,,Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól." (Péld. 22:6)


Old woman holding bible



2016. június 8.

Még megvagyunk!

Az elmúlt hónapok kicsit lassították a munkatempómat. Legalábbis blogilag. Sok-sok más teendőnk akadt. Vannak olyan területei az életünknek, amiket jobban kellett támogatni, így nem maradt idő a blogírásra. 
Viszont régi tervünkkel a tettek mezejére léptünk, és elkezdtük feldolgozni Pál apostol életét a bibliai történetek alapján. A következő bejegyzések java erről fog szólni.

Az volt a kívánság, hogy hasonlóan készítsük el, mint az Elizeus prófétáról szóló történeteket. Szóval pár hete vettem hozzá füzetet és a Bibliámat böngészve készítettem egy halom vázlatot, de a vizsgakészülés és más családi teendők visszatartottak egy darabig. Tegnap viszont végre elkészült az első lap és a második alkatrészei. Lendületben vagyok, és remélem, más is kedvet kap egy kis nyári Bible fun kalandhoz. A technikai felszereltség azonban maradt, úgyhogy továbbra is elnézést kérek a képek minőségéért.

Addig is pár pillanat, hogy mi történt velünk.
Kis dolgok. A nagyok a szívünkben vannak. Remélem. 

Kirándulások.


Biciklizés. (Már a legkisebb is próbálkozik bátyó segítséggel.)


Lovaztunk.


Anyák-napoztunk.


Volt egyhetes szülinap, mivel a nagymamák sem restek, ha tortáról van szó. 
  

Kaptunk sok szeretetet és virágot szülinaptól függetlenül.
Ezt itt Tercsi nénitől a gyülekezetünkből.


Végül, de nem utolsó sorban, tanultunk, készültünk a vizsgákra. 
Samu a múlt héten szépen le is vizsgázott.
Hála az Úrnak a sok örömért és a megválaszolt imákért!

Áldott napot!






2016. május 4.

Akarsz-e hercegnő (herceg) lenni?

,,Szemmel tartom a föld hűségeseit, hogy mellettem lakozzanak; a tökéletesség útjában járó, az szolgál engem."  (Zsolt. 101:6)

Kislánykoromban nagyon szerettem a hercegnős meséket. Igazán vonzó volt számomra, hogy valaki különleges, csodás dolgok történnek vele, és elnyeri egy nagyszerű herceg szerelmét.
Ahogyan gyermekkoromban én, bizonyára Te is szeretnél hercegnő vagy herceg lenni: gyönyörű ruhákba öltözni, díszes palotában élni, ahol szolgák serege lesi minden óhajodat, miközben mindenki szeret, mert Te vagy a legszebb, a legokosabb, a legjobb humorú és a legnagyszerűbb gyermek üveghegyen innen és túl.



Te is lehetsz hercegnő vagy herceg. Természetesen nem abban az értelemben, ahogyan a mesékben, hiszen a tündérmeséknek kevés köze van a valósághoz. Azonban érdemes megismerkedned egy igazi királynéval, aki származása szerint nem volt hercegnő, mégis őt választotta az akkori világ leghatalmasabb ura, 127 tartomány királya, akinek gazdagsága felbecsülhetetlen volt, és sok száz különleges lány közül kiválaszthatta azt, akinek fejére teszi a királynői koronát.

Képtalálat a következőre: „eszter királyné”

Eszter történetét a Bibliában olvashatod. Perzsia királyának választottjáról van szó. Miért Ő? Igen szép volt arcra és alakra egyaránt, de a többi lány is szebbnél szebb vonásokkal dicsekedhetett. Voltak közöttük előkelő hölgyek, akik a legjobb körülmények között a legjobb neveltetésben részesültek, voltak rendkívül okosak, akik ismereteikkel versenyre kelhettek bárkivel, és voltak nagyszerű tehetségek, akik zenéjükkel, táncukkal, hangjukkal vagy ügyességükkel sokakat elbűvöltek.

Esztert azonban valami kiemelte a többiek közül, ami több volt a szépségnél, a származásnál, a tudásnál és a tehetségnél. Eszter a mennyek Urát szolgálta, amitől igazán kedvessé, szeretetre méltóvá vált. Nevelője - egy derék, bátor, istenfélő férfi - Esztert tiszteletre, engedelmességre, Istenbe vetett bizalomra tanította. Eszter kedvességének, szerénységének, jó tulajdonságainak híre hamar eljutott a királyhoz is, hiszen már több, mint egy évet töltött a király egyik palotájában, amikor először elé vezették. A király pedig azonnal megszerette. Isten Eszter királyné által előre gondoskodott népéről. Eszter Istenre bízta életét, amikor veszélybe került, Isten pedig válaszul három napi folyamatos imájára bátorsággal, bölcsességgel és szabadulással ajándékozta meg. Szépsége és kedvessége sem őt, sem mást nem menthetett volna meg.

Eszter már kislányként megtanulta, hogy kinek érdemes engedelmeskednie, és nem bánta meg, hogy nevelőapja szavait megfogadta, az Istenről szóló tanításait pedig őrizte a szívében. Gyermekként tanulta meg, hogyan uralkodjon gondolatain és szavain. Nem engedte, hogy a körülötte lévő világ magával ragadja, hanem imával és tettekkel őrizte testi egészségét és gondolatai tisztaságát. Közben pedig Isten készítette neki mások szívét, így mindenki előtt, aki igazán számított, kedvessé vált. A történet egyik legmeggyőzőbb része, hogy férje, aki mérhetetlen hatalommal bírt, az országa felét is neki adta volna szeretete jeléül. Eszter jelleme annyival ragyogott szebben társainál, amennyivel a Tied is szebben ragyoghat.

Little girl praying Stock Photos

Szeretnél hercegnő vagy herceg lenni? Jézus Krisztusnak szemében már az vagy, mert aki Őt szereti, a menny Királyának gyermeke, vagyis herceg vagy hercegnő. Az igazi hercegek, hercegnők uralkodnak, mert nemet tudnak mondani a rosszra, gazdagok, mert elégedettek azzal, amit kapnak, szépek a belőlük áradó szeretet miatt. Mind az uralmat, mind a gazdagságot, mind a szépséget, mindent ajándékba kapnak Jézus Krisztustól.

Open bible


Tölts minél több időt Jézussal, és olyan hercegnő vagy herceg leszel, akiben a mennyei seregek is gyönyörködni fognak! Olvasd Eszter történetét gyakran, és ha valamit nem értesz, kérdezd szüleidet, tanítóidat! Imában kérd mennyei Atyádat, hogy Te is megkaphasd azokat a tulajdonságokat, amik igazán naggyá tesznek!

2016. május 3.

Eszter - Rejtvény

,,De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség." (Gal. 5:22)

Mostanában több befolyás is ért, ami elindította bennem Eszter királyné jellemének átgondolását.
A gondolatok végül oda vezettek, hogy ebből a szempontból foglalkozzam Eszter könyvével, és bizony megint fedeztem fel számomra újdonságokat.

Már írtam, hogy van egy asszonyokból álló imakörünk, amire heti rendszerességgel összegyűlünk. Sok gondolatot tudunk egymásnak átadni Istenről, bibliai felfedezésekről, imatapasztalatokról, gyakorlati életről. Egyik barátnőm segített, hogy elmélyítsem az Eszterről szerzett ismereteimet. Neki ugyanis kislánya van (velem ellentétben), aki iskolába jár (az én fiammal szemben). Szóval más tapasztalatai és más kihívásai vannak, ráadásul a ,,hercegnőzés" miatt behatóbban foglalkozott Eszterrel, hogy tudását átadhassa kislányának.

Arra jutottam, hogy szükséges hívő kislányainknak, de akár fiainknak is átadni Eszter életének tanulságait úgy, hogy közben megszólítsuk őket, hiszen a mesék világa egészen mást ad nekik.
Amikor pedig leírtam a gondolataimat lelki szemeim előtt megjelent egy hercegnő, aki nem kihívó, fidres-fodros ruhájában hódít, hanem egyszerűségében. Kendőjére pedig rejtve, mégis olvashatóan rá vannak írva a Lélek gyümölcsének részei.

Aztán kerestem egy rajzot, amiről az én rajztudásommal is készíthettem egy ,,hercegnőt". A kendőjére ugyan csak öt jellemző fért rá a kilencből, de legalább kinyithatjuk a Bibliát, hogy abban keressük meg a másik négyet.


Jó szórakozást!

2016. május 2.

Dániel lapbook - Összkép

,,És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, a melyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben;"
(II. Péter 1:19) 

A napokban jöttem rá, hogy a Dániel könyvéből készült lapbookból sosem készítettem összefoglalót. Ezt a mulasztásomat szeretném most pótolni ezzel az összeállítással.


Dániel könyve 1. fejezet


Dániel könyve 1. fejezet


A könyvben említett három uralkodó.



Dániel könyve 1. fejezet




Dániel könyve 2. fejezet



Dániel könyve 3. fejezet


Dániel könyve 4. fejezet


Dániel könyve 5. fejezet
(Valamiért nem készült erről bejegyzés)


Dániel könyve 6. fejezet


Dániel könyvének próféciái nagy vonalakban.


Áldott napot!