Szorbikusz és társai

 Mostanában kevéssé haladtunk Pál apostol történetével. Ennek több oka is van.

Nagypapának köszönhetően Samu csaknem két hete napközis úszótáborban van. Így olyan fáradtan szokott haza érkezni, hogy este csak egy-egy bibliai történetre van ereje, és korán reggel a zsoltárolvasásra Apával. Emellett a gyermek-bibliaórákon is mindig mással voltak a fiúk az utóbbi hetekben.

Én pedig lógatom a lábamat. Azaz lógatnám...:)

Viszont több logikai és matematikai játék is belopta magát az életünkbe. 

Samu kapott egy Rubik-kocka kulcstartót, ami miatt előkerült Nagymamánál egy ősrégi, kissé viseletes kocka. Annyira zavart, hogy 30 éve csak egyetlen oldalát tudom kirakni, hogy addig nem nyugodtam, míg meg nem tanultam az egészet. Persze csak amatőr módon, algoritmusok alapján. Így Samunak is meg tudom tanítani. Az elő oldal már egészen jól megy neki.

Aztán előkerült ismét a szorobánunk, de mivel teherautónak még mindig többet funkcionált, visszatettem a polcra, jobb időkre. Helyette viszont elkészítettem a mi kis hibridünket.

Volt egy szép fából készült abakuszunk, ami mindig szétesett. 

Ehhez hasonló. (Ez itt tartósabbnak néz ki.)

Apa is én is többször javítottuk az elmúlt 3-4 évben. Aztán egy napon, amikor szomorkodva nézegettem, és gondolkodtam, mivé válhatna, nehogy tűzre kerüljön, megszületett a mi kis ,,szorbikuszunk". Vagyis abakuszból átalakított mini szorobán. Épp elég ahhoz, hogy a szorobán logikáját megismerjük és alkalmazzuk 999-ig.

Szóval elővettem egy kis fűrészt, egy darab csiszolópapírt és egy tubus faragasztót.

Mind a három fiúnak készült 1-1 színes szorbikusz, ami elég jól bírja (még) a strapát.

Íme:

Legutóbb pedig a nővérem vett egy fakockákból álló szorzótáblát, amiért megint rajong mindenki, mert a számoláson kívül logikai játéknak és persze építőkockának is jó. 

Szóval így nem tanulunk a nyáron! :)

Legközelebb már Pál életével jelentkezem. Remélem...

Szeretettel :)

Zeneiskolai felvételi

Ez a személyes jellegű bejegyzés egy évvel ezelőtt készült. Sokat gondolkodtam azon, közzé tegyem-e itt. Aztán döntöttem. Íme az egy évvel ezelőtti élményünk. Idén már meg sem próbáltuk. Samu inkább sakkozni tanult egy kedves fiatalembernél teljesítménykényszer nélkül. Nagyon szerette. :)

Hétfőn felvételiztünk a hozzánk legközelebb lévő zeneiskolába. Különleges élmény volt. Nem mondanám, hogy jó vagy rossz, inkább csak gondolatébresztő.

Ebbe a zeneiskolába jártam én is 1-2 évig. Azért nem tudnám megmondani pontosan, mert akkoriban, amikor én tanultam fuvolázni, ott kapott új helyet a zeneiskola, ami azelőtt az általános iskolánkban adta a délutáni programot. Egy szép régi villa épülete, de én jobban szerettem a másikat, a kicsit, ami közelebb állt gyermeki lelkemhez. (Persze nem ezért hagytam abba a fuvolázást.:))

A zeneiskola az otthonoktatás segítője lehet, mert fontos külső kapcsolatok létesíthetők, és végre más ,,tanárt" és gyerekeket is lát a gyerek, ezért nekünk kiváltképp fontos lenne, hogy Samu járjon. Szóval már régen terveztük, hogy Samu zeneiskolába fog járni, és mivel tudom, mire képes, biztos voltam a dolgomban. Némileg sokkolt a sok változás. Már a felvételi előtt tudtam, hogy több száz kisgyerek jelentkezett 50 helyre, és bizony van verseny. Nem igazán értem persze, ,,Kodály országa" hogyan jutott idáig, hogy csupán a ,,kiválasztottak" járhatnak zeneiskolába. Aztán imádkoztam. Úgy gondolom, ha Samunak segítség lesz a zenetanulás, hogy közelebb kerüljön Istenhez, akkor bizonyára az Úr megadja számunkra a lehetőséget így vagy úgy.

Az élmény mégis kissé sokkolt. A felvételi délután volt. Samu minden reggel fél hatkor kel, ezért ez nem volt túl szerencsés. Már túl volt aznap egy halom ténykedésen, és még buszozni, meg gyalogolnia is kellett, hogy odaérjünk. 

Furulyára jelentkeztünk. Gondoltuk alapozásnak jó lesz (mi is így kezdtük), és ha megszereti folytathatja, vagy majd válthat. A fafúvós tanszakon kezdte a felvételit. Amikor beadtuk a lapunkat, már láttam, hogy három férfi és egy nő tanár már bent van ,,vizsgáztatni" (lehet, hogy többen is voltak), és tudtam, hogy szülő nélkül kell Samunak bemenni. Háááát! Ha én lettem volna Samu, biztos görcsbe rándul a gyomrom. Lehet, hogy ,,szakmailag" ez korrekt, de pedagógiai szempontból megkérdőjelezném. 

Imádkoztam, hogy az Úr adjon a kicsimnek bátorságot, és nem érdekelt, hogyan teljesít, csak az, hogy jó élmény maradjon benne. Mielőtt Samu bement azért megkérdezte: ,,Anya, ha elrontom, az nagy baj?" Összeszorult a szívem, és őszintén mondtam, hogy ,,dehogyis". Ezen igazán nem múlik semmi. Ő nem tudja, de én kint hallottam, hogy elrontotta mindhárom diktált ritmust, ami olyan hosszú volt, hogy még én is alig tudtam volna megjegyezni. Amikor megkérdeztem, hogy sikerült, csak annyit válaszolt: ,,Jól. Remélem tanulhatok majd furulyázni."

Kissé azért csalódott voltam. (Nem azért, mert nem fogják felvenni, hanem mert ez már nem ugyanaz, mint az én gyerekkoromban, amikor bementem Kati nénihez, a fuvola tanár nénihez meghallgatásra, aztán felvettek. Nem lett belőlem zenész, de olyan jó elővenni hangszereket és csak örülni, hogy Isten szép dalokkal és zeneművekkel ajándékozott meg minket.) De még hátra volt a szolfézs tanszék. Ott is kedves tanár nénik ültek bent és a gyerekek kis csoportokban mentek be. Abból már nem hallottam semmit a folyosói tumultus és zaj miatt, de gyanítom, hogy ez sem a ,,csillogásról" szólt. A végén ugyan behívták a szülőket, de semmi személyes nem volt benne (pl. miért fontos nekünk a zenetanulás, milyen ambícióink vannak stb.). Csak tájékoztattak az eredményhirdetés menetéről. Érthető. Ekkora tömeget nehéz is másképp kezelni. Most egy kicsit szomorú vagyok emiatt, de elfogadom, és hiszem, hogy minden a javunkra válik.

Egy kedves meglepetés azért ért a végén. Samu kapott egy gumicukorkát, de nem ette meg, hanem előtte megkérdezte tőlem, hogy szabad-e. A tanszak vezető tanár néni épp mellettünk állt, és megdicsérte, milyen rendes gyerek. Legalább mindketten édes szájízzel léptünk ki az épületből. :)

Kiléptünk, és elgondolkodtam. Talán nem is akarom annyira, hogy ide járjon a gyermekünk. Inkább azt szeretném, ha szeretne továbbra is énekelni, pengetni a líráját, és fújni a zsipp-zsuppot a furulyáján, ha örömöt lelne Isten dicsőítésében versengés nélkül.

Még megvagyunk!

Az elmúlt hónapok kicsit lassították a munkatempómat. Legalábbis blogilag. Sok-sok más teendőnk akadt. Vannak olyan területei az életünknek, amiket jobban kellett támogatni, így nem maradt idő a blogírásra. 

Viszont régi tervünkkel a tettek mezejére léptünk, és elkezdtük feldolgozni Pál apostol életét a bibliai történetek alapján. A következő bejegyzések java erről fog szólni.

Az volt a kívánság, hogy hasonlóan készítsük el, mint az Elizeus prófétáról szóló történeteket. Szóval pár hete vettem hozzá füzetet és a Bibliámat böngészve készítettem egy halom vázlatot, de a vizsgakészülés és más családi teendők visszatartottak egy darabig. Tegnap viszont végre elkészült az első lap és a második alkatrészei. Lendületben vagyok, és remélem, más is kedvet kap egy kis nyári Bible fun kalandhoz. A technikai felszereltség azonban maradt, úgyhogy továbbra is elnézést kérek a képek minőségéért.

Addig is pár pillanat, hogy mi történt velünk.

Kis dolgok. A nagyok a szívünkben vannak. Remélem. 

Kirándulások.

Biciklizés. (Már a legkisebb is próbálkozik bátyó segítséggel.)

Lovaztunk.

Anyák-napoztunk.

Volt egyhetes szülinap, mivel a nagymamák sem restek, ha tortáról van szó. 

  

Kaptunk sok szeretetet és virágot szülinaptól függetlenül.

Ezt itt Tercsi nénitől a gyülekezetünkből.

Végül, de nem utolsó sorban, tanultunk, készültünk a vizsgákra. 

Samu a múlt héten szépen le is vizsgázott.

Hála az Úrnak a sok örömért és a megválaszolt imákért!

Áldott napot!

Idegenek és vándorok - Személyes gondolatok

 ,,Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön." (Zsid. 11:13) 

Pár hónappal ezelőtt írtam ezt a bejegyzést. Sokat gondolkodtam azon, megosszam-e a blogon. Mivel tudom, hogy sokan olvassák, akik hasonló cipőben járnak, most megteszem.

Lent voltunk ma a faluban a védőnőnél, de ha már egyszer ott voltunk, kihasználtuk a játszótér és a Duna-part adta lehetőségeket.

Különleges élmény volt. Régen voltunk már így a faluban. A védőnőnk nagyon kedves és lelkiismeretes. Sok jót tudnék róla mesélni. Az óvodai felmentés ügyénél mellénk állt ő is és a doktor nénink is. Mindketten nyitottak a gyereknevelés alternatív útjaira, és sosem élnek vissza azzal, hogy nyíltan vállaljuk előttük hitünket, meggyőződésünket. (Hálás vagyok Istennek, hogy ilyen embereket rendelt az utunkra.) Csak Ferkó 4 éves státuszáról volt szó, de beszélgettünk mindhárom gyerekről.

Aztán kimentünk az üres játszótérre, amit a kölykök nagyon élveztek. Kicsit később megjelentek mások is. Egy nagymama egy év körüli ikrekre vigyázott, míg a szülők ügyeiket intézték. Nem volt túl kommunikatív, de a gyerekeimnek sikerül mindenkivel kapcsolatot teremteni. Miután Samutól megtudta, hogy 6 és fél éves, rögtön jöttek a szokásos kérdések: megy-e iskolába, várja-e már. Samun látszott némi tétovázás, ezért a következő kérdés az volt, hogy még inkább maradna oviban? Kisfiam bevallotta, hogy életében pár hetet járt oviba, és már nem is fog. Az asszony egy értetlen pillantást vetett rám, aztán odébb állt. Nem szívesen találgatom, mi járt a fejében, de talán jobb is, ha nem tudom. Kicsit még derültem is magamban ezen. :)

Aztán jött a Duna-parti séta. A csaknem négyezres lakosságból csupán pár emberrel találkoztam. Idegenekkel. Hirtelen magányosnak és idegennek éreztem magam. Csaknem egész életemet itt éltem le, de idegen vagyok. Bizonyára én is tehetnék érte, hogy ne így legyen. Voltak próbálkozásaim (baba-mama klub, kézműves foglalkozások, olvasókör), de valahogy nem illettünk bele a képbe. 

Ezen gondolkodva jutottam arra, hogy törvényszerű, és ezért nem baj, hogy így érzek. Ott vagyok otthon, ahol még a levegőt is áthatja a testvéri szeretet, viszont ezen a földön nem lehetünk folyton azokkal, akik ugyanúgy élnek, ahogyan mi, akik ugyanúgy gondolkodnak, ugyanazt vallják és gyakorolják. Ahogy végigsétáltunk a parton tudtam, idegenek és vándorok vagyunk, de hittel kell járnunk az Isten által vezetett utat, hogy örökre otthon lehessünk Nála. Közben pedig sugározni a Tőle származó szeretet melegét, hogy kiáraszthassa a gyógyító erejét a körülöttünk élőkre is.

Amikor emlékezem, és amikor szemlélem az elért eredményeket (még ha nem is tökéletesek), biztos vagyok abban, hogy nem volt tévedés a döntésünk, hogy a gyermekeinket addig tartjuk itthon, ameddig csak lehet és kell.



Korábban már írtam bejegyzéseket az otthonoktatásról (homeschooling).
Nem tudományos értekezések, hanem olyan fonalak, amelyek a mi döntésünkhöz vezettek.

Otthonoktatásról gondolkodva 1.
Otthonoktatásról gondolkodva 2.
Otthonoktatásról gondolkodva 3.
Otthonoktatásról gondolkodva 4.

Szeretettel :)

Ajándékok mindenhol!

,,Mindenestől megmutattam néktek, hogy ily módon munkálkodva kell 

az erőtlenekről gondot viselni, és megemlékezni az Úr Jézus szavairól,

 mert ő mondá: Jobb adni, mint venni." (Ap. csel. 20:35) 

Hosszabb kihagyás után újra itt!

Sok minden történt. Csodák, örömök, szomorúság, kétségbeesés, 

de a mi jóságos Atyánk tanít magas helyeken járni. 

Véget ért az első otthonoktatós félévünk Samuval, aki várakozásainkon felül teljesített a vizsgákon (mivel magántanulóként gyermekünknek félévente vizsgáznia kell).

Még korábban megígértem neki, hogy most februárig nem lesz ,,kötelező" tanulás, de amikor megkaptuk az új matek könyvét elégedetten nyugtáztam, hogy úgyse bírja ki addig. :)

Az utolsó vizsgáját követően kb. 3 órán belül már a színes képek tükrözésén dolgozott a matek könyvében. Gondoltam, nem szólok neki, hogy még nincs február. :)

Nagyon jó élmény volt a vizsga . Nem csak a végeredmény miatt, hanem az emberek miatt, akikkel találkoztunk: a kedves tanító nénik, a helyes kis gyerekek, az otthonoktató szülők, mind-mind hozzájárultak, hogy Samu (és anyukája:)) örömmel ugorjon neki a következő félévnek. Annyira hálás vagyok az Úrnak. Olyan sok ajándékot kaptunk Tőle megint.

Persze vannak gondok, fájdalmak és küzdelmek is, de ilyenkor csak arra tudok gondolni, milyen jó bízni az Úrban. Imádkoztunk jó iskoláért, megkaptuk, imádkoztunk a gyermekeink fejlődéséért és megkaptuk, kértük, hogy Samu vizsgáján jó bizonyságai lehessünk hitünknek, és ez is teljesült.

Minden este, amikor már a fiúk ágyban vannak, és elénekeltem nekik kedvenc énekeiket, a csendben azért imádkozom, hogy mindannyian együtt mehessünk a mennybe, amikor Jézus eljön, és tudom, hogy meghallgat.

Mivel régen írtam már, de közben azért folyt itthon az alkotás, igyekszem pótolni a ,,mulasztásaimat".

A képen látható csillagok a dióhéj-bölcsővel karácsonyra készültek a családtagjainknak. Mi magunk nem ünneplünk karácsonyt, de a szüleink, testvéreink igen. Ráadásul sok ajándékot is kapunk ilyenkor, mivel elég nagy is a család. Mi magunk is készítünk minden évben valami apróságot.

Az origami csillag természetesen a betlehemi csillagot jelképezi, a bölcsőben fekvő ,,gyolcsba" pólyált kis figura pedig az Úr Jézus első eljövetelére emlékeztet. Úgy készítettük, hogy felakasztható legyen a fenyőfára (vagy máshová), a csillagokra pedig egy-egy biztató bibliai igét írtunk. Nem csak ajándéknak jók, de Jézus születésének tanításához is alkalmasak. Kicsi az anyagigény, ügyesíti a kis kezeket, és még öröm is.

Kétféle csillagot készítettünk. Ezek elkészítését megnézhetitek videókon (lentebb).

A dióhéjat hetekig gyűjtögettem. (Nálunk nagyon fogy a dió nyersen vagy diókrémként egy halom ételbe, mivel jó húspótló.) Amikor eljött az ideje, körülültük az asztalt, és mindenki festett. Hobbi lakkfestéket használtunk, így nagyon szép színük lett és még csillogtak is.

A dióhéjba szivacsból vagy laposan göngyölt fonálból csináltunk fekvőhelyet. A babák fehér pamutvászonból készültek. Egy-egy négyzet alakú vászondarabka közepébe borsónyira sodort vattagolyócskát tettünk, amit a fej alatt cérnával csak összekötöztünk több helyen lefelé. Végül a felesleget levágtuk. Ez után már csak vékony fonállal ráfüggesztettük a csillagra. 

Íme:

A második adagot már hátulról is lefényképeztem.

Itt látszanak valamennyire a dióhéjak színei.

Ezekről a videókról tanultam a csillagok elkészítésének módját.

Nyolcágú csillag. (Kissé bonyolultabb.)

Hatágú csillag. (Viszonylag egyszerű.)

Örömteli tanulást!

Szeretettel :)

Egy kis lazítás - Játék gumigyűrűkkel

Néha rám fér egy kis lazítás. Amikor először találkoztam ezzel a játékkal a Gyereketetőn, azonnal megtetszett, de nem is sejtettem, hogy a fiúknál mekkora siker lesz!! Amellett, hogy jó szórakozás, jó lehetőség az észrevétlen matektanulásra :), még én is kapok egy kis szabadságot! :)

Aztán rájöttem, hogy gyülekezetben is használható, mert csendes alkotó játék.

Nem csörög, nem zörög, ha a gumigyűrű lepotyog, akkor sincs hangja (max. aki összeszedi, az hangos. :))

Amikor el akartam készíteni, örömmel vettem, hogy a családi műhelyben minden kéznél volt: levágott fadarabok (amiket csak egy kicsit csiszolni kellett a kéznél lévő smirglivel) és gömbölyített fejű kis szegek. Egy útba eső áruházban pedig vettem hozzá befőttes gumigyűrűt. (Ezek sokkal tovább bírják, mint a gyerekeknek készítette készletek - legalábbis amivel nekem volt dolgom.)

Mindhárom fiúnak készítettem egy 5x4-es játékot. 

Kirakhatók szimmetrikus formák, képek, betűk, számok. 

Lehet vele mennyiségeket csoportosítani (pl. alul a képen 8+8+4 vagy 8+12).

Szorzótábla 20-ig (egy kis papírcsíkkal kiegészítve).

És még ki tudja, mennyi felfedezésünk lesz. 

Arról nem is beszélve, hogy később elkészíthetjük a 10x10-es változatát is.

Remélem, másnak is kellemes időtöltés (és még olcsó is, ha az ember maga készíti el).

Jó játékot!

BF-program - Felelősség

,,Útjaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem."

(Zsolt. 25:4 )

Már több próbálkozásom is volt, hogy csináljuk a Benjamin Franklin (BF) nevével jelzett jellemépítő programot. Újból belevágtunk, de továbbra is kísérleti stádiumban van. Valahogy nehezen megy a heti váltás. Persze azon gondolkodtam, hogy talán nincs rá szükség, hogy minden héten újabb jellemtulajdonságot tegyünk a középpontba. Nem az a baj, ha lassabban haladunk, hanem az, ha feladjuk. 

Szóval belevágtunk. Nálunk a ,,felelősség" hete van. Megpróbálom összefoglalni, miből áll nálunk ez az egység, ami lehet 1-2 hét, vagy kinek-kinek kedve szerint.

1. Az első a felelősségteljes jellem meghatározása. Persze gyereknyelven. Először nekem kellett meghatároznom magamnak, hogy mi az én felelősségem, mit jelent felelősségteljesen élni. Nem csak általában, hanem a gyerekneveléssel, a tanításukkal, a fejlődésükkel kapcsolatban. Aztán meghatároztuk, hogy mi az ő felelősségük. Pontokba szedve fel is írtuk, hogy ők miért felelősek, ami magába foglalja pl. a szófogadást, a példamutatást, a segítést, a szorgalmas tanulást stb. A felelősség felvállalásáért napocskákat lehet gyűjteni, ami bizonyos szám után ajándékot jelent a gyerekek számára.

A 3. éves kicsit még nem vontuk be, de a nagyobbaknak listájuk, és napocskagyűjtő táblájuk van jól látható helyen (a hűtőn), amit naponta többször is megnézegetünk. (A fénykép óta már napocskák is kerültek rá.)

Kiemeltük azonban az imádságot, mint a legfőbb ,,eszközt", hiszen enélkül rendkívül nehéz mindannyiunknak a felelősség vállalása. Istennel beszélgetve azonban megannyi terhünk könnyűvé válik.

2. Kiválasztottam 6 bibliai történetet - minden napra egyet - amik egymás után megtalálhatók a Gyermekbibliában, és amikben központi szerepet kapnak a felelősség, annak felvállalása vagy áthárítása másra. 

3. Választottam heti igét és heti éneket megtanulásra. Az előbbit angolul is tanuljuk (énekelve), az utóbbit pedig nem csak szöveggel hallás után, hanem kottával és kézjelről szolmizálva is. Ugyanakkor fent van még a korábbi igénk is a ,,derű, hála" hetek idejéből. :) 

Ezen túl persze bele kell férnie még az iskolai kötelezettségeknek is (olvasás, írás, matek stb.)

Érzem, hogy még több hónap kísérletezés után is nagyon a kezdetnél vagyunk, de folyton bizakodom. Sok-sok ötletem van, de a kivitelezés sokkal többet igényel. Viszont az Úr mindig megerősít, hogy ez a jó út számunkra, és akár egy életprogramot is adhat egész családunknak.

Remélem, adhattam és még a jövőben is adok pár ötletet! 

Szeretettel :)

Otthonoktatásról gondolkodva 4.

,,Mert Isten az, a ki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből. 
  Mindeneket zúgolódások és versengések nélkül cselekedjetek; 
  Hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon. 
  Életnek beszédét tartván elébök; hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, sem nem fáradtam hiába." (Fil. 2:13-16)

Ezt kívánom a gyermekeinknek és magunknak (a férjemmel). Szeretném, ha mindannyian világítanánk, és szeretném, ha mi, szülők sem futnánk hiába!

Gyakran felteszem magamnak a kérdést, mi a fontos. Eljátszom a gondolattal, mi lenne, ha a másik, igen népszerű utat követném. Mérlegelek, mi ebben az életformában a lemondás és a nyereség.
A lényeg, hogy erős külső kényszer nélkül nem döntenék másképp.

 Az első nagy nyereség az együtt eltöltött idő mennyisége és minősége. 

Egyszerűen látványos, hogy erősödik az amúgy is szoros családi kötelék az együtt töltött idővel, a sok közös élménnyel, amik nem a fáradt estékre, a hétvégi kikapcsolódásra vagy a nyaralásokra korlátozódik, hanem megvan egész nap. 

Azt tartják (a hozzáértők), hogy a házastársak egymáshoz kapcsolódása nem a kitárulkozás mélységén múlik, hanem a közösen megélt élményeken. (10 év után én is aláírom.) De látom, hogy a gyerekekkel való jó viszony is ezen múlik. Közösen megélt apró-cseprő élmények. Látni a fejlődésük helyes kis jeleit, együtt tanulni a kíváncsi és egyben logikus kis kérdéseik nyomán, mindig gyönyörűséggel tölt el.
Nincs rohanás és az ehhez kapcsolódó stressz. Viszont van a családunk ritmusához alkalmazkodó napirend. Mindenre van elég idő, ami igazán fontos. 

A másik nyereség a természetes nevelés lehetősége. 
A gyerekeknek nem kell beleférniük a kockába, ami sem a vérmérséklet, sem a gyerekek fejlődésének egyediségét nem veszi figyelembe. Helyette viszont lehetőség van a lecsendesítő hatások kihasználására (rengeteg mozgás, csend, pihenés stb.). Ugyanakkor a gyerekek belefolynak a család mindennapi életébe: jártasságot szereznek a háztartásban, a ház körüli munkákban, ügyintézésekben és felértékelődik kétkezi munka. (Egy kis illusztrációt találhatsz itt.)

A harmadik nyereség, hogy lehetőség nyílik egy egyszerűbb gyermekkor megteremtésére.

Külső nyomás nélkül (vagy legalábbis csökkentésével) kevesebb lehet a körülöttünk lévő tárgy (,okos"játék,  technikai eszköz, ruha, stb.) kevesebb a haszontalan időtöltés, viszont több a természetes és a kapcsolatokból származó örömteli élmény.

És a lemondás? Világi szempontból rengeteg. Először is nincs karrierem, és bizonyára már nem is lesz, bár lehetett volna. Nem sajnálom. Anyagilag is jóval nagyobb lehetőségeink lennének. Ha pedig én itthon maradnék, de a gyerekek óvodába, iskolába járnának, több időm jutna pár dologra, amiről most le kell mondanom. De ezt sem bánom! :) Évek múltán, ha visszatekintek, bizonyára nem a kiolvasatlan könyveket, kivarratlan gobelineket, soha nem látott tájakat fogom siratni, hanem azokat a lehetőségeket, amiket elmulasztottam, hogy csemetéimben elmélyítsem az Isten iránti szeretetet és hálát. 

A lényeg, hogy a gyerekeink csupán pár évig lehetnek ténylegesen a szülői házban, ami gyorsan elrepül, és számomra a legértékesebb az az élmény, hogy ez idő alatt jobban megismerhetem a gyermekeimet (ez ám a nagy kaland!!!:)) és úgy nevelhetem őket, ahogyan szerintem Isten is várja. Egyszerűségben, hitben, hasznos és értékes életre vezetve őket.

Ezzel talán véget is ért a gondolkodásom az otthonoktatásról..Egyenlőre.
Remélem, kedves Olvasóm, kaptál tőlem pár gondolatot, akárhogy is döntesz gyermekeid felől.
Az Úr adjon erőt és békességet, akármelyik utat is választod.
A lényeg, hogy együtt állhassunk meg az Úr Jézus előtt!

Szeretettel:)

Otthonoktatásról gondolkodva 3.

,,Az ifjúkori kivánságokat pedig kerüld; hanem kövessed az igazságot, a hitet, a szeretetet, a békességet azokkal egyetembe, a kik segítségül hívják az Urat tiszta szívből." (II. Tim. 2:22) 

Gondolataimat az otthonoktatásról az eltérő életmóddal folytatnám.
Utálok árral szemben úszni. Legalábbis eddig így gondoltam, de rá kellett jönnöm, hogy legalább 20 éve ezt teszem. Nincs választásom. Amikor megszületett a döntés, hogy Krisztus szolgája akarok lenni, egyben eldöntöttem, hogy felfelé fogok evickélni a  folyón. 
Persze jó, ha vannak hozzá társak.

A gyerekeink kilógnak a sorból. Ha akarom, ha nem. Nincs más választásuk.Sajátos neveltetésükből adódóan semmilyen kockába nem férnek bele. (Még a gyülekezetibe sem.)

Nincs tévé, nem számítógépeznek, a hagyományos és modern mesék helyett bibliaismeretet kapnak, ami egyben más értékrendet is vetít eléjük. Azt tanítjuk nekik, hogy merjenek (másképp) gondolkodni! A másképp gondolkodás és élés azonban nem azt jelenti, hogy kivonulnak a világból, hanem sokkal inkább, hogy új színt hoznak bele. 

Az eltérő életmód vonatkozik az egészségügyi alapelvek betartása, ami nem csak arról szól, hogy sikerül-e kiharcolnunk az intézményekben a megfelelő étrendet (a mi esetünkben lakto-ovo vegetáriánust), hanem törvényi kényszerítések nélkül is lehetőségük van a több mozgásra, kint a szabadban (naponta több órát töltünk ott, a játékon és a kerti munkákon túl, gyakran ott olvasunk, rajzolunk, tanulunk), a szükségleteik természetes úton való kielégítése (ivás, wc, amikor kell), a játék-munka-pihenés-tanulás összehangolása. 

Örömteli szaladgálás nyári záporban

A szocializáció is csupán fogalom marad, főleg, hogy otthonoktatásban nevelt gyerekeknél kevésbé probléma a generációs különbségek átugrása, mivel idejük javát nem egykorúakkal töltik. (Kár, hogy a szakemberek jó része másképp gondolja.) Ugyanakkor a szabadság miatt jobban megvalósítható a találkozás idős és rászoruló emberekkel vagy hasonló gondolkodású, neveltetésű gyerekekkel. 

Nagy szabadságunk van a természet kincseinek észrevételére, az együttélésre a körülöttünk lévő környezettel. (Nagy áldás, hogy 50 méterre élünk az erdőtől. Vannak süneink, siklóink, békáink, rengeteg madárfajjal találkozunk. Pl. búbos bankával, aminek idén éve van, és időnként egyéb állatok is betévednek hozzánk. A nagyfiam pedig már kertünk hatlábúit is nagy biztonsággal beazonosítja.) Ugyanakkor az egész családhoz alkalmazkodó napirend valósítható meg. Megtanuljuk tisztelni az eltérő igényeket, miközben alkalmazkodunk egymáshoz.

A hétköznapokon túl az ünnepeink is eltérnek, és a gyerekeink nincsenek kényszerítve sem értelmetlen vallási szokások, sem az ünnepekbe vegyülő okkult elemek megismerésére, gyakorlására. Ez komoly érv számunkra az OO mellett. Összességében számunkra a társadalmi.érvényesüléssel szemben a szeretet törvénye, az Isten értékrendje az elsődleges. Őt szeretnénk tisztelni azzal, ahogyan élünk, ahogyan viszonyulunk emberekhez és a természethez egyaránt, és Őt dicsőíteni az ünnepeinken.

Még egy utolsó bejegyzés várható erről a témáról.
Addig is jó gondolkodást! :)

Otthonoktatásról gondolkodva 2.

,,Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened." (Zst. 119:11) 

Már említettem korábban, hogy nagy álmom a biblia-alapú oktatás, ami ma Magyarországon egyetlen iskolában sem valósítható meg. (Ha mégis, értesítés kérek!) Meggyőződésem, hogy minden tudományt alá kell vetni a Biblia erkölcsi mércéjének, hiszen Isten minden tudás szerzője.

Ha biztosítani tudom a gyermekeimnek a szerető családi hátteret egyben erősítve az Istennel való kapcsolatukat a nap minden szakaszában, érzelmi biztonságot nyernek. Bizonyos értelemben elkülönülés a világtól, mégsem az. 

Nem az a cél, hogy ne kelljen megküzdeniük a világ gondjaival, hanem hogy minél kevesebbet és minél később érintkezzenek olyan gyerekekkel és tanárokkal, akik szembe mennek Isten törvényeivel, mivel a gyerekek élő példaadók által tanulnak. Csak akkor legyenek ilyen hatásoknak kitéve, amikor már megerősödtek az isteni értékrendben. Nem tudom, pontosan mikor jön el az ideje, ezért is mérlegelünk évről évre a férjemmel. Egy biztos: Mózes 12 éves korára annyira megszilárdult, hogy a fáraó udvarában a végére mehetetlen bálványimádás és babonaság sem tudta elvenni tőle az egy igaz Istenbe vetett hitét. És Jézusról is a 12 éves korát említi a Biblia. Mi most csak a következő évre nézünk és imádkozunk bölcsességért.

Persze mi szülők sem vagyunk tökéletesek, a Biblia szerint azonban nekünk kell elsődlegesen követendő példaképekké válnunk a küzdelmeinkkel, kudarcainkkal és győzelmeinkkel együtt. Mert a hitben járást tőlünk tanulják meg, akik valljuk és követjük Krisztust, nem pedig idegenektől, akik más értékrendet képviselnek. A cél nem a világi érvényesülés, bár a keresztény nevelés ezt sem zárja ki, hanem a mennyei értékek elsajátítása, és az új földön való örök élet elnyerése.

Közben nem utolsó szempont az állandóság és folytonosság, amiben a szabályok az ésszerűség keretein belül, az erkölcsi törvények pedig nem változnak, mint ahogyan a világban. (pl. a nemiséggel, házassággal, együttéléssel kapcsolatosak.) Az új szabályok csupán a gyermekek és persze a mi fejlődésünkkel együtt járó, biztonságot adó eszközök az értékrend megszilárdulásához.

Nagyjából ennyiben tudnám röviden összefoglalni a ,,lelki fejlődés és otthonoktatás" témát. Persze sok kérdés merül fel bennem is, de komolyan veszem, hogy Jézus eljövetele közel van, és szeretném, ha a gyerekeim is ezt tennék és együtt készülnénk erre.

Folyt. köv.

Otthonoktatásról gondolkodva 1.

,,Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak." (Prédikátor 3:1) 

Mindennek rendelt ideje van a földön egyre fogyatkozó időnkben. Mert fogy az idő. Az enyém is. Mindannyiunké. Amikor erre gondolok, belátom, mekkora kincs akár egy-egy perc is, és meggondolom, mire használom fel. Amióta gyermekeim vannak, tudom, hogy az első pár életévükben az időm java őket illeti meg. Isten is támogat ebben. Ez az az idő az életemben, amikor minden időm és lehetőségem javát a családomnak szeretném szentelni. És husss! Már el is telt legalább a fele. 

Gyakran megkérdezik, miképp döntöttünk arról, hogy a gyerekeinket nem küldjük óvodába, mindig is így gondoltuk-e, vagy később alakult-e ki?

Mindketten (a férjem és én) voltunk óvodások. Olyan közegben (és időben) nőttünk fel, ahol természetesnek számított a hároméveseket óvodába küldeni. Ez az elmúlt három évtizedben így is maradt. Amikor Samunak közeledett a 3. születésnapja, egyre többen kérdezgették, mikor íratjuk be. Ekkor azonban már tudtuk, hogy nem akarjuk küldeni.
 Egyetlen érv sem szólt mellette, főleg hogy itthon voltam a féléves öccsével. Aztán minden egyes évben mérlegeltünk, de továbbra is több érvünk szólt az ovi ellen, mint mellette. Közben pedig nagy család lettünk, és ezzel párhuzamosan ismeretben és lélekben is fejlődtünk, megerősödtünk. Amikor Samu elérte az óvodaköteles kort, újra mérlegeltünk, és éreztük, most már nagyobb a tét, nagyobb a felelősség is. Ekkor már komolyan imádkoztunk az Úr vezetéséért, hogy egységre jussunk és meghozzuk a jó döntést. 

Azóta is voltak küzdelmes időszakok, de Isten megerősített minket abban, hogy tovább járjuk ezt az utat. Szeretnénk folytatni, amíg lehet, és ameddig Isten támogatja döntésünket. A jelen problémája az iskola kontra otthonoktatás kérdéséről való gondolkodás. Az utóbbi választására egyre több megerősítést kapunk. Otthonoktatásról már sokat lehet olvasni, és sok az átfedés az egyes érveknél. Amiket megosztok, hangsúlyozottan a mi személyes életünket érintő érvek. Nem gondolom, hogy minden keresztény anyának otthon kellene oktatnia a gyermekeit, de meggyőződésem, hogy sokkal többen alkalmasnak éreznék magukat, és bele mernének kezdeni, ha több ismeretet és lelki támogatást kapnának. Én ennek a ,,támogatásnak " lennék szerény eszköze.

Folytatjuk... :) ...ahogyan Elizeus életét is!

Bible fun - Mindenki örömére (ismétlés)

,,Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól." (Péld. 22:6)

Ez a kis videó nagyon megnyerte a tetszésemet.

 Tetszik az egyszerűsége és az apró kis ötletek.

Gondoltam másnak is szerzek vele egy kis örömet.

https://www.youtube.com/watch?v=99GNYZQiKDo

Évszakok lapbook - Az négy évszak mappája (ismétlés)

 ,Ennekutánna míg a föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nap és éjszaka meg nem szünnek." (I. Mózes 8:22)

Korábban már említettem, hogy a fiúk nem járnak óvodába. Mivel azonban készülünk az iskolás évekre, a napirendünkbe beiktattuk a ,,próbaiskolát". Ez több dolgot is magába foglal. Amikor döntök egy-egy ,,tárgy" felvételéről a ,,tanrendünkbe", több szempontot veszek figyelembe.

1. A gyerekek, de elsősorban a legidősebb fiúnk, Samu érdeklődési köre.

Pl. olvasási gyakorlatok, anyanyelvi csemegék, felvetődő kérdések a körülöttünk lévő világgal kapcsolatban. De ide sorolható az is, hogy nem németül tanulunk - ami az én erősségem - hanem angolul, mert Samu szilárdan ellenállt a javaslatomnak, és az angolra szavazott. És a nyelvtanulást is akkor kezdtük el, amikor közölte, hogy szeretne angolul beszélni. (Így legalább én is fejleszthetem az angol tudásomat. :))

2. A ma Magyarországon érvényben lévő óvodai neveléshez kapcsolható elvárások, és a NAT.

Pl. évszakok jellegzetességeinek, az ünnepeknek, a környezetünknek a megismerése. Ezzel alapvetően nincs sok dolgunk (még), mert a maga természetes útján Samu ezekkel tisztában van. Csak kiegészíteni kellett azokkal a témákkal, amikből ,,kimaradunk", és elmagyarázni, hogy bizonyos eseményekben mi miért nem veszünk részt, és a Biblia alapján hogyan értékelhetjük.

3. Adottságaink, lehetőségeink kihasználása.

Pl. egyszerű hangszerjáték - furulya, líra - zenei alapok, sok ének tanulása, logikai játékok, kézműves feladatok, rajzolás.

4. Erősségek fejlesztésének alternatívái, a gyerek által kevésbé preferált tárgyak közelebb hozása.

Samu egyik erőssége az anyanyelv. A közös olvasásokkal, beszélgetésekkel egy-egy témáról, versekkel, szójátékokkal folyamatosan és nagy ütemben fejlődik a szókincse. Ráadásul amin én is meglepődöm időnként, hogy idegen szavakat is korrekten használ. Viszont nehezebben ül le a matematikai feladatokhoz. Ebből sincs lemaradva, de látom, hogy nagyon eltolódhat az egyensúly. Ezért játékos feladatokkal ösztönzöm pl. összeadásra, kivonásra.

Ezek alapján született meg az évszakok lapbook, ami még ,,kisgyermek cipőben" jár. Elkészült ugyanis az alap, amiben minden évszak szerepel, de majd csak a jövő évszakonként bővül. Most fejezzük be az elsőt, az őszi részt.

Azonban úgy gondoltam, közreadom az alapot, és annak készítési módját.

1. 5 db A4-es kartonból egyszerű A5-ös méretű lapbookot hajtogattam. (Az itthon éppen fellelhető kartonokból készült. Ezért eltérő a színe. De legalább nem lett unalmas.:))

2. Egy lejárt helyi falinaptár szép képeit kivágtam. Évszakonként 2 darabot. (Minden szép naptárt, képet elteszek, hogy később legyen mit felhasználni.)

3. Innen már a fiúk is beszálltak a munkába. Belülre került évszakonként az egyik kép (a képen is látható, 3 részben, hogy könnyebben lehessen a lapbookot behajtani). Kívülre pedig a másik képből akkora rész, hogy a lapbook fülei szabadon maradjanak. Így a végeredmény csinosabb is lett. Arra kellett figyelni, a tél és a nyár alapja fél centivel kisebbre vágjuk az összehajthatóság miatt, valamint a külső képe fejjel lefelé legyen felragasztva, mert az összehajtás során így lettek fejjel felfelé. A 5. lapbook egység kép nélkül maradt, mert oda kerül majd a ,,hónapóra".

Íme a 4 darab belülről és kívülről:

4. Ezt követte az összeállítás. A középső három (balról jobbra: ősz, kép nélküli, tavasz) ugyanúgy lett összefűzve, mint a Dávidról szóló lapbook. A felső (tél) és alsó(nyár) pedig a közép részen ragasztószalaggal lett rögzítve a középső egységhez. 

Ilyen lett kihajtva a teljes lapbook belülről és kívülről:

Így az egész lapbook könnyedén A5-ös méretre hajtható, 

és bármelyik gyerekhátizsákba belefér.

Következő alkalommal a ,,hónapóráról" lesz szó, később pedig az őszi rész feldolgozásáról.

Nálunk ugyan már igazán szomorú ősz van,

de a szívünk legalább vidám.

Sok vidámságot mindenkinek!:)