,,Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól." (Péld. 22:6)


Old woman holding bible



2014. október 8.

Variációk szívre 7. - Jonatán és Dávid barátsága 2.

,,És szövetséget kötének Jonathán és Dávid egymással, mivel úgy szerette őt, mint a saját lelkét. 
 És Jonathán leveté felső ruháját, a mely rajta volt, és Dávidnak adta, sőt hadi öltözetét is, saját kardját, kézívét és övét." (I. Sámuel 18:1)

Az előző bejegyzésem tartalma néhány gondolat a barátságról (itt). 
Most pedig különleges ajándékokról lesz szó. (Ajándékról olvashattok még itt.)
Amikor Jonatán lelke összeforrt Dávidéval, Jonatán szerette volna kifejezni legnagyobb elismerését Dávidnak.
Azzal, hogy átadta felső ruháját, és harci fegyverzetét, olyat tett, ami nemes, alázatos szívre utal. Jonatán örökölhette volna a trónt, de tudta, Isten mást választott. Tettével elismerte Dávid kiválasztottságát Isten népének vezetésére.

A Dávidról szóló lapbookba a történet így került bele:  


Az összeragasztott szívek alatt egy kis boríték található.



Benne Jonatán ajándékai. A rajzokat kivágtuk és kartonra ragasztottuk (a tartósság kedvéért).


Szeretettel:)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése