,,Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól." (Péld. 22:6)


Old woman holding bible



A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tanítványok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tanítványok. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. november 24.

Elizeus 21. - Kérjetek és adatik néktek!

,, Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. "
(Máté 7:7)

Az aranyigénk az imádságról szól. Ebben a történetben is ezt hangsúlyoztam ki a gyerekeknek. Persze itt a tanítvány Elizeushoz fordul, nem egyenesen Istenhez. A történet szerint mégis jól tette, amit tett. Tudta, hogy Elizeus prófétának különleges kapcsolata van Istennel, és bízott benne, hogy segíteni tud a baján. Elizeus pedig imádkozott, amire azonnal választ is kapott. És megtörtént a csoda.


Hasonló csodákat már én is éltem meg, amikor utólag kiderült, hogy éppen imádkozott értem valaki. Vagy kértem, hogy gondoljanak rám (ránk) imában. És persze fordítva is Nagy dolog szerető, imádkozó közösségben lenni másokkal. Hiszem, hogy az Úr örömmel tekint az őszintén imádkozó gyermekeire.

A történet a Bibliában, a Királyok II. könyve 6. fejezetében így hangzik:

1. És mondának a próféták fiai Elizeusnak: Ímé ez a hely, a hol nálad lakunk, igen szoros nékünk; 
  2. Hadd menjünk el, kérlek, a Jordán mellé, hogy mindenikünk egy-egy fát hozzon onnét, hogy ott valami hajlékot építsünk magunknak, a melyben lakjunk. És monda: Menjetek el! 
  3. És monda egy közülök: Nyugodj meg rajta, és jőjj el a te szolgáiddal. És monda: Én is elmegyek. 
  4. És elméne velök. És menének a Jordán mellé, és ott fákat vágtak. 

A megjelenítés igen egyszerű. Samu rajzolt egy fát. A szokásos trapézból és körből készült a tanítvány. A fejszét pedig egy hosszú, fel-le mozgatható papírcsíkra rögzítettük. (Hátulra, hogy a ,,merülést" ne akadályozza.) Végül a kék papírból kivágott vizet rögzítettük alul és két oldalt, hogy középen a fejsze beférjen. 


 5. És történt, hogy mikor egy közülök egy fát levágna, a fejsze beesék a vízbe... 

Alul a papírcsíkot felhajtottuk, hogy nehezebben csússzon ki felfelé.
Az alábbi képeken elmerül a fejsze.


...Akkor kiálta és monda: Jaj, jaj, édes uram! pedig ezt is kölcsön kértem! 
  6. És monda az Isten embere: Hová esett? És mikor megmutatta néki a helyet, levágott egy fát és utána dobta, ...

Elizeusnak is kivágtuk a megszokott helyét, 
és Samu megrajzolta az ágat a kezébe, amit bedob a vízbe.


...és a fejsze feljött a víz színére. 
  7. És monda: Vedd ki. És kinyújtván kezét, kivevé azt. 

Ezeken a képeken a fejsze feljön a víz felszínére, majd a tanítvány ,,kiveszi".


Tudom, hogy ez nagyon hosszú sorozatra sikerült, de tartsatok ki! 
Hamarosan pontot teszünk a végére. 
(Bár a gyerekeknek már így is sok örömet jelent a könyvecske. :))

Örömteli tanulást! :)


2015. augusztus 16.

Elizeus 6. - Második átkelés a Jordánon

,,És vevé (Elizeus) az Illés palástját, a mely róla leesett, és azzal megüté a vizet, és monda: Hol van az Úr, az Illés Istene? És mikor ő is megütötte a vizet, kétfelé válék az; és általméne Elizeus." 
(II. Királyok 2:14)

A történet feldolgozása hasonlít a Jordánon való első átkeléshez, amin Elizeus még tanítványként vett részt. Most azonban már az Isten Lelkével telten prófétaként érkezett vissza. A tanítványok mély tisztelettel is fogadták. Itt kezdődik hosszú, csodákkal teli szolgálata.


A tanítványoknak ezúttal csak fejeket vágtunk ki. A folyó és a medre ugyanúgy készült, mint korábban, de a két partjára értelem szerűen csak egy-egy rést vágtunk Elizeusnak. A fenti képen éppen ráüt a folyóra az összehajtott plásttal.

,,És mikor látták őt a próféták fiai, a kik átellenben Jérikhónál valának, mondának: Az Illés lelke megnyugodt Elizeuson. És eleibe menének néki, és meghajták magokat ő előtte a földig;" 
(II. Királyok 2:15)

Ezeken a képeken Elizeus átkel, és a folyó összezáródik mögötte.


Értékes időtöltést!
Szeretettel:)

2015. augusztus 11.

Elizeus 4. - Átkelés a Jordánon

,,És fogá Illés az ő palástját, és összehajtva azt, megüté azzal a vizet; és az kétfelé válék; úgy hogy mind a ketten szárazon menének át rajta." (II. Királyok 2:8)

Elizeus és Illés ábrázolásáról valamint az összehajtható palástról már írtam ITT
Ezen a képen a Jordán mellett állnak. A folyó két világoskék papírdarab a széleinél hullámosra vágva. A jobb és bal szélen kb. 1 cm-es csíkban ragasztottuk csak le. A gyerekek színes halacskákat rajzoltak rá. Az utolsó képnél látható, hogyan nyílik. A két alak két kis nyílásba helyezhető.


Itt Illés leveszi, összehajtja a palástot, majd a folyóra üt vele.


,,És mikor általmentek, monda Illés Elizeusnak: Kérj tőlem, mit cselekedjem veled, mielőtt tőled elragadtatom. És monda Elizeus: Legyen, kérlek, a te benned való léleknek kettős mértéke én rajtam. És ő monda: Nehéz dolgot kértél; mégis, ha majd meglátándasz engem, mikor tőled elragadtatom, meglesz, a mit kérsz: ha pedig meg nem látándasz, nem lesz meg." (II. Királyok 2:9-10)

A ketté vált folyó medrében átsétálnak, ahol másik két kis nyílás várja őket.
A meder rajzolása, színezése szintén jó móka a gyerekeknek. De akár színes papírdarabkákból is ragasztható. Amelyikhez nagyobb kedvetek van.


Jó tanulást!


2015. augusztus 9.

Elizeus 3. - ,,el nem hagylak téged"

,,És monda Illés Elizeusnak: Maradj itt, kérlek, mert az Úr Béthelbe küldött engem. És felele Elizeus: Él az Úr, és a te lelked, hogy el nem hagylak téged! És mikor lemenének Béthel felé:Kijövének a próféták fiai, a kik Béthelben valának, Elizeushoz, és mondának néki: Nem tudod-é, hogy e mai napon az Úr elragadja a te uradat tőled? És monda: Tudom én is, hallgassatok." 
(II. Királyok 2:2-3)

Elizeus Illést három helyre követi Illés elragadtatása előtt. Prófétaiskolákat látogatnak végig még egyszer, utoljára. Elizeus hűséges társként és utódként Illéssel tart. Ki tudja, mit élhettek át azok, akik a földön maradtak, miközben arra készültek, hogy Illést az Úr magához vegye. Csak azt tudom, mennyire biztató történet ez is gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. El lehet érni azt a lelki szintet, amikor már nincs szükség a halál fájdalmára. Közvetlenül Jézus eljövetele előtt Isten népe olyan lesz, mint Énok és Illés, akik nem láttak halált. Szeretnék köztük lenni a családommal, barátaimmal és sok millió társammal.


A próféta ifjakat igen egyszerű módon készítettük. Köröket és trapézokat vágtunk ki színes papírból. A kéket Ferkó, a zöldet Samu ragasztotta, és mivel a kicsi is ott lábatlankodott, ő is kapott ragasztani valót. Igazán ügyesen elkészítették. Utána már csak az arcokat kellett rárajzolni.


Felül Elizeus és Illés számára vágtunk egy-egy nyílást, és máris el lehetett mesélni a történetet. 
Háromszor!!! Mert ennyiszer van benne a Bibliában, csak más-más helyszínen.

Sok örömet hozzá!


2015. augusztus 6.

Elizeus 2. - ,,elhagyván az ökröket"

,,És ő elhagyván az ökröket, Illés után futott, és monda: Kérlek hadd csókoljam meg az én atyámat és az én anyámat, és azután követlek. És monda: Menj, térj vissza; mert mit cselekedtem tenéked? És elmenvén ő tőle, vőn azután egy pár ökröt, és levágá azt, és az ekéhez való szerszámokból tüzet rakván, megfőzé azok húsát, és a népnek adá, és evének; és felkelvén, elméne Illés után, és szolgála néki."  (I. Királyok 19: 20-21)

Elizeus nem kételkedett abban, mit kell tennie azonnal. A Biblia hallgat arról, tudta-e már korábban, hogy ilyen elhívásban lesz része, vagy csak Illésnek jelentette ki Isten, kit szánt utódjául. Minden esetre csodálom azt a készséget arra, hogy Isten szolgálatáért mindent elhagyjon, és a jólét kényelme helyett a vándorlást és szegénységet válassza. Nem akármiért választotta őt ki az Úr.

Elizeus az ekeszerszámból rakott tüzet, ezzel is jelezve, hogy végleg elmegy, elhagyja addigi hivatását. A téma feldolgozásához az első füzetlapból kivágtam a lángokat úgy, hogy a tűz körüli rész teljesen megmaradt. Csak a felső részt választottam és vágtam le a spirálról, az alsót ráragasztottam a következő füzetlapra. A feldarabolt ekeszerszámot barna színes papírból vágott csíkok felragasztásával készítettük. A tüzet és a fát pedig a fiúk színezték. Elizeus elhelyezéséhez jobb oldalon vágtunk rést.


Ezt a lapot követő lapból borítékot készítettünk hasonlóan az előző bejegyzés borítékjához. Csak ez lentebb van és bal oldalt hagytunk fület. Ebben tároljuk a színes papírból kivágott ökröket. (Már ,,feldolgozott" állapotban.)


Végül a tűzbe lehet rakni az ökröket, ahol kihajthatók a lángok.


További jó tanulást!

2015. augusztus 4.

Elizeus 1. - Az elhívás

,,És ő (Illés) elmenvén onnét, megtalálá Elizeust, a Sáfát fiát, a mint szántott tizenkét járom ökörrel, és ő maga a tizenkettedikkel volt; és Illés hozzá méne, és az ő palástját reá veté."
(I. Királyok 19:19)

Korábban nem nagyon gondoltam arra, hogy komoly energiát fektessünk Elizeus történeteinek feldolgozásába (kivéve a népszerűeket). Aztán egy napon felfedeztem, hogy milyen sok történet szól róla, mennyi tanulsága van még a gyerekek számára is, és nem utolsó sorban, milyen sok a párhuzam az Úr Jézus földi szolgálatával. Eldöntöttem, hogy nekilátunk. Ennek gyümölcsét olvashatjátok mától egy sorozatban.

Közben volt egy másik elhatározásom is. Annyira megtettszett a Bible Fun videókon látható stílus, hogy vettem egy füzetet, és hamar kiderült, hogy ezzel a módszerrel a kicsik is sokkal könnyebben boldogulnak, vagyis a 2,5 évestől a 6,5 évesig (+én) mindenki kiveszi a részét az alkotásból.


Ami pedig a bibliai történetek tanításának igazi sikere, hogy a nagyobbak már egy elmesélés után is pontosan visszamondják a történetet. Igazán megérte elkezdeni!!

Íme a kezdet:
Az első lapra felírtam a címet. A betűket színezésre és tanulásra szántam. Ezért üresek.
Már csak egy elszánt gyerekre van hozzá szükség. :)


Mivel a füzet lapjai elég vékonyak (ezt vásárláskor elszúrtam), ezért kettesével összeragasztottam, és gyakran illesztettem hozzá egy harmadikat, amiből először borítékot hajtottam a mobil részeknek. A középső képen látható a boríték, ami a spirálozás mellett alulról és felülről is be van vágva. Középen hagytam a spirálon, majd a hátára ragasztottam az ökrös lapnak.


Az ökörfejek és az eke színes papírból készültek. Az gyerekek nagyon élvezik a ragasztgatást. Ebben a füzetben bőven van részük ilyen élvezetben. Az első ökörfejet én megrajzoltam. A fiam pedig erről rajzolta a másikat. A jobb oldali képen Elizeus előkelőbb ruhában, Illés pedig egyszerű ruhában látható. (A körvonalakat én rajzoltam a többit gyerekek rajzolták és színezték) Alatta a nagy jelentőségű palást, amit ,,öltöztethetőre" vágtunk úgy, mint gyermekkoromban a papírlányok papírruhái. Emlékszik rá valaki? A ruhára kell 4 behajtható fülecske, így nem esik le könnyen. Emellett e palástot hosszában össze is hajtogattuk, mert vannak olyan történetek, ahol ennek szerepe van.

Elizeus és Illés figurája olyan egyszerű, amit bárki megrajzolhat: kör alakú fej, trapéz test, két kar és alul egy kis fül, ami ahhoz kell, hogy a figurák elhelyezhetőek legyenek a lapokon. Ehhez minden lapon a megfelelő helyen kis bevágásokat készítettünk, amibe ezek a fülek bebujtathatók. Az alábbi képen Elizeust el is helyeztük.


Aztán mellé raktuk Illést a palástjába öltöztetve, aki hozzá megy, majd ráteríti Elizeusra a palástot ezzel adva tudtára, hogy Isten elhívta őt a prófétai szolgálatra Illés tanítványaként. Elgondolkodtató, hogy Elizeus lélekben mennyire kész volt. Így követte mesterét.


Úgy gondolom, amikor Jézus hív ugyanilyen készséggel kellene Őt követnünk.
Mindenkit bíztatok, hogy elmélyedjen ezekbe a történetekbe. Átformálja a gondolkodást és az életet.

Értékes tanulmányozást!



2015. április 1.

A Gecsemáné kertben

,,Akkor elméne Jézus velök egy helyre, a melyet Gecsemánénak hívtak, "

A kártya egy papírcsíkból készült (jobbról is balról is behajtva). Két oldalt a fák formára vannak vágva. 
A gyerekek kiszínezték. A többi színezése még hátra van.. 


,,és monda a tanítványoknak: Üljetek le itt, míg elmegyek és amott imádkozom." 

A fákat kihajtva 8 szomorú fejecske jelzi a hátrahagyott tanítványokat. (Júdás már nincs itt.)


,,És maga mellé vévén Pétert és Zebedeusnak két fiát, kezde szomorkodni és gyötrődni. 
 Ekkor monda nékik: Felette igen szomorú az én lelkem mind halálig! maradjatok itt és vigyázzatok én velem." 

Jézus gyötrődése is egy három részre hajtott papírcsíkon jelenik meg.
(Itt teljesen be van hajtva.)


,,És egy kissé előre menve, arczra borula, könyörögvén és mondván: Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen a mint én akarom, hanem a mint te." 

Az első kihajtás után az ige olvasható. 


,,Akkor méne a tanítványokhoz és aluva találá őket, és monda Péternek: Így nem birtatok vigyázni velem egy óráig sem!? Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek; mert jóllehet a lélek kész, de a test erőtelen."

A második kihajtás után színezhető számok. (Jézus háromszor ment vissza imádkozni.)


 ,,Ismét elméne másodszor is, és könyörge, mondván: Atyám! ha el nem múlhatik tőlem e pohár, hogy ki ne igyam, legyen meg a te akaratod. És mikor visszatér vala, ismét aluva találá őket; mert megnehezedtek vala az ő szemeik. És ott hagyva őket, ismét elméne és imádkozék harmadszor, ugyanazon beszéddel szólván." 

 ,,És angyal jelenék meg néki mennyből, erősítvén őt. És haláltusában lévén, buzgóságosabban imádkozék; és az ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak." 

A bal oldali fára hátulró egy félbehajtott angyalábrát ragasztottunk, 
így akkor nyitjuk ki, amikor a történet odaér.


,,Ekkor méne az ő tanítványaihoz, és monda nékik: Aludjatok immár és nyugodjatok. Ímé, elközelgett az óra, és az embernek Fia a bűnösök kezébe adatik. 
 Keljetek fel, menjünk! Ímé elközelgett, a ki engem elárul."

(Máté 26:36-46, Lukács 22:43-44) 

Az Úr áldását kívánom a történet elmélyítéséhez!
(Holnap folytatjuk!)