,,Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól." (Péld. 22:6)


Old woman holding bible



2017. március 31.

Húsvétra készülve

,,Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, a míg eljövend." (I. Kor. 11:26)

 ,,Húsvétra készülve" átvesszük Jézus Krisztus földi életének utolsó eseményeit.
Mi a fent említett ige alapján készülünk, amiben Pál apostol emlékeztet minket az úrvacsorával élés jelentőségére. Valamint emlékezünk Krisztus halálára, amiben van a mi megváltásunk. Ezzel együtt előretekintünk a feltámadás és örök élet reményére.
Ehhez segítség egy korábbi lapbook, amiről az alábbi bejegyzés született.

Íme:
Amikor minden egyes darabbal készen lettünk, betettük egy egyszerű lapbookba, 
amibe alulról került csak egy plusz zseb. 
A többit a már elkészített anyag adja.


A zsebbe került a boríték a Harminc ezüstös számolós játékkal.



Ha kivesszük a borítékot, a két ajtós lap: Az utolsó páska balra és Az első úrvacsora jobbra kihajtható, mivel csak oldalt rögzítettük celluxszal.


Alatta A Gecsemáné kertben lap felfelé hajtható, mivel azt csak felül rögzítettük celluxszal.


Ez alatt egy kihajtható lapban Krisztus kereszthalálának feldolgozása található. 


Az oldalsó fülekre került egy ének és a ,,Feltámadott az Úr!" feldolgozása.


A lapbook készítéséről íme egy videó:



Szeretettel ajánlom Nektek!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése