,,Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól." (Péld. 22:6)


Old woman holding bible



2015. december 15.

Jézus születése lapbook

 ,,Ímé a szűz fogan méhében és szűl fiat, és annak nevét Immanuelnek nevezik, a mi azt jelenti: Velünk az Isten." (Lukács 1:23) 

Ezt a bejegyzést már olvashattátok tavaly decemberben. Minden egyes részéről külön bejegyzést írtam. Megtaláljátok, ha rákattintotok a kiemelt szavakra. Idén elkészült pár kiegészítés, amiről később szó lesz.
Szeretettel:)

Az elmúlt hetekben a fiúkkal Jézus születéstörténetét vettük át első sorban. Így készült el az az anyag, aminek a végeredménye egy újabb lapbook lett. Az illusztrációkhoz persze külső forrást is használtam, mivel én magam alig tudok jobban rajzolni, mint ő: 

Így is komoly sikere lett. 
Vannak hiányosságai, de tervezem, hogy később még elkészítjük a kiegészítéseket (pl. próféciák a Messiás születéséről, Jézus nevei, Keresztelő János születéstörténete stb.) A lapbook minden egyes feldolgozott darabjáról külön bejegyzést írtam.

Egy A4-es irattartót használtunk fel, amiből A5-ös méretben vágtunk, ragasztottunk, hajtogattunk egy lapbook-ot.
Íme a végeredmény (egyenlőre) kívülről:


Az első kihajtás után:


(Ide kerülnek majd később a kiegészítések, mivel a két kép Keresztelő János születését illusztrálja.)
Teljesen kihajtva, bal oldalon látható az angyal megjelenése és az ,,úton" kirakók. Középen a pásztorok és az angyalkar kicsit másképpen.


Jobb oldalra került a a jászol és a bemutatás.





Bármikor elővehető, amikor a gyerekekkel Jézus születéséről olvasunk, vagy ha játszani szeretnének a kirakókkal és a matekos játékkal. 

Kellemes időtöltést és lelki feltöltődést!


2015. december 13.

Életünk könyve 2.

 ,,Mert az Úr ád bölcsességet, az ő szájából tudomány és értelem származik."
(Péld. 2:6)

Életemben rengeteg könyvet elolvastam. Nem állítom, hogy válogatás nélkül, de mindenképp rongyos szűrővel. Átmentek olyan könyvek is, amiket a mai ismeretemmel és lelkiismeretemmel nem vennék a kezembe, mert mind erkölcsileg, mind irodalmilag megkérdőjelezhető művek. De amit ennél is súlyosabbnak érzek, hogy ezek a könyvek tovább élnek a gondolataimban, fel-fel villannak eseményeik, és rossz, esetleg félelmetes gondolatokat táplálnak. Ráadásul rengeteg haszontalan álmodozást és az emberi kapcsolatokra veszélyes illúziókat szültek.

Books on a shelf in library. Stock Photos

Ugyanakkor arra is emlékszem, milyen hatást gyakorolt rám a Biblia, amikor 17 évesen először vettem a kezembe. Rövid időn belül hűséges társammá vált. Máig is hálás vagyok a mennyei Atyának, hogy barátnőmet indította kedves zsebbibliám megvételére. Életem legértékesebb tárgyi ajándékának bizonyult. Azóta már kénytelen voltam nyugdíjazni, mert körbeutazta velem a Földet (legalábbis kilométer számban:)), és a használattól kezdett darabjaira hullani. Utódja azonban legalább ilyen jó szolgálatot tesz.


Örülök, hogy a mi gyerekeink már egészen korán (gyerek) Bibliát kaphattak a kezükbe, és megismerhetik annak szépségét, értékét, miközben megtanulnak önállóan, összefüggésekben gondolkodni. Össze sem hasonlítható más könyvekkel. (Még kedvenc világirodalmi gyöngyszemekkel sem.) 

Mivel nincs tévénk, és sem videó sem számítógépes játékokat nem engedünk gyerekeinknek, marad az olvasás. Na de mit olvassunk? Amikor Samu még kicsi volt, nem sokat gondolkodtam a könyvek hatásán. Eléggé elővigyázatlanul kezeltem a helyzetet. Olyan - keresztény családokban is népszerű - könyvek lopództak be, amik elsőre ugyan értékesnek látszódtak, de hamar kiderült róluk, hogy csak polyva, mivel gyerekeink gondolatait teletöltötték ,,egészségtelen" vágyakkal . Aztán jobban odafigyeltem, és vigyáztam, vigyázok arra is, hogy a Biblia ne veszítse el elsődleges szerepét.

Talán szélsőségesen hangzik, de szerintem ebben a zűrzavaros világban - ami ontja a könyveket, újságokat, internetes ,,irodalmat" - nagy veszélynek tesszük ki a gyerekeinket, ha nem ügyelünk a saját és az ő olvasmányaik megválasztására. Az elménket meg kell tölteni nemes gondolatokkal, és megdolgoztatni pl. a Biblia alapos tanulmányozásával, hogy gyermekeinkkel együtt védelmet nyerjünk a világ szennye ellen. Azzal azonban tisztában vagyok, hogy a szülői befolyás korlátozott. Most kell megtanítani gyermekeinknek, mit jelent a jó választás áldása. Később már csökken a befolyásunk a gyerekeink lelki életére, akár meg is szűnhet. Ma is és majd akkor kiváltságunk, hogy imában hordozzuk őket, de a mai lelki-szellemi eledel a mi felelősségünk.


Persze belátom, hogy nem elég emberi erőfeszítéseket tenni. Ha Isten Lelke nincs jelen a családunkban, akkor a Biblia és a jó olvasmányok is csak betűk tömege. 
A Szentlélekre van szükségünk nekünk is, gyerekeinknek is, hogy el ne tévedjünk a világ útvesztőjében, és a Bibliát ne a saját akaratunk, vágyaink szerint értelmezzük, hanem hagyjuk, hogy azon keresztül szóljon hozzánk, változtasson az Úr. 

(Lesz folytatás.)

Kívánom, hogy így szóljon hozzánk is mennyi Atyánk!


2015. december 11.

Advent, avagy várjuk az Úr eljövetelét!

,,...tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt. " (Máté 24:30-33)
,,...ímé a Bíró az ajtó előtt áll." (Jakab 5:9) 

Figyelemmel kísérem a karácsonyi készülődést.
Sokan sokféleképpen teszik ezt.

Happy small girl in Santa's hat has a Christmas Stock Photo

Mi nem karácsonyra készülünk, hanem Jézus Krisztus eljövetelére.
Nem a kisded Jézus tölti ki gondolatainkat
(bár a gyerekekkel sokat olvassuk Jézus születésének történetét),
hanem a menny Királya, aki megígérte, hogy el újra el fog jönni,
és helyreállítja azt, amit a bűn megrontott.
Nem jászolba fektetett gyermekként, hanem a Világ Uraként.
Erre emlékezünk és erről szólnak a hétköznapjaink is.

Erről olvashattok két korábbi bejegyzésben:

1. Advent


2. A bíró az ajtó előtt áll


Várjuk az Urat, mert közel van az Ő eljövetele!

2015. december 10.

Elizeus 26. - Prófécia és ítélet

,,És monda Hazáel: Miért sír az én uram? 
És felele: Mert tudom a veszedelmet, a melyet az Izráel fiaira hozol;..." 
(II. Kir. 8:12)

Elizeus igazán hiteles próféta volt. Bizonyára Naámán gyógyulásának következménye, hogy Szíria királya hozzá fordul kérdésével. Hazáel, aki csupán követként érkezett Elizeushoz nemigen gondolta, hogy az Elizeus által tolmácsolt üzenet neki is szólni fog. 


Természetesen a gyerekeknek nem mondtam végig a történetet, és a próféciában elhangzó kegyetlen részleteket is mellőztem. A hangsúlyt inkább Elizeus hitelességére tettem, és hogy mekkora értéke volt a szavainak, hiszen 40 teve terhével vittek neki ajándékot. Ha elkötelezem magamat Istennek, akkor életemet, cselekedeteimet és szavaimat, sőt szokásaimat és gondolataimat is alá kell rendeljem az Ő törvényének. A ,,ne szabjátok magatokat e világhoz.."-elv megélésével többet tehetek az emberekért, mint tudással, ismerettel, ékes szavakkal, vagy nagy áldozatokkal.

A történet illusztrációja :
A teve megint egyszerű idomokból készült (összesen hétből). A gyerekek rakták össze és ragasztották be, majd hozzárajzolták a fülét farkát stb. Hazáel a szokásos trapéz+kör összeállítás. Mellette van Elizeus helye.


Egy másik tanulsággal is foglalkoztunk. A Hazáelnek szóló prófécia egyben ítélet volt Isten választott népe felett. Elkerülhették volna az ítéletet, ha megtérnek a bálványimádásból. Erről több helyen szól a Biblia.

,,De (ha) megtér az a nép az ő gonoszságából, a mely ellen szólottam: 
én is megbánom a gonoszt, a melyet rajta véghezvinni gondoltam." (Jer. 18:8)

Számomra is mindig és minden egyes bűnömből való megtérésre nyitva áll a lehetőség. Akkor az átok áldásra fordul. Isten nem büntetni akar, hanem megmenteni. Amikor rossz dolgok történnek, akkor azok számára, akik bíznak benne, ,,minden együtt munkálkodik a jóra". A cél nem az, hogy a földi életben mindig jól érezzem magamat, hanem hogy örökkévaló szeretetteljes életet ajándékozhasson az Úr nekem, és azoknak, akiket rám bízott.

Remélem, ott mindannyian találkozunk! :)