,,Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól." (Péld. 22:6)


Old woman holding bible



A következő címkéjű bejegyzések mutatása: beszéd. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: beszéd. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. augusztus 23.

Pál apostol 5. - Keresztség és bizonyságtevés

,,És azonnal mintegy pikkelyek estek le szemeiről, és mindjárt visszanyeré látását; és felkelvén, megkeresztelkedék; És miután evett, megerősödék. Vala pedig Saulus a damaskusi tanítványokkal néhány napig. És azonnal prédikálá a zsinagógákban a Krisztust, hogy ő az Isten Fia. 
  Álmélkodnak vala pedig mindnyájan, a kik hallák, és mondának: Nem ez-é az, a ki pusztította Jeruzsálemben azokat, a kik ezt a nevet hívják segítségül, és ide is azért jött, hogy őket fogva vigye a főpapokhoz? Saulus pedig annál inkább erőt vőn, és zavarba hozta a Damaskusban lakó zsidókat, bebizonyítván, hogy ez a Krisztus."  (Ap. csel. 9:18-22)

Pál története a keresztségével folytatódik, ami után azonnal prédikálni kezd Jézus Krisztusról. Ezt a két részt egy lapon jelenítettük meg. Bal oldalon a víz egy kék papírból kivágott és beragasztott zseb, amibe Pál és Anániás befér.


Így:


Jobb oldalon a damaszkuszi zsinagógát jelképező, kinyitható lap.
Az oszlopokat és az embereket kivágott elemekből készítettük.
Egy-egy papírcsík oszlopoknak, színes ceruzával csíkozva, trapézok és körök emberkéknek. A többi ceruzarajz. Samu pedig oda akarta írni, hogy haragjukban mit mondtak a Pált hallgató zsidók.


Pál mozgatható figurájának legalul vágtunk nyílást.
Így eljátszható a történet.

Áldott napot!











2015. augusztus 20.

Elizeus 8. - Ítélet az istenkáromlókra

,,Az igaznak elméje meggondolja, mit szóljon; az istenteleneknek pedig szája ontja a gonoszt."
(Péld. 15:28)

Az alábbi feldolgozás a  II. Királyok 2:23-24 verseihez készült. 
A fent említett ige pedig a lelki tanulságát foglalja össze.

Gondoltam írhatnék pár magyarázó gondolatot ehhez a megdöbbentő két igevershez, de az alábbi idézetnél nem mondhatnék érthetőbbet, pláne bölcsebbet nem! :)

,,Elizeus prófétai működése bizonyos vonatkozásokban nagyon különbözött Illés munkájától. Illésre a kárhoztatás és ítélet üzenetét bízta Isten. A próféta bátran dorgált. A királyt és a népet bűnös útjuk elhagyására szólította. Elizeusnak békésebb küldetése volt. Építenie és erősítenie kellett azt a munkát, amelyet Illés elkezdett; tanítani a népet az Úr útjára. Az ihletett ige szerint személyes kapcsolatba lépett a néppel. Prófétaifjak vették körül. Csodái és szolgálata által gyógyulást és örömet hozott. 


  Elizeus szelíd és kedves ember volt, de szigorú is tudott lenni. Ezt a bétheli úton tanúsított eljárása mutatja, amikor a városból kijövő gonosz fiatalok csúfolódtak vele. Ezek az ifjak hallottak Illés mennybemeneteléről, és ebből az ünnepélyes eseményből gúnyt űztek. Ezt mondták Elizeusnak: "Menj föl, kopasz! Menj föl, kopasz!" Gúnyolódó szavaikat hallva a próféta hátrafordult és a mindenható Isten sugallatára megátkozta őket. A rettenetes büntetés Istentől származott. "Ekkor két medve jött ki az erdőből, és szétszaggatott közülük negyvenkét gyermeket" (2Kir 2:23-24). 

  Ha Elizeus figyelmen kívül hagyta volna a gúnyolódást, a gyülevész nép továbbra is csúfolta és sértegette volna. Küldetése pedig - a tanítás és mentés a súlyos nemzeti vész idején - kudarcot vallhatott volna. Ez az egyetlen eset, amikor félelmes szigort alkalmazott, elég volt ahhoz, hogy egész életében tiszteletet keltsen. Ötven éven át járt ki és be Béthel kapuján és szerte az országban városról városra tétlen, faragatlan, léha fiatalok között haladt át, de senki sem gúnyolta, senki sem becsülte le a magasságos Isten prófétájaként kapott képességeit." 
(Ellen G. White: Próféták és királyok ,,A békesség prófétája" c. fejezetéből)

A történetben szereplő gúnyolódó ifjakat egy-egy színes papírból kivágott kör fejecske jelképezi. A ragasztgatás része bizonyult megint a legélvezetesebb tevékenységnek. (Főleg a kisebbeknek.) Aztán arcokat rajzoltak rá. 


A háttér készítésénél a rajzolás után először a füzetlapból levágtam a domb feletti és a fától jobbra eső darabot. Aztán ezt összeragasztottam az alatta lévő füzetlappal úgy, hogy a fa lombja és törzse mögött, valamint a domb tetején még el lehessen rejteni benne a medvéket.


A medvéket kivágtuk, majd a fiúk kiszínezték. 
Jól látjátok! Az egyik rózsaszín, mivel lánymedve. 
Még jó, hogy fiaim vannak! Ki tudja, mennyi rózsaszínt kellene viselnem! :)


A történet ugyan elég erőszakos, de már meg lehetett a gyerekekkel beszélni, 
hogy mi és miért történt. Nem bántam meg, hogy nem hagytuk ki.
Ha túl érzékeny lelkű gyermekeitek vannak, azért nem árt kihagyni, 
és inkább pár év múlva elővenni.

Áldott napot! :)


2015. július 26.

A belső szoba - ,,Miatyánk" (ismétlés)

,,Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván." 
(Máté 6:6)

Vannak helyzetek, amikor senki sem tudja, hogy mit csinálok, legalábbis az emberek közül. Titokban, emberek szeme elől elrejtőzve. Az Úr mégis jól tudja. Amit titokban teszek lehet jó és lehet rossz dolog. Egyik sincs rejtve Atyánk előtt.

A közös imáknál szükséges, hogy más is jól hallja a szavaimat, hogy áment mondhasson, de a legtöbb imát csak Isten hallja és ismeri. Amikor egyedül vagyok Vele, amikor kiöntöm szívem minden háláját vagy kétségbeesését és mikor meghallom az Ő hangját is.


Ez a bibliaszakasz nem csak a képmutatástól és a keresztény frázisok mantrázásától óv, hanem megtanít arra, hogy egyes dolgaink csak Istenre tartoznak. Gyakran könnyebb elmondanom egy embertársamnak, hogy ki mivel bántott meg, milyen érzésekkel küzdök, milyen vágyaim vannak, mint a belső szobám zárt ajtaja mögött kiönteni a szívemet. Pedig ezzel magamnak és másoknak is ártok.

Jézus tanítása azonban olyan tiszta és egyértelmű. Gondolatai, tanácsai mindig a szeret-törvényét követik. 
Menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva beszélgess Atyáddal!
Életed áldott lesz.

Ebbe az egyszerű, de zseniális könyvecskébe is azonnal beleszerettem. Kívülről olyan, mint egy középen nyitható képeslap, vagy egy egyszerű lapbook (nagyobb méretben az is lehet) középső része ketté van hajtva és két bevágással három egyenlő részre osztva.


A bevágásokba egy-egy fehér kartoncsíkot fűztünk ellentétes oldalon kezdve (bal: felül-alul-felül, jobb: alul-felül-alul.) 6 részre osztottam a fent említett igét, és ráírtam jól olvashatóan a lapra.


És itt jön a kis meglepetés a gyerekeknek. 
Ha harmonikába hajtjuk, középen kinyílik egy másik oldal.


Ide írtam a ,,Mi Atyánk" szövegét. (Máté 6:9-15) A Bibliában pont 6 vers. :)


Mellékelek egy videót, ha a leírás alapján nem sikerülne elkészíteni. :)


,,Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. 
 Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik." 
Ámen

Szeretettel :)

2015. március 12.

A belső szoba - ,,Ti azért így imádkozzatok"

,,Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván." 
(Máté 6:6)

Vannak helyzetek, amikor senki sem tudja, hogy mit csinálok, legalábbis az emberek közül. Titokban, emberek szeme elől elrejtőzve. Az Úr mégis jól tudja. Amit titokban teszek lehet jó és lehet rossz dolog. Egyik sincs rejtve Atyánk előtt.

A közös imáknál szükséges, hogy más is jól hallja a szavaimat, hogy áment mondhasson, de a legtöbb imát csak Isten hallja és ismeri. Amikor egyedül vagyok Vele, amikor kiöntöm szívem minden háláját vagy kétségbeesését és mikor meghallom az Ő hangját is.


Ez a bibliaszakasz nem csak a képmutatástól és a keresztény frázisok mantrázásától óv, hanem megtanít arra, hogy egyes dolgaink csak Istenre tartoznak. Gyakran könnyebb elmondanom egy embertársamnak, hogy ki mivel bántott meg, milyen érzésekkel küzdök, milyen vágyaim vannak, mint a belső szobám zárt ajtaja mögött kiönteni a szívemet. Pedig ezzel magamnak és másoknak is ártok.

Jézus tanítása azonban olyan tiszta és egyértelmű. Gondolatai, tanácsai mindig a szeret-törvényét követik. 
Menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva beszélgess Atyáddal!
Életed áldott lesz.

Ebbe az egyszerű, de zseniális könyvecskébe is azonnal beleszerettem. Kívülről olyan, mint egy középen nyitható képeslap, vagy egy egyszerű lapbook (nagyobb méretben az is lehet) középső része ketté van hajtva és két bevágással három egyenlő részre osztva.


A bevágásokba egy-egy fehér kartoncsíkot fűztünk ellentétes oldalon kezdve (bal: felül-alul-felül, jobb: alul-felül-alul.) 6 részre osztottam a fent említett igét, és ráírtam jól olvashatóan a lapra.


És itt jön a kis meglepetés a gyerekeknek. 
Ha harmonikába hajtjuk, középen kinyílik egy másik oldal.


Ide írtam a ,,Mi Atyánk" szövegét. (Máté 6:9-15) A Bibliában pont 6 vers. :)


Mellékelek egy videót, ha a leírás alapján nem sikerülne elkészíteni. :)


,,Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. 
 Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik." 
Ámen

Szeretettel :)

2015. február 10.

Zsoltárrészletek - 119:11

,,Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened." (Zst. 119:11) 

Ehhez az igéhez Jézus megkísértésének történetét kapcsoltuk. Valójában ez a történet magától is megmagyarázza, mit jelent az ige. Sátán a Szentírásból idéz (jól ismeri), így Jézus mindhárom kísértésre a Biblia szavaival válaszol. Jézus kicsi kora óta szívébe rejtette Atyja beszédeit, ezáltal tanulta meg, hogyan mondjon nemet a legkisebb bűnre is.


Nagy tanulság, hogy sem felnőtt, sem gyermek nem mulaszthatja el a Biblia alapos megismeréséért tett erőfeszítéseket annak veszélye nélkül, hogy a kísértésekben nem tud kiállni a meggyőződése mellett, mert vagy nincs, vagy hamis az.

Kint az udvaron mélyítettük el az ismereteinket.
1. kísértés: Követ adtam a kezükbe egy kőkupacból, és felidéztük, ki mit mondott.
2. kísértés: Felmászhattak a kb. 1,5 méteres támfalra, és elmondhatták, miért nem ugornának onnan le. Aztán az én segítségemmel értek földet. Ismét felidéztük a Biblia szavait.
3. kísértés: Körbeszaladhatták párszor a házat, aztán megmutattam nekik a teraszról is a hegyeket, völgyeket, a Dunát, a szigetet (jó a kilátás), majd ismét felidéztük a pontos bibliaszöveget.

Utána bementünk a házba, hogy elkészítsük az ige hazavihető változatát.
Az igét egy ablakos szívbe írtuk úgy, hogy az első ablak kinyitásával olvasható az első része.


,,Szívembe rejtettem a te beszédedet,"


Belül egy másik ablak is kinyitható felfelé és lefelé.
Alatta az ige másik része olvasható az igehely megjelölésével.



,,hogy ne vétkezzem ellened." (Zst. 119:11) 

Az ige szó szerint énekelhető egy egyszerű dallammal, aminek sajnos nem találom az eredetijét.
Helyette viszont egy kedves kis ének:

Áldott bibliatanulmányozást! :)



2015. február 1.

Alkotás másképp 8. - Kísérlet cukorral

,,A ki elméjében bölcs, hívatik értelmesnek; a beszédnek pedig édessége neveli a tudományt." (Példabeszédek 16:21) 

Szeretem az édességeket, ahogyan a legtöbb ember. A legjobb dolgoknak mindig van egy kis édeskés íze. Már az anyatejnek is. Alapvetően így vagyunk felépítve, és a természet is ontja az édes ízű táplálékot. Bizonyára ez is ajándék, ahogyan ez a bibliai hasonlat is.
Ahogy az édes ízek hozzájárulnak a boldogságomhoz, a ,,beszédnek édessége" is ezt teszi. A Biblia szavai, bölcsessége, vigasztalása mind-mind növelik a tudást, erősítik az értelmet, lecsillapítják az rossz érzéseket, miközben olyan életszemléletet biztosítanak, aminek középpontjában a reménység áll. Közben pedig én magam is tanulom az Úrtól, hogyan legyen beszédem édesség.

A fiúk is szeretik az édességeket. igyekszem egészségesen táplálni a családot, de azért mindig van itthon egy kevés cukor, amit felhasználhatok, ha elfogy a méz (vagy ha valamibe nem jó). A Gyereketető honlapon olvastam nemrég egy türelemjátékos kísérletet, hogyan kristályosítsunk vissza cukrot túltelített oldatból. Annyira megtetszett, hogy nekiláttunk. Rendszeresen nézegettük, mi történik. Aztán pár hét múlva megszületett az eredmény! Ajándéknak is jó.


Mi kisebb adaggal dolgoztunk, kisebb üvegbe, és jobb híján egy régebben sk. horgolt csipkezsinórt akasztottunk egy ceruzára. A siker nem maradt el (bár nem lett olyan szép, mint Virágé a Gyereketetőn).


Ha még nem csináltatok ilyet, próbáljátok ki! Nagy élmény. A képen kevésbé látszik, de tényleg szép kristályok keletkeztek.


Édes napokat!
Szeretettel :)

2014. december 21.

Jakab levele 5. - ,,Aki tudna jót cselekedni..."

,,Holott ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, ím ezt, vagy amazt fogjuk cselekedni." (Jakab 4:15)

 ,,A ki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekeszik, bűne az annak." (Jakab 4:17) 

Az elmúlt héten ismét ,,melegedőztünk". Különösen nagy hangsúlya van ezeknek az igéknek ilyen környezetben. Két dolgot mindenképp elmélyített bennem, és gondolom, a gyerekeket is érték efféle hatások. 

1. A jövő bizonytalansága minden embert érint itt ezen a földön. Persze mindenki másképp éli meg. Vannak magabiztosak, lemondók, reménykedők és remény nélküliek. Érdekes felfedezés volt számomra, hogy még hajléktalan embertársaink is egészen eltérően gondolkodnak a jövőjükről. Persze a remény ébrentartásához bizonyára mi is kellünk, akik valljuk Krisztus nevét. A fenti ige azonban még egy kis gyermek számára is érthető. Hogy holnap mi fog történni velem vagy körülöttem az Úr kezében van. Lehetnek terveim, gondolataim, kívánságaim, de mindez alárendelődik egy magasabb rendű akaratnak,  ami elsősorban az üdvösségünket veszi célba.


2. A jó cselekedet kérdése. Lehet jót cselekedni önös érdekekből, de Isten a szívem indulatait vizsgálja, és olyan helyzeteket teremt, hogy számomra is nyilvánvalóvá váljon ez az indulat. Vagyis a jézusi szeretet motivál-e vagy saját céljaim. Isten szeretné megadni számomra a megelégedettséget a jó cselekvésében, de csak úgy, hogy a másik ember jólétét önmagam elé helyezem. Ez persze nem jelenti testi-lelki szükségleteim elhanyagolását. Csupán a tiszta szeretetből jövő tetteket, és a lehetőségek megragadását, nem pedig elmulasztását a jó cselekvésére.


A gyerektanítás folyamán az igéket összekötöttem a bolond gazda példázatával, amit Jézus mondott el. (Lukács 12:16-21) A Jézus születéstörténetéhez felhasznált hajtogatott házikó volt a nagy csűr, amit félbehajtva és alul felhajtva kisebb méretre hajtottam, majd a történet mesélése közben kihajtottam ismét.

A kézügyes-ötletet az alábbi képeken mutatom be. 
A5-ös méretben rajzoltam egy gyerekfejet. (Még mindig nem tudok rajzolni.:)) Körzővel készítettem egy külső és egy belső kört, aztán az interneten talált képről ,,alkottam" valamit. A belső kör negyedét kivágtam úgy, hogy a kör közepén maradt egy kis hely a Milton-kapocsnak. Aztán átmásoltam az egészet egy kartonra. Ebből lett a sablon.
Nagyobb gyerekek maguk is ki tudják vágni, de én a kicsik miatt előre kivágtam a karton fejeket, amin bejelöltem az ,,ablak" helyét, ahol láthatóak lesznek a gyerekek tervei, és a Milton-kapocs helyét.


Következő lépésben a fej mögött forgatható körök készültek el, amin bejelöltem a képek helyét.


A gyerekórán már csak meg kellett tölteni tartalommal és össze kellett állítani.
Íme az eredmény:



Jakab leveléhez igei feldolgozásokat találhattok még az alábbi bejegyzésekben:

Örömteli tanulást! :)

2014. november 13.

Jakab levele 2. - Hallás, szólás, harag

,,Azért, szeretett atyámfiai, legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra.  Mert ember haragja Isten igazságát nem munkálja." (Jakab 1:19-20)


Ez az ige engem mélyen érint. Gyakran beszélek ugyanis akkor, amikor nem kellene, vagy hallgatok, amikor szólnom kellene. Mind a beszéd, mind a mély hallgatás (de nem Isten hangjának a meghallása) jól megy. Azonban érzem Isten formáló erejét. Ahogyan a Lelke finoman int a hallgatásra, vagy éppen ösztönöz a szólásra. De bőven van mit fejlődnöm.

Elhatároztam, a gyerektanításra mindig csak úgy készülök, hogy Jézus Krisztus legyen a középpontban. Vagyis mindig az Ő élete legyen az elsődleges példa. Akkor is, ha ószövetségi történetet tanulunk, azt összekötöm Jézus valamelyik tanításával, vagy a földi életéből vett valamelyik történettel.

Egyik este már készen volt minden ötletem: ének, játék, kézművesség. Tudtam, mit szeretnék átadni, de ehhez az igéhez még nem volt történetem. Leültem, elővettem a Bibliát, meg egy-két hasznos könyvet, és csak annyit kértem Istentől, hogy adjon tanácsot. Olyan történet kellett, amikor Jézus példát adott a gyors hallásra, a késedelmes szólásra és a késedelmes haragra.
Akkor jelent meg a fejemben János evangéliumából a házasságtörő nő története. Erre aztán nem számítottam. Kinyitottam a Bibliát, elolvastam az adott szakaszt, és magamban felkiáltotta: ez az! De azt is tudtam azonnal, hogy fogalmam sincs, hogyan fogom elmondani a kicsiknek, mi is ennek az asszonynak a bűne. Tehát most már erőlködve kutattam másik történet után, de a gondolataim mindig visszatértek a házasságtörő asszonyhoz. Pontosabban rájöttem, hogy ez a történet most nem is a krisztusi kegyelem hangsúlyával szól hozzánk, hanem a ,,mit mond Isten" meghallásának hangsúlyával.


Jézus az események napján (is), hajnalban már beszélgetett Atyjával, melynek során erőt kapott az aznapi külső és belső küzdelmekhez. A farizeusok, és írástudók is jobban jártak volna, ha ugyanígy kezdik a napjukat, nem szégyenültek volna meg. Ehelyett gyorsak voltak a szólásra és gyorsak a haragra, mert azt hitték, náluk az igazság. Pedig ,,Isten igazságát ember haragja nem munkálja".

Aztán rájöttem, a mi szempontunkból nem is fontos, mi ennek az asszonynak a bűne, és ha a gyerekek rákérdeznek, lesz válaszom. Rákérdeztek. Minő csoda! :) A válaszom az volt, hogy úgy viselkedett ez az asszony, olyan dolgokat tett, amit csak a férjével tehetett volna, és amivel bánatot okozott másoknak, elsősorban Istennek. (A részletekre nem voltak kíváncsiak. Ezt megúsztam!!:))

A játékokért (barkóba bibliai memóriakártyákkal, valódi homokba ,,írás"), és a végtelenített kártyáért odavoltak. Ja! És mindenki tudta az igét az óra végére. A kártya rendkívül egyszerű, de engem is magával ragadott, amikor először láttam. Lehet négyzet vagy téglalap alakú. Mind a 4 oldaláról pont a lap feléig kell behajtani, majd a hajtásokig egy szabályos X-et bevágni.

A képek mérete ezen a kártyán megegyeznek a bevágott négyszög méretével. Itt 16x16 cm-es a kártya, és 8x8 cm-esek a képek, amiket ingyenes internetes oldalakról gyűjtöttem. Az igét is én írtam rá.


Majd sorba raktam a képeket, és a hajtogatás szerint vágtam el.


A kiterített kártyán a fül 4 háromszögből áll. Az első behajtás után látható száj függőlegesen lett kettévágva, míg a második hajtás után megjelenő haragos fejecskét vízszintesen vágtuk el.


Az alábbi videó rajzai nem nyerték el ugyan a tetszésemet, de szépen bemutatja a kártya használatát.Én az oldalsó füleket szoktam először hajtani, így jön ki a száj, de lehet fordítva is, csak ügyelni kell, hogy jó irányba vagdossuk a képeket.


Jó szórakozást hozzá!