Emlékezvén
Tizennégy éve halt meg az édesapám. Sokat gondolok rá. Tagadhatatlan, hogy a szüleink, vagy a hiányuk hihetetlen mértékű hatást gyakorolnak egész életünkre: emberi kapcsolatainkra, döntéseinkre, választásainkra, házasságunkra, gyermeknevelési gyakorlatunkra, és pl. egy olvasókör alapítására.
Szüleim mindketten könyvtárosok voltak, a könyvtári munka több területén is tevékenykedtek: gyermekkönyvtár, olvasó szolgálat, feldolgozó osztály, oktatás, szakfelügyelet, könyvtárigazgatás. Emellett édesapám egy országos irodalmi társaság alapítótagja, majd titkára volt haláláig.
Érdekes, hogy egyik lányuk sem folytatta ezt a vonalat. Pedig én már a pocakban is ,,könyvtártag" voltam, félig-meddig ott nőttem fel, és a könyvek elválaszthatatlan részei életemnek. Megítélésem szerint szüleimnek jó adottsága volt a pedagógiához, mi pedig ezt vittük tovább. Engem leginkább a természettudományok érdekeltek. Egy időben szerettem volna tanár lenni, de életem kunkorai egészen különös módon tettek ,,tanítóvá".
Rengeteg könyvet elolvastam, gyakran válogatás nélkül. (Mai fejemmel a nagy részét kukába dobnám, hiszen inkább csak hátráltattak a valós élet terheinek hordozásában.)
A jelen
Szeretném, ha a fiaim nem esnének ugyanabba a hibába, amibe én. Persze tudom, csak egy ideig van befolyásom a lelki táplálékukra, azt viszont kihasználom, hogy megtanulják elválasztani a búzát a polyvától. És szeretném, ha más gyerekek is tanulhatnák ezt.
Amikor összeházasodtunk a férjemmel, egyhangúlag úgy döntöttünk, nincs szükségünk tévére. Az időnket más hasznos dolgokra fordítanánk. Viszont sokat olvasunk. Fiaink már a ,,tévénélküliségbe" születtek bele. Ők is megszerették az olvasást, a könyveket.
Samuval 3 éves korától járunk könyvtárba. Most pedig már Ferkó is (aki most 3 éves) szívesen megy. Egy könyvtárlátogatásunk során kiderült, hogy én kinek is vagyok a lánya. A kedves könyvtáros nénink - kapva az alkalmon - megkérdezte, lenne-e kedvem gyermekolvasókört tartani. Háááát! Én??? Nyakig a három kisgyerek gondozásában, a háztartási és kerti munkákban, a szoptatások, pelenkázások forgatagában...Ráadásul még sosem csináltam ilyet. (Persze gyermektanításban már volt tapasztalatom.) Aztán gondolkodtam, imádkoztam, és döntöttem.
Bár a látogatottság igen gyér, három alkalom után most mégis úgy tűnik, jó döntés volt. Végül is megtanultam, hogy az eredmények jó része nem számokban mérhető.:) Majd erről is mesélek, és szívesen megosztom az ötleteimet.
Szeretettel:)
Szeretettel:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése