,,Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek, erősségek lerontására;
Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, a mely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak" (II. Kor. 10:5)
Ha tudnád, hogy már kevés időd van a Földön, mit olvasnál el?
Ha tudnád, hogy a gyermekednek kevés ideje van a földön, neki mit olvasnál el?
Lényeges kérdés.
A szüleim korában gyakori volt a gyermekhalálozás. Mindketten veszítettek el testvéreket egyik napról a másikra. Nagy veszteségeket éltek meg, amik elkísérték egész életüket. Ma ritkábban ugyan, de előfordul, hogy gyermekek mennek el. Hirtelen halállal, vagy hosszú betegség után, ugyanúgy végtelen fájdalommal jár az elvesztésük. Mivel azonban mi keresztény szülők is tele vagyunk reménységgel (ami így van jól), sok-sok tervet szövünk a földi jövőjüket illetően. Van, aki pénzt gyűjtöget, van ki rengeteget költ iskoláztatásra, oktatásra, fejlesztő játékokra, ,,okosító" tárgyakra, van, aki pedig rengeteg időt szán a közösségi életre stb.
Vajon mennyit szánunk arra, hogy gyermekeink készüljenek az örök életre?
Sokfélék vagyunk, sokféleképpen gondolkodunk, de - bízom benne - egy közös ügyünk van: a Krisztusban való élet, ami üdvösségre vezet. Persze a keresztény (azaz krisztusi) szó kissé elcsépeltté vált, ezért túl sok mindent engedünk be otthonunkba. Most csak a könyvekről írok, bár sokféle vonatkozásról írhatnék.. Az olvasmányok területén látom, hogy sok szülő kevéssé ügyel a gyerekei könyveire, azok rövid és hosszútávú hatására.
Én magam is követtem el ebben hibát (bizonyára még fogok is). Ráadásul igaz, hogy a családon kívül kapott vagy kötelező olvasmányok is befolyásolják a gyerekeket. Azonban pár dologban meggyőződésre jutottam (többet már tudományosan bizonyítottak! :)) és alkalmazom is.
1. A kisgyermekeknek nem kell, hogy könyvekből ismerjék meg a körülöttük lévő világot. A mindennapi tevékenység során, amit a szüleikkel, testvéreikkel végeznek fejlődnek a legjobban tudásban és ügyességben. Minél többet vannak a szabadban, minél többet játszanak mesterséges játékok nélkül, annál találékonyabbak, annál inkább képesek egy dologra figyelni, megfigyelni és gondolkodni. Ez persze nem jelent teljesen könyv nélküli nevelést. (Nehéz is lenne mindent kizárni a mi világunkban.)
2. A tündérmesékre, mítoszokra (mesehősökkel, tündérekkel, boszorkányokkal, varázslatokkal, csodákkal stb.) nincs szükség. Talán csak azoknak a gyerekeknek van ezekre szükségük (bár még ez is kérdőjeles számomra), akik nem ismerik Jézust. Akik sosem hallottak arról, hogy a csodák Isten hatáskörébe tartoznak. Minden más ármánytól és szemfényvesztéstől meg akar minket védeni a Biblia (V. Mózes 18:9-13), hiszen a gonosz területére léphetünk. Nem elhanyagolható kérdés ez olyan korban, amikor minden hemzseg a jóslásoktól, varázslásoktól, titokfejtésektől. (A minap éppen olyan mesekönyv hirdetését láttam, ami - a reklám szerint - megtanítja a gyerekeket meditálni, nyitottá tenni értelmüket a természetfeletti eseményekre.) Mi -családilag - úgy döntöttünk, hogy nem tesszük ki a gyerekeinket ilyen veszélyeknek, ami akár nagyon vonzó is lehet számukra. A valóság ismerete és a Biblia történetei teljesen alkalmasak arra, hogy lelkileg kiegyensúlyozott, az életre felkészített gyerekeket neveljünk. A Biblia csodái pedig Istenhez vezetnek, nem Sátán birodalmába.
3. A Bibliából már egészen kicsi korban is lehet mesélni (kb.1 évesen kezdtük). Mindig a koruknak és aktuális érdeklődésüknek megfelelően. Ehhez persze szükséges, hogy én is folyton olvassak, növekedjek ismeretben, és fejlődjön a jellemem. Ekkor tudom hitelesen képviselni Isten üzeneteit.
4. Később sincs szükség sok könyvre. Erre is kaptam megerősítést az ,,Egyszerűbb gyermekkor" című könyvből. Ezt minden szülőnek csak ajánlani tudom. (Kevés ,,nem keresztény" irodalmat olvasok, de ez megérte. Nagyon gyakorlatias, és összhangban áll az általunk eddig elfogadott nevelési elvekkel is.) Az a pár darab könyv, ami marad, viszont tartalmas legyen. Nálunk van egy-két verses kötet, egy-két szépirodalmi mű (valós történetekkel) és pár olyan mesés kötet, amiben nincsenek a fent említett okkult elemek, csak valós emberi élethelyzetek, konfliktusok vannak átírva állatokra.
A mi gyerekeink nagyjából 3 éves koruktól kezdtek komolyabban érdeklődni a könyvek iránt. Ezt úgy értem, hogy már nem a szoros közelségben együtt töltött idő volt az olvasás ,,lényege", hanem már egyedül is szívesen töltöttek hosszabb időt egy-egy könyv társaságában.
5. Nem utolsó sorban pedig vannak (voltak) Gyermekbibliáink. Jobbak és sajnos rosszabbak is. (Az utóbbiakat kiselejteztem.) Én azt tartom jobbnak, ami a Biblia eredeti szövegét nem értelmezi, magyarázza, esetleg még el is ferdíti, hanem csak szükség szerint rövidíti, és a nyelvét modernizálja a gyerekeknek. Az illusztráció sem mindegy. Találkoztam olyan képes Bibliával, aminek legtöbb képénél feltettem magamban a kérdést, vajon olvasta-e az illető a Bibliát (vagy mit olvashatott helyette)? Arról sem vagyok meggyőződve, hogy egyáltalán szükség van-e gyermekbibliára ahelyett, hogy az eredetiből olvasnánk, mesélnénk a gyerekeknek, mert nem gondolom, hogy ilyen mennyiségű képi anyagra szüksége lenne egy kisgyereknek. (Ezen még gyötrődöm egy kicsit! :))
6. Én magam is nagyon meggondolom, mit olvasok el. Jézus azt mondta Mártának: ,,egy a szükséges dolog". Mária a jobb részt választotta. A mennyeivel akart foglalkozni a földi helyett, így vált Jézus hűséges, hálás, bátor és szeretetteljes követőjévé. Nem tudhatta, mennyi ideje van, de azt jól akarta felhasználni. Én is ezt szeretném. Így ,,vehetem rá" gyermekeimet is, hogy a ,,jobb részt" válasszák.
Szóval nem tudom, mennyi idő szabatott nekem és fiaimnak a földön.
Fontos, hogy jól gazdálkodjak vele és az olvasmányokkal befolyásolt gondolataimat is ennek rendeljem alá.
