,,Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól." (Péld. 22:6)


Old woman holding bible



A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szolgálat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szolgálat. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 16.

Ábrahám 2. - Oltárépítés

,,Szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel; menjetek eléje vígassággal."
(Zst. 100:2)

Hosszú utat tett meg Ábrám a háza népével. Miközben vándoroltak más népekkel találkoztak. Közben bizonyságot tehettek a teremtő Istenről, aki kihívta őket koruk egyik kényelmes és biztonságos városából, hogy Istenre hagyatkozva találják meg új hazájukat, az Ígéret Földjét. 

Amikor egy-egy helyen letáboroztak, oltárt épített Ábrahám, hogy annál tiszteljék mennyei Atyjukat.
Amikor pedig továbbálltak, emlékként magasodott egy-egy kőhalom, amiről az ott élők tudhatták, Ábrahám ott tisztelte Istent, hogy onnan felkelve, az egész élete istentisztelet lehessen.

Rocks balancing Royalty Free Stock Image

A későbbi nemzedékek is sok-sok emlékkövet állítottak, amihez jó volt visszatérni, és megemlékezni az Úr szabadításáról. Azt tanulom, és adom tovább a gyerekeinknek, hogy állítsanak ők is ,,emlékköveket".  Beszéljenek, rajzoljanak és írjanak mindarról, amit Isten értük tett. Már pár évesen is lehet sok-sok ilyen emlékük szerető Istenükről.

A gyermekórán egy színes papírra papírból kivágott ,köveket" ragasztottunk. 
Az egyik kő tetejét azonban nem ragasztottuk le, hanem...


...készítettünk kis bárányokat. Ezt bizonyára sokan ismeritek.
Kartonból kivágott bárányformára vattából gyapjút ragasztottunk.
Ezt tettük a kőre.


Igyekeztem érzékeltetni, hogy az elkövetett bűneinknek mindig van jelentősége és következménye, csak nem nekünk kell hordozni ennek terhét, hiszen Jézus az, aki hordozza, ha megbánjuk és elmondjuk neki.
Ábrahám állatokat áldozott az oltáron saját és családja bűneiért, mi pedig Jézushoz mehetünk bocsánatért.
Ha ezt tudjuk, és gyakoroljuk, felszabadultan, örvendezéssel tudjuk szolgálni az Urat.


Örömteli szolgálatot! :)


2015. október 15.

Elizeus 16. - Hit és hitetlenség

 ,,Jézus pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek."
(Máté 9:23) 

A Naámán gyógyulásáról szóló történet rendszerint igen népszerű mind a gyerekek, mind a felnőttek körében. Gondolom nem akármiért. Mivel ebben a történetben is Elizeus volt a próféta, belekerült a füzetünkbe.
A feldolgozásnál egyszerű kis ötleteket valósítottunk meg..

Elizeuson kívül csak Naámán ,,mozog". Mindenki mást beragasztottunk. Az emberekhez egy-egy trapéz és egy egy kör alakú idomot használtunk, amiket színes papírból kivágtunk. (egyszerre mindig többet.) A színezést a gyerekek végezték. Naámánhoz pedig ugyanazt a sablont használtuk, mint Illéshez, Elizeushoz és a súnemita asszonyhoz. Kivágtuk, és minden lapon készítettünk egy-egy kis bevágást, ahová Naámán állítható.

Íme a történet:
,,És monda ez az ő asszonyának: Vajha az én uram szembe lenne azzal a prófétával, a ki Samariában van, kétség nélkül meggyógyítaná őt az ő bélpoklosságából." (II. Kir. 5:3) 

A történet első epizódjánál Naámán felesége és a kis szolgálólány be van ragasztva. Naámán helyét úgy vágtuk ki, hogy a kislányt eltakarja, amikor odaállítjuk. Így a következő részlet is elmesélhető ugyanazon a lapon.

Az epizód központi tanítása az volt, hogy egy kis gyermek is fontos eszköz lehet Isten kezében mások megmentésére, ha hisz és nem fél erről bizonyságot tenni. Még akkor is, ha más társadalmi rétegből származik, mint azok, akiket az Úr általa akar megszólítani.


Egy bekezdés az előkészületről:
A következő képen - gondoltam - bemutatom, hogyan készülünk elő, ha valahová megyünk.
A történethez szükséges darabokat kivágjuk, pár dolgot meg is rajzolunk vagy beírunk. (Gyakran úgy, hogy a gyerekek nem is tudják, mi lesz a történet, de szívesen együttműködnek.:)) Aztán minden egyes lap szélére gémkapoccsal rátűzöm.


A történet folytatása aranymondással:
,, Az embereknél lehetetlen, de nem az Istennél; mert az Istennél minden lehetséges."
(Márk 10:27) 

 ,,Akkor monda Siria királya: Menj el, és ím levelet küldök az Izráel királyának. Elméne azért és vőn magával tíz tálentom ezüstöt és hatezer aranyat, azon felül tíz öltöző ruhát." (II. Kir. 5:5)

Ehhez a részhez csak ragasztó és színes ceruza kellett a helyszínen.
Központi gondolat itt, hogy a hitetlen, vagy más vallású embereket nem ítélhetjük meg, hiszen nem tudhatjuk, mi van a szívükben, vagy Isten hogyan akarja őket megszólítani. Ráadásul gyakran igen becsületes, tisztelettel övezett emberekről van szó, akikre jellemző az őszinte alázat és a nemes dolgok valódi keresése.


 ,,Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami?"
(I. Móz. 18:14)

,,És elvivé a levelet az Izráel királyának, ezt írván: Mikor e levél hozzád érkezik, ímé az én szolgámat, Naámánt azért küldöttem hozzád, hogy őt gyógyítsd meg bélpoklosságából. 

  De a mikor elolvasta az Izráel királya a levelet, megszaggatá az ő ruháit és monda: Isten vagyok-e én, hogy öljek és elevenítsek, hogy ez én hozzám küld, hogy gyógyítsam meg e férfiút az ő bélpoklosságából? Vegyétek eszetekbe és lássátok, hogy csak okot keres ellenem. 
  Mikor pedig meghallotta Elizeus, az Isten embere, hogy az Izráel királya ruháit megszaggatta, külde a királyhoz ilyen izenettel: Miért szaggattad meg a te ruháidat? Hadd jőjjön hozzám, és tudja meg, hogy van próféta Izráelben." (II. Kir. 6:8)


Az Isten népéhez tartozó, vagy magukat annak valló emberek között is előfordul a hitetlenség és a méltatlan cselekedetek. Azonban ne ítéljünk sose a látszatra, nem látunk a másik ember tettei mögé. Aki a szíveket vizsgálja, az Úr, és egyedül Ő ítélhet teljes igazsággal. Ráadásul mi is kapunk figyelmeztetéseket Istentől, amire érdemes odafigyelni.


Folytatjuk a történetet, amint elkészülnek a következő részek.
Addig is érdemes szemezgetni Elizeus történeteit. Igazán értékes tanítások rejlenek bennük.

Békés napot!

2015. szeptember 29.

Elizeus 11. - Vendégszeretet

,,A szentek szükségeire adakozók legyetek; a vendégszeretetet gyakoroljátok."
(Róma: 12:13)

,,És monda az asszony a férjének: Ímé úgy veszem észre, hogy az az Isten embere, a ki szüntelen erre jár által, szent ember;Csináljunk, kérlek, egy kicsiny felházat, és tegyünk abba néki egy ágyat, asztalt, széket és gyertyatartót, hogy mikor hozzánk jön, hadd térjen oda." (II. KIr. 4:9-10)

A vendégszeretet becses dolog sok ember szemében, de gyakran látom úgy, hogy nincs az az igazi megbecsült szerepe, mint amilyen megbecsült Isten szemében. Igazi szolgálat. Ha a vendéglátó szeretettel, figyelemmel és ehhez még étellel, szállással is szolgál másoknak, a vendég pedig hálával és örömmel fogadja a szíves látást, akkor a vendégség igazi felüdülés mindkét félnek.


Ez történt Súnemben is egy jómódú házaspár otthonában. Sőt! Ők még tovább is gondolták a dolgot. Az asszony javaslatára külön szobát (felházat) építettek Elizeusnak, hogy megpihenhessen náluk, ha arra jár. 
Az alábbi képeken ennek a történetnek a feldolgozása látható.

Alul, a piros keretes rész egy zseb, ami mögül kihúzható a felház. Az ajtó mögött Elizeus és a súnemita asszony berakható egy-egy kis nyílásba. A háttérbe fát rajzoltunk, így még látványosabb, amikor ,,megépül a felház.


A zseb ugyanis ezt tartalmazza. Egy két oldalra nyitható lap. Belül a gyerekek ,,berendezték" rajzolással, vagy színes papírból kivágott bútorokkal. 


Végül felülre ráírtam az igét is.


Örömteli tanulást és sok kedves vendéget!!!


2015. augusztus 4.

Elizeus 1. - Az elhívás

,,És ő (Illés) elmenvén onnét, megtalálá Elizeust, a Sáfát fiát, a mint szántott tizenkét járom ökörrel, és ő maga a tizenkettedikkel volt; és Illés hozzá méne, és az ő palástját reá veté."
(I. Királyok 19:19)

Korábban nem nagyon gondoltam arra, hogy komoly energiát fektessünk Elizeus történeteinek feldolgozásába (kivéve a népszerűeket). Aztán egy napon felfedeztem, hogy milyen sok történet szól róla, mennyi tanulsága van még a gyerekek számára is, és nem utolsó sorban, milyen sok a párhuzam az Úr Jézus földi szolgálatával. Eldöntöttem, hogy nekilátunk. Ennek gyümölcsét olvashatjátok mától egy sorozatban.

Közben volt egy másik elhatározásom is. Annyira megtettszett a Bible Fun videókon látható stílus, hogy vettem egy füzetet, és hamar kiderült, hogy ezzel a módszerrel a kicsik is sokkal könnyebben boldogulnak, vagyis a 2,5 évestől a 6,5 évesig (+én) mindenki kiveszi a részét az alkotásból.


Ami pedig a bibliai történetek tanításának igazi sikere, hogy a nagyobbak már egy elmesélés után is pontosan visszamondják a történetet. Igazán megérte elkezdeni!!

Íme a kezdet:
Az első lapra felírtam a címet. A betűket színezésre és tanulásra szántam. Ezért üresek.
Már csak egy elszánt gyerekre van hozzá szükség. :)


Mivel a füzet lapjai elég vékonyak (ezt vásárláskor elszúrtam), ezért kettesével összeragasztottam, és gyakran illesztettem hozzá egy harmadikat, amiből először borítékot hajtottam a mobil részeknek. A középső képen látható a boríték, ami a spirálozás mellett alulról és felülről is be van vágva. Középen hagytam a spirálon, majd a hátára ragasztottam az ökrös lapnak.


Az ökörfejek és az eke színes papírból készültek. Az gyerekek nagyon élvezik a ragasztgatást. Ebben a füzetben bőven van részük ilyen élvezetben. Az első ökörfejet én megrajzoltam. A fiam pedig erről rajzolta a másikat. A jobb oldali képen Elizeus előkelőbb ruhában, Illés pedig egyszerű ruhában látható. (A körvonalakat én rajzoltam a többit gyerekek rajzolták és színezték) Alatta a nagy jelentőségű palást, amit ,,öltöztethetőre" vágtunk úgy, mint gyermekkoromban a papírlányok papírruhái. Emlékszik rá valaki? A ruhára kell 4 behajtható fülecske, így nem esik le könnyen. Emellett e palástot hosszában össze is hajtogattuk, mert vannak olyan történetek, ahol ennek szerepe van.

Elizeus és Illés figurája olyan egyszerű, amit bárki megrajzolhat: kör alakú fej, trapéz test, két kar és alul egy kis fül, ami ahhoz kell, hogy a figurák elhelyezhetőek legyenek a lapokon. Ehhez minden lapon a megfelelő helyen kis bevágásokat készítettünk, amibe ezek a fülek bebujtathatók. Az alábbi képen Elizeust el is helyeztük.


Aztán mellé raktuk Illést a palástjába öltöztetve, aki hozzá megy, majd ráteríti Elizeusra a palástot ezzel adva tudtára, hogy Isten elhívta őt a prófétai szolgálatra Illés tanítványaként. Elgondolkodtató, hogy Elizeus lélekben mennyire kész volt. Így követte mesterét.


Úgy gondolom, amikor Jézus hív ugyanilyen készséggel kellene Őt követnünk.
Mindenkit bíztatok, hogy elmélyedjen ezekbe a történetekbe. Átformálja a gondolkodást és az életet.

Értékes tanulmányozást!



2015. július 2.

Jézus csodái 3. - Kenyérszaporítás

,,Én vagyok az életnek ama kenyere; a ki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik..."
(Ján. 6:35)

Ez a történet hasonló a kánai menyegzőéhez, bár itt sokkal több emberről van szó, és nem ünnepről, hanem  egyszerűen a mindennapi kenyérről. Az Úr gondoskodik a testi és a lelki szükségleteink betöltéséről. Tényleg elképesztő számomra, hogy Jézus úgy tudott az emberekhez szólni, hogy ők nem akartak hazamenni, csak hallgatni őt az éhség és fáradtság ellenére is. Úgy gondolom, ma is képes erre. Veled is előfordult már, hogy elmélyedtél egy témában, amit Istentől kaptál és eszedbe sem jutott, hogy enni, fürödni vagy aludni kellene már? És amikor az órára néztél elcsodálkoztál, hogy már ennyi az idő?

Valami ilyesmit látok magam előtt, amikor ezt a történetet olvasom. Aztán Jézus csoda által ad nekik enni. Azt hiszem legtöbben olyan természetesnek vesszük, hogy minden nap ehetünk többször is. Ráadásul gyakran azt, amit igazán szeretnénk. 


Pedig tömegek élnek ,,kis" bolygónkon, akik ezt nem ismerik. De nem csupán a fizikai táplálékuk szűkös, hanem a lelki is. Rengetegen vannak, akik még csak nem is hallottak Jézusról, nemhogy Megváltójukként fogadnák el. Ahonnan pedig hiányzik Jézus Lelke, ott a nagy Csaló veszi át az uralmat. 
Ez a történet azonban bizonyítja, hogy az Úr valóban adni akar. Mindent, amire szükségünk van, hogy elnyerhessük az örök életet.

A történet lényegét igyekeztünk a fenti igével és ezzel a forgatható kartonkoronggal megragadni.
Egy kéz kenyérdarabokkal tölti a kosarat, ameddig szükség van rá.


A sablont így készítettem el.


Két egyforma színű kört vágtunk ki kartonból. Az egyik egy sima kör, a másikra - amelyik felülre került - ablakot vágtunk. Majd középen Milton-kapoccsal összetűztük. A kéz- és a kosárformát színes papírból vágtuk ki, amit a helyére ragasztottunk. Utána lehetett ,,kosárfonást" és körmöket rajzolni.


Végül az alsó kartonra a kivágott résen át kenyérdarabokat rajzoltunk úgy, hogy amint eltűnt az egyik a ,kosárban", megjelent a következő a kézben. A képen nem látszik, de segíthet a forgatásban egy-egy kettéhajtott celluxdarabból készült fülecske.


Sok áldást kívánok az együtt tanuláshoz!



2015. június 30.

Jézus csodái 2. - Csodálatos halfogás

,,És monda Simonnak Jézus: Ne félj; mostantól fogva embereket fogsz."
(Lukács 5:10) 

Ebben a sorozatban csak a gyógyításokon és a halottak feltámasztásán kívüli csodákkal foglalkozunk. Ilyen a csodálatos halfogás története is. (A gyógyításokat külön sorozatban szeretném feldolgozni.)

A gyerekekkel a történet kapcsán arról beszélgettünk, hogy milyen módokon foghattak halat annak idején és ma, miért éjszaka mentek ki, miért engedelmeskedtek a tanítványok Jézusnak, miért volt olyan nagy csoda a rengeteg a hálóban, és mit jelenthet az emberhalászat. Megbeszéltük, hogy ők a maguk módján szintén lehetnek emberhalászok, ha a saját gondjaik mellett másokért is imádkoznak, elmesélik, mit tett már eddig is Jézus értük, és akár csak apró szívességekkel is hozzájárulnak mások jólétéhez.

Ezt a történetet már többféle variációban is elkészítettük már. Most egy számolós játékot mutatok be. 
Kartonból készült hálóba rakhatók a halak. Több lehetőség is van a használatra a gyerekek korának, ismeretének megfelelően. Nálunk a legnagyobb fiúval szorobánozunk. Az alábbi kép ennek megfelelő rendszert mutat be. Bal oldalon a tízesek, jobb oldalon az egyesek helye van a hálóban. Kétféle kartonhalacskát vágtunk ki. Az egyik 5 az egyben, a másik pedig egydarabos hal. Ha az összes halacska be van rakva, az értéke 99. De használható összeadásra, kivonásra tízes átlépéssel is. (Ebben az esetben a bal és jobb oldalra berakott halacskák értéke adja az összeg két részét. A középső gyereknek (4 éves) egyszerű számolásra is alkalmas. A kicsi (2,5) pedig csak a halacskadugdosást élvezi. (Nagyon. :))


Így készítettük el a hálót: 
A vékony kartont harmonikába hajtottuk, majd egyik oldalról egyenlő közönként bevagdostuk. Utána a másik oldalról is bevagdostuk két bevágás között nagyjából középen. Arra kell vigyázni, nehogy a gyerekek elvágják teljesen, de elég nagyok legyenek a bevágások, hogy a halacskák is beleférjenek.


A kinyitott kartonon minden bevágás alá berajzoltuk a háló egy-egy darabját.
Majd a középvonalnál celluxot ragasztottunk végig, hogy elválassza a jobb és bal térfelet.


Sablon alapján kivágtuk a halacskákat és ráírtuk az értékét is.


Majd jöhetett a szórakoztató számolás.


A gyermekóra végén horgásztunk. Kartonhalacskákat fogtunk egy hurkapálcára fonállal felfüggesztett kihajtott gémkapoccsal. A halacskák szájához is gémkapcsot akasztottunk. Ez igazán vidám ügyességi játék.


Szórakoztató tanulást!

2015. június 28.

Jézus csodái 1. - A víz musttá/borrá válik

,,Mond az ő anyja a szolgáknak: Valamit mond néktek, megtegyétek."
(Ján. 2:5) 

Kicsoda ismeri jobban gyermekét, mint az az édesanya, aki 30 évet töltött vele? Jézus ideje javát a családban töltötte gyerekként. És felnőttként is szoros kapcsolatban volt édesanyjával. Amit Jézus megtanult gyermekkorában, azt Máriától és Józseftől tanulta elsősorban. Ahogy pedig fejlődött, növekedett és kibontakozott tiszta jelleme, egyre inkább látszott, mi várható tőle, mennyire lehet rá számítani, hogyan szolgálja teljes szívből az Atyát és a körülötte lévőket.


Amikor Mária Jézushoz fordult a menyegzői vacsorán megoldásért, (mert elfogyott a bor/must) tudta, hogy jó helyen van a kérése. Bár ez az eset volt Jézus első nyilvános csodatette, Mária már bizonyára tapasztalta, hogy szegénységükben mindent megkaptak, amire valóban szükségük volt, és láthatta, hogy mindig bizalommal fordulhat fiához, akinek különleges kapcsolata van Istennel. A vacsorán pedig szükség volt segítségre, hogy az örömteli ünnep zavartalanul folytatódhasson.

Jézus látszólag visszautasította édesanyja kérését azzal, hogy ,,nem jött még el az én időm", de Mária tudta, hogy számíthat fiára, ezért hangzott el : ,,valamit mond néktek, megtegyétek". A szolgák engedelmesen hordták a vizet, jutalmul pedig tanúi lehettek egy csodának. :)

A történet tanulságai gyerekeknek:
1. Jézushoz minden helyzetben fordulhatunk kéréseinkkel.
2. Az Úrnak gondja van a mindennapi szükségleteinkre, de ezen felül is sokat ad. 
3. Ha ünnepeink méltók az Ő nevéhez, akkor az Úr és az Ő angyalai részt vesznek azokon, áldás lesz és öröm.
4. A csodák a Bibliában erősítik a hitünket, de a mindennapi csodákat is vegyük észre. Amiről azt gondoljuk, hogy természetes, vagy nem is gondolkodunk rajta, valójában Isten csodái is lehetnek. Járj nyitott szemmel!

A történethez az alábbi szemléltetőt készítettem. (Most nem volt lehetőség kézműves foglakozásra, de elkészíthető gyerekekkel is.) Ez egy ,,kőveder", amibe először vizet töltenek a szolgák, majd átváltozik musttá.


Amire szükség van hozzá: Egy darab vékony karton félbehajtva, színes papír, amiből a kőveder és a korsó kivágható, és fehér karton középre a víznek és a mustnak. A kőveder magassága az ötszöröse a kivágott kör átmérőjének, így lesz először üres, majd vízzel, végül musttal teli. A fehér kartondarab mérete széltében akkora, mint a veder, magasságra pedig 3-szor a kör átmérője + 1-2 cm a könnyebb használat kedvéért. A fehér papírcsíkot úgy vágtam ki, hogy még kényelmes legyen húzogatni a kis fehér kartontölteléket. A csíkot ugyanis ráragasztottam hátulról a fehér kartonra. (Egy darabban is kivágható lenne, de könnyebb megoldani így a takarékos kartonfelhasználást. Főleg, ha több gyerekkel készítem. :)) A fehér kartonon bejelöltem a színezés helyét.


A felső harmad fehér maradt, az alsó kettőt pedig kékre és pirosra színeztem. Legalul maradt fehér az 1-2 cm-es ráhagyás. A kék kartonra előbb ráragasztottam a kővedert, majd három helyen vágtam. A kört csak annyira, hogy ablak szerűen nyitható legyen. A veder szájánál a fehér csík szélességének megfelelő nyílást vágtam, majd még egy ugyanilyen nyílást egy körátmérővel fentebb. A nyílásokba befűztem a csíkot a kép szerint, és beállítottam a fehér sávot, majd a csíkot kékre színeztem, aztán a kék sávot állítottam be a körhöz és azt is kékre színeztem. Ráragasztottam a korsót.


Végül a jobb és bal szélénél egy csíkban összeragasztottam a kék kartont, és alul a belső részre egy madzagot rögzítettem, hogy a belső karton lefelé visszahúzható legyen. (Papírcsík is lehet.)


A történetet jól mutatják az alábbi képek.
Itt töltik fel vízzel a vedreket, ahogyan felfelé húzzuk a papírcsíkot.


Itt változik a víz musttá.


,,Ezt az első jelt a galileai Kánában tevé Jézus, és megmutatá az ő dicsőségét; és hivének benne az ő tanítványai." (Ján. 2:11)

Erősítse mindannyiunk hitét!