Idegenek és vándorok - Személyes gondolatok

 ,,Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön." (Zsid. 11:13) 

Pár hónappal ezelőtt írtam ezt a bejegyzést. Sokat gondolkodtam azon, megosszam-e a blogon. Mivel tudom, hogy sokan olvassák, akik hasonló cipőben járnak, most megteszem.

Lent voltunk ma a faluban a védőnőnél, de ha már egyszer ott voltunk, kihasználtuk a játszótér és a Duna-part adta lehetőségeket.

Különleges élmény volt. Régen voltunk már így a faluban. A védőnőnk nagyon kedves és lelkiismeretes. Sok jót tudnék róla mesélni. Az óvodai felmentés ügyénél mellénk állt ő is és a doktor nénink is. Mindketten nyitottak a gyereknevelés alternatív útjaira, és sosem élnek vissza azzal, hogy nyíltan vállaljuk előttük hitünket, meggyőződésünket. (Hálás vagyok Istennek, hogy ilyen embereket rendelt az utunkra.) Csak Ferkó 4 éves státuszáról volt szó, de beszélgettünk mindhárom gyerekről.

Aztán kimentünk az üres játszótérre, amit a kölykök nagyon élveztek. Kicsit később megjelentek mások is. Egy nagymama egy év körüli ikrekre vigyázott, míg a szülők ügyeiket intézték. Nem volt túl kommunikatív, de a gyerekeimnek sikerül mindenkivel kapcsolatot teremteni. Miután Samutól megtudta, hogy 6 és fél éves, rögtön jöttek a szokásos kérdések: megy-e iskolába, várja-e már. Samun látszott némi tétovázás, ezért a következő kérdés az volt, hogy még inkább maradna oviban? Kisfiam bevallotta, hogy életében pár hetet járt oviba, és már nem is fog. Az asszony egy értetlen pillantást vetett rám, aztán odébb állt. Nem szívesen találgatom, mi járt a fejében, de talán jobb is, ha nem tudom. Kicsit még derültem is magamban ezen. :)

Aztán jött a Duna-parti séta. A csaknem négyezres lakosságból csupán pár emberrel találkoztam. Idegenekkel. Hirtelen magányosnak és idegennek éreztem magam. Csaknem egész életemet itt éltem le, de idegen vagyok. Bizonyára én is tehetnék érte, hogy ne így legyen. Voltak próbálkozásaim (baba-mama klub, kézműves foglalkozások, olvasókör), de valahogy nem illettünk bele a képbe. 

Ezen gondolkodva jutottam arra, hogy törvényszerű, és ezért nem baj, hogy így érzek. Ott vagyok otthon, ahol még a levegőt is áthatja a testvéri szeretet, viszont ezen a földön nem lehetünk folyton azokkal, akik ugyanúgy élnek, ahogyan mi, akik ugyanúgy gondolkodnak, ugyanazt vallják és gyakorolják. Ahogy végigsétáltunk a parton tudtam, idegenek és vándorok vagyunk, de hittel kell járnunk az Isten által vezetett utat, hogy örökre otthon lehessünk Nála. Közben pedig sugározni a Tőle származó szeretet melegét, hogy kiáraszthassa a gyógyító erejét a körülöttünk élőkre is.

Amikor emlékezem, és amikor szemlélem az elért eredményeket (még ha nem is tökéletesek), biztos vagyok abban, hogy nem volt tévedés a döntésünk, hogy a gyermekeinket addig tartjuk itthon, ameddig csak lehet és kell.



Korábban már írtam bejegyzéseket az otthonoktatásról (homeschooling).
Nem tudományos értekezések, hanem olyan fonalak, amelyek a mi döntésünkhöz vezettek.

Otthonoktatásról gondolkodva 1.
Otthonoktatásról gondolkodva 2.
Otthonoktatásról gondolkodva 3.
Otthonoktatásról gondolkodva 4.

Szeretettel :)