,,Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól." (Péld. 22:6)


Old woman holding bible



A következő címkéjű bejegyzések mutatása: háromszög. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: háromszög. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. március 3.

Zsoltárrészletek - 118:6 változat

,, Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem ember?"
(Zsolt. 118:6) 

Egy korábbi bejegyzésben már írtam ennek az igének a feldolgozásáról.
Most a csoportos átvételről lesz szó. Ehhez az igéhez azt a történetet vettük, amikor Jézust a zsidó papok és farizeusok meg akarják kövezni, de Ő átmegy közöttük anélkül, hogy bármi baj érné. (János 8) Ezen kívül több ilyen történet van, amikor Jézusnak komoly oka lett volna a félelemre, de nem félt, hanem bátran szólta az igazságot, kiállt az Atyjától kapott hite mellett.

Egy kicsit gondolkodtunk a félelemről. Minden gyerek és felnőtt fél valamitől, valakitől. Ferkó például 4 évesen attól fél, hogy megharapja egy kóbor krokodil. :)


 Beszélgettünk a valós és a képzelet szülte félelmekről is, és arról, hogy a bátorság Isten nélkül könnyen vakmerőséggé fajulhat, de az igazi bátorság az, amikor tudom, hogy Istennel együttműködve kell megállnom egy félelmetes helyzetben.

Felelevenítettük ezért egy másik korábban tanult zsoltárverset.
A kettő közötti összefüggés pontosan az, hogy ha a gondolataimban, majd a szavaimban és tetteimben is Isten szeretet-törvényét hordom, és nem vétkezem, ha pedig mégis, akkor elrendezem, nincs mitől félnem. Isten akkor tudja megvédeni a szívemet minden helyzetben, ha kitartok mellette, vagyis ekkor érvényesül az is, hogy,,ember mit árthat nékem."

Az ige ilyen módon jelenik meg egy kis fejtörő játékban, amiben össze kell rakni a szavakból a teljes mondatot: 


Ezúttal egy virágos naptár lapjait használtuk. Az egyik oldala színes, a másik fehér, és elég vastag, hogy sokat lehessen hajtogatni. Itt is 10 db egyenlő oldalú háromszöget hajtogattunk a papírcsíkból.


A hatszög összeállításánál azonban már egészen szépen kijött a virágos és a fehér oldal váltakozása, ami lehetőséget adott a szöveg változatos elosztására.


Közben megtanultunk egy kedves éneket:
,,Nem lesz egyedül a szívem többé, glóri, halleluja!
Velem van az én Uram mindörökké, glóri, halleluja!
Jézus, Hajnalcsillag, glóri, halleluja!
Jézus, Hajnalcsillag, glóri, halleluja!"

Az alábbi változatát találtam az Interneten, ha kedvetek támad megtanulni.


Sok örömet hozzá!




2015. február 24.

Zsoltárrészletek - 118:5

,,Szükségemben segítségül hívám az Urat, meghallgatott és tágas térre tett engem az Úr." 
(Zsolt. 118:5)

Voltak - és még bizonyára lesznek is - az életemben igazán nehéz helyzetek. Gyakran érem úgy, hogy nincs kiút. Aztán rájövök, Isten azért engedi meg az ilyen eseményeket, hogy rádöbbenjek saját tehetetlenségemre, és teljesen Őrá bízzam magam.
Szükségem van Istenre. Nem csak a szorongató helyzetekben, hanem mindig.
Amióta eszerint élek, valóban érzem a szabadságot, ami nekem azt jelenti, hogy nem kell folyton megoldásokat keresnem, vagy elkeserednem abban a tudatban, hogy nincs megoldás. Mert Istennek már kész terve van. Csak az én korlátaim nem engedik, hogy meglássam azt.


Tágas térre tesz engem. 
Örömteli felszabadulás, és békesség kíséri a tudatot, 
hogy a világmindenség Ura veszi kezébe minden ügyemet.

Ezt az igét egy hatszög segítségével jelenítettük meg, ami egy háromszögből hajtható ki.
Igaz, ez csupán hatszoros teret jelent, nem akkorát, amekkorát ez Úr adhat! :)


Az elkészítése igen egyszerű, de szemléletes, és élvezhető a végeredmény.
A hat egyenlő oldalú háromszögből álló hatszöget csak az egyik vonalnál kell a középpontig bevágni.


Utána harmonika-hajtogatással kis háromszöggé hajtható.


Erre került az ige első része, a többi pedig elosztva a háromszögekre, emlékeztető ábrákkal a kisebbek számára. (Ezek színezésre is alkalmasak.)

Jó tanulást!
Szeretettel:)






2015. február 22.

Zsoltárrészletek - 73:28

,,Isten közelsége oly igen jó nékem. Az Úr Istenben vetem reménységemet, hogy hirdessem minden te cselekedetedet." (Zsolt. 73:28) 

Isten közelsége nélkül nem vagyok képes szeretetteljes emberi kapcsolatokra. 
Isten közelsége nélkül csak küszködök, fájdalmat osztok, és a kapott sebeimet nyalogatom valódi gyógyulás nélkül.Távol vagyok Tőle és Tőled is.


,,Isten közelsége oly igen jó nekem."
Isten közelében értelmet kapok. Sérült érzelmeimet, gondolataimat alá tudom rendelni egy magasabb rendű értelemnek és szeretetnek. Isten közelében megtanulok igazán szeretni, megérteni azokat, akik mellettem, velem élnek, vagy akik a távolból is meghatározzák életem eseményeit.
Isten közelében nem számít a jelen gyötrelme, mert új reményt, új életet kapok.
Isten közelében lenni annyi, mint azon elmélkedni, arról beszélgetni Vele, mit tett értem, mennyi áldozatot hozott, mennyit tűrt, mennyi fájdalmat viselt értem, hogy végül boldog lehessek, élhessek és én is örömet szerezhessek.


Amikor közelebb húzódom Jézushoz, már sokat nyertem, de amikor Te is közelebb mégy hozzá, egymáshoz is közelebb lehetünk. Amikor összetalálkozunk, értjük, megértjük egymást akkor is, ha valójában más nyelvjárást beszélünk. De tudjuk, hogy testvérek vagyunk, mert Jézus meghalt értünk, hogy együtt örülhessünk az örök életben.


Az említett igéhez nem kell más csak egy karton háromszög két oldalán kis kivágással.
A nyílásba hátulról Milton-kapcsot tettem, elölről pedig ráerősítettem két kis kartont, amire az emberkéket ragasztottam.


Így az emberkék fel-le mozgathatók. Közben el lehet beszélgetni a gyerekekkel arról, mit jelent Istentől távol, illetve közelében lenni, és ha többen is ott vagyunk, mennyi örömünk van a közösségben, amit az Úr Lelke életre hív.


Örömteli közös tanulást!