,,Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól." (Péld. 22:6)


Old woman holding bible



A következő címkéjű bejegyzések mutatása: álom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: álom. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. május 26.

Sámuel gyermekkora lapbook 1.

,,És történt idő multával, hogy terhes lőn Anna, és szüle fiat és nevezé őt Sámuelnek, mert úgymond az Úrtól kértem őt." (I. Sám. 1:20) 

Három kisfiút kaptunk az Úrtól. A legidősebb gyerek egyik keresztneve lett Sámuel, aki már elmúlt 6 éves, de gyakran elgondolkodom még a nevén. Őszintén szólva a név hangzása nem igazán tetszett, de a jelentése annál inkább: ,,Isten meghallgatott". Fiatal lányként nagy családról álmodoztam, sok gyerekkel és tornácos muskátlis házzal. Na és persze főleg a Hercegről! :)
Amikor közeledve a 30-hoz telve csalódásokkal, kényszerlemondásokkal azt gondoltam, hogy álmaim elvesztek, és Isten már nem ad nekem társat, családot, teljesültek az álmok. Persze nem úgy, ahogyan én elképzeltem, hanem úgy, ahogyan a legjobb számomra a menny felé vezető úton.

A férjem nem herceg :) (úgyis nehezen viselném az udvari etikettet :)), hanem olyan társ, akin keresztül tanít, nevel az Úr a feltétel nélküli szeretetre, és akinek én is segítőtársa lehetek, hogy együtt állhassunk meg Isten ítélőszéke előtt. Hálás vagyok, hogy egymásra találtunk. A ház nem tornácos-muskátlis, de igazi otthon, ahol jó lenni, jó együtt lenni másokkal, és naponta hálát adni Isten szerető gondviseléséért. A gyerekek pedig nem csendes, szófogadó, szőke copfos kislányok, hanem eleven fiúk, akik előhozzák szívem minden jóságát és rosszaságát, akik megmutatják, mi igazán fontos, és mi az, ami fabatkát sem ér, és akik által új gyümölcsöket terem bennem az Úr. Nem győzöm megköszönni, hogy vannak.

Sámuel édesanyjának, Annának története közel áll hozzám. A fiúk is gyakran kérik Sámuel elhívásának történetét, sőt szívesen el is játsszák Már hónapokkal ezelőtt elkészítettük a Sámuel gyerekkoráról szóló lapbook nagy részét, de csak a héten sikerült befejezni. Így mától egy pár alkalommal erről lesz szó.

Az alapja egy nagy müzlis doboz két oldala, külön-külön egyszerű lapbookot hajtogattunk belőle, majd összefűztük. Így egy viszonylag kis méretű mappácska lett belőle. (Egy kicsit kisebb A5-nél.) Kívül egy nagy virágos naptár egyik lapjával borítottuk be, és ráírtam a címet: Sámuel gyermekkora.



Az első részt kinyitva bal oldalon található két kis kinyitható lapocska: 
a Sámuel név és a prófétai küldetés jelentésével. 


Középen egy felhajtható fehér kartonra kör alakú fejecskéket ragasztottunk. Elkána, Anna és Peninna ,,fejét", amin érzelmeket is igyekeztünk kifejezni. Elkána nyugodt, Anna nagyon szomorú, Peninna kárörvendő és féltékeny. Alul a kis narancssárga borítékban dominó jellegű számkártyák találhatók, amiről korábban már írtam (Biblia és matek 3. címmel).



Jobb oldalon pedig Sámuel ruhácskái, amiről később lesz szó.
Folytatjuk.

Jó tanulást! :)


2014. szeptember 12.

Biblia és matek 5. - József megfejti a fáraó álmát

,,És monda József a Faraónak: A Faraó álma egy és ugyanaz; a mit Isten cselekedni akar, azt jelentette meg a Faraónak.. A hét szép tehén, hét esztendő, a hét szép gabonafej az is hét esztendő; az álom egy és ugyanaz. A hét ösztövér és rút tehén pedig, melyek amazok után jöttek ki, az is hét esztendő, és a hét vékony, keleti széltől kiszáradt gabonafej, az az éhségnek hét esztendeje. Ez az a mit mondék a Faraónak, hogy a mit Isten cselekedni akar, megmutatta a Faraónak." (I. Mózes 41:25-28)

Előfordult már veled, hogy álmaid romba dőltek?


Biztosan. Velem már sokszor előfordult. Jónak, nemesnek tűnő álmok vesztek el. Isten azonban mást tervezett számomra. Nehéz volt elengedni. Inkább sírdogáltam a romok felett. Amikor végre megnyugodtam, elfogadtam a helyzetet, új lehetőségek, új örömök nyíltak előttem, és hiszem, hogy az Úr hasznossá tudott tenni.

József élete igazán rendkívüli példa. Ahogyan pár óra leforgása alatt apja kedvencéből és reménységéből rabszolgává vált, pár év múlva talán kevesebb idő alatt a ház megbecsült szolgájából egy börtön foglyává, végül megint pár óra leforgása alatt elítéltből a fáraó főemberévé.


Mondhatom, hogy én ehhez kicsi vagyok. Remélem, nem leszek sem rabszolga, sem fogoly, de ha mégis??? Őszintén szólva az ország első embere sem lennék, de ha mégis nagy felelősséget bízanak  rám???
József története az tanítja, ha bizonyosságom van Isten goddviseléséről az életemben, akkor bárhogyan alakuljon is az életem, Ő fel tud használni, megelégedéssel és hálával tölti be a szívemet.

Ez a számolós játék a mappa része. A fáraó tehenekről szóló álmát eljátszhatjuk. Egyenként bedugdosható a a 7 kövér tehén, majd a 7 sovány. Közben lehet számolni. Aztán a soványak megeszik a kövéreket (azaz kihúzogatjuk ezeket), és visszafelé számolunk.


Aztán lehet összeadogatni. Pl. 4 kövér + 5 sovány tehén összesen 9 tehén.


Amikor megunják a gyerekek, berakhatjuk a mappába.


Sok sikert az elkészítéshez, és a játékhoz!

2014. augusztus 25.

Jákob álma

,,És ímé én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged valahova menéndesz, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem a mit néked mondtam."
(I. Móz. 28:15)

Szeretem ezt az igét. Annyi biztatás van benne. Jézus velem van. Mindig. Csak Őt kell választanom. Amikor mellette döntök, semmi sem történhet, ami az üdvösségemet veszélyeztetné. Lehetek elárvult, nincstelen, magányos vándor, mint Jákob ezen az éjszakán. Lehetnek lelki terheim értéktárgyak csomagjai helyett. Az Úrnak mindez nem számít.

Lehetek kicsi, és gyenge. Lehetek kirekesztett a másságom miatt. Lehetek elcsüggedt a jelen állapotomban. De ha Jézust választom, új életet kapok. Az új életben pedig kaphatok szülőket, testvéreket, társakat az egyedül elhordozhatatlan terheim cipeléséhez, otthont, a múlt terheinek elvesztését, méltóságot, erőt.

Mindezt megkaphatom, ha Jézust választom, mert akárhol vagyok, akárhová megyek, Ő visszahoz arra a földre, ahová mindig is vinni akart.

Erről készült az alábbi lap. Felül az angyalok járnak-kelnek a lajtorján, egy mindig tetején áll. Alul egy kicsi sima lapos kő van felragasztva a felirattal: ,,Istennek háza, és az égnek kapuja, Béthel."


Az angyalok sorban kinyithatók, és becsukhatók azzal a módszerrel, amit már gyermekkoromban is nagyon élveztem! :)


Jó tanulást, és örömet az elkészítéséhez!