A keresztény gyermektanító (hitoktató) személye

 ,,A ki magától szól, a maga dicsőségét keresi; a ki pedig annak dicsőségét keresi, a ki küldte őt, igaz az, és nincs abban hamisság." (Jn. 7:18) 

Ez a bejegyzés kicsit eltér az eddig megszokottól. Ez annak a következménye, hogy részt vettem egy gyülekezeti gyermektanítói képzésen. A képzés hiányosságaival együtt is igen hasznosnak, értékesnek bizonyult, és elindított bennem pár gondolatot, amivel már régen foglalkoztam összeszedettebben. Ez a keresztény gyülekezeti vagy akár iskolai gyermektanítótól (óvónőtől) ,,elvárható" jellegzetességek, tulajdonságok.

Csaknem egy évtizede a szakdolgozatomhoz össze kellett szednem ezeket a kritériumokat, és átgondolni. Azóta azonban keveset gondolkodtam rajta. Gondoltam, megosztom most mindezt veletek. Nem célom az ostorozás, beleértve az önostorozást, ahogy az sem célom, hogy mindenki rosszul érezze magát, aki nem éri el ezt a szintet, ismét beleértve magamat.
Inkább csak keresem az egyéni és közösségi fejlődési lehetőségeket. Meggyőződésem, hogy a hiányosságainkat a Szentlélek ki tudja pótolni, ugyanakkor Ő az, aki a változtatást igénylő tulajdonságainkat, szokásainkat meg is változtatja, feltéve, hogy hagyjuk!

Szóval a gondolkodás önvizsgálatra indított engem, és remélem másokat is, hogy az Úr kegyelméből gyermekeinkkel együtt lehessünk a mennyben.

Milyen legyen a gyermektanító? 

(Spurgeon, E. G. White, Pataki Tóth Mihály, Gyökössy Endre nyomán)

1. Istenfélő, imádkozó: Kissé furcsának hangzik, de tényleg fontos. Attól, hogy valaki gyülekezeti tag, még nem biztos, hogy a szavai, tettei is erről tanúskodnak. A gyerekek tanításához különösen érzékenyen kellene megválasztani a tanítókat.

2. Gyermekszerető és gyerekekhez értő, aki ismeri a nyelvüket és képes a korukhoz alkalmazkodva bánni velük. (Sem a gügyögés, sem a túlzott elvárások nem vezetnek semmi jóra.)

3. Derűs, vidám alkat: Ismertek ,,fapofa", mogorva tanárokat? Nekem volt velük élményem. Azt hiszem a gyerekeket könnyű így elijeszteni, vagy azt a képet kialakítani Istenről, hogy komor, büntető Atya. egy kedves, derűs tanító azonban közelebb vonzza a kicsiket Jézushoz.

4. A derű és a komolyság egyensúlya: Istentől és Istenről tanulni nagy kiváltság, de nagy felelősség is. Az Úr tiszteletet érdemel. Nem lehet elbohóckodni a tanítást. Ez egy másik szélsőség lehet. De a derűs szeretetlégkörre minden kicsinek szüksége van.

5. Türelem és kitartás: Ez az én gyenge pontom. Gondolom nem vagyok egyedül! :( A gyerekek igen megpróbáló viselkedést tudnak produkálni. Azt hiszem, itt jön igazán az, hogy ne legyek önérzetes. Hányszor hallottam, és bizony én is gondoltam, hogy ,,pedig milyen sokat készültem, ezek a rosszcsontok pedig tönkreteszik a munkámat!". Ugyan már! Az én munkám, vagy az Úré? Nem kedvtelenedhetem el, vagy adhatom fel, hiszen Isten apró báránykáiról van szó, akik kicsiny lépéseikkel el-el kóborolnak a nyájtól, ahogyan én, a felnőtt is megteszem olykor! Így hát készülök, és imádkozom: elsősorban magamért, hogy feltétel nélkül szeressem őket, aztán értük, hogy az Úr a menny felé vezesse őket a következő órán.  

6. Szorgalom a felkészülésben és készség a továbbképzésre, önképzésre. Mindebben pedig pontosság, gondosság, lelkiismeretesség. (Már Ti is izzadtok??? :))

7. Ötletesség és nagyfokú rugalmasság, gyors alkalmazkodás. Ha valaki, a gyerekek igazán kiszámíthatatlanok tudnak lenni! Az ő kreativitásuk valahogy mindig magasabb szinten áll, mint az enyém. Engem már korlátoz felnőtt mivoltom!!! Ugyanakkor mindig ámulatba ejtenek apró ötleteik, és ahogy meglátják a világban a számomra már láthatatlan dolgokat, és persze újra és újra megnevettetnek!

8. Egy utolsó pontban gondoltam leírok pár dolgot egy igen érzékeny témáról, a külső megjelenésről. Nem arról, amit az Isten adott (szerintem bárki lehet szép), hanem amit mi választunk magunknak. Őszintén szólva nem vagyok annak híve, hogy előírjuk bárkinek is, mit vegyen vagy ne vegyen fel. Viszont komoly felelősségünk van a gyermekekért (sőt, nő tanítóknak gyülekezetünk férfi tagjaiért is), hogy ebben a bűntől mélyen szennyezett világban milyen mintát adunk nekik. Különösen a kislányoknak, akik talán jobban ki vannak téve a zaklatásoknak. Szóval számomra egy igazán fontos tényező van, amit még egyszer egy kárpátaljai testvértől hallottam:
,,Ha az angyalok betakarják magukat a szárnyaikkal Isten színe előtt, 
akkor mi, nők, miért ne tennénk ugyanezt a ruhánkkal." 

Akkor gondoltam át én is újra a saját öltözetemet (a hétköznapit is), és nem áll szándékomban harcba menni, hogy szoknya vagy nadrág és hány cm, hogy milyen mély lehet a dekoltázs, vagy felvehető-e ujjatlan, esetleg pántos ruha a ,,21. században", mert ezt értelmetlennek találom. Mindenki magát vizsgálja meg, és kérdezze meg az Urat, vajon ,,illendő-e" a ruházata, és engedjen neki, ha változtatásra késztet! (Engem jobban érdekel a szíve! :))

Tartogatok még egy-két hasonló témát, amiről szándékomban áll írni...valamikor...

Áldott napot! :)