,,Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól." (Péld. 22:6)


Old woman holding bible



A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lapbook ötletek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lapbook ötletek. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. december 17.

Jézus születése lapbook - Kiegészítések

,,Csillag származik Jákóbból, és királyi pálcza támad Izráelből;" (IV. Móz. 24:17)

Mint már említettem, a tavaly készített Jézus születése lapbookba készült még pár kiegészítés.
Elsősorban igyekeztem a Krisztus születéséről szóló próféciákból leírni párat, mert ezt már tavaly is nagy hiányosságnak éreztem. Ezen kívül pedig inkább csak kisebb illusztrációk, feladatok kerültek a lapbookba.

1. Prófécia Keresztelő Jánosról a születése előtt pár száz évvel:
,,Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja előttem az útat, és mindjárt eljön az ő templomába az Úr, a kit ti kerestek, és a szövetségnek követe, a kit ti kívántok; ímé, eljön, azt mondja a Seregeknek Ura." (Mal. 3:1) 

2. Prófécia Keresztelő Jánosról a születése után, ami édesapja szájából hangzik el:
,,Te pedig kis gyermek, a magasságos Isten prófétájának hivattatol; mert az Úr előtt jársz, hogy az ő útait megkészítsed; És az üdvösség ismeretére megtanítsad az ő népét, a bűnöknek bocsánatjában." 
(Lk. 1:76-77)

Ezekhez készítettünk két ,,utat" félbehajtott papírcsíkból. Behajtva olvasható az ige, kihajtva pedig 5-5 kis bevágás van, amibe maradék kartonból ,,köveket" vágtunk ki. 

A kövek így összegyűjthetők egy kis borítékba. Az kisebb gyerekeknél számolásra és 10-ig összeadásra, kivonásra is használható.


3. Jézus születésére vonatkozó prófécia:
,,De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az Izráelen; a kinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van."
(Mik. 5:2) 

Egyszerűen csak beírtam a kirakók alá. De betettem oda egy kis zöld borítékba a keleti bölcsek ajándékait is szótagolós rejtvény formájában. Az olvasni tanuló gyerekek kedvéért. (Összesen 6 szótag: a-rany, mir-ha, töm-jén.) At ilyen feladatokat az én gyerekeim nagyon szeretik. 


4. Még egy prófécia Jézusról:
 Látom őt, de nem most; nézem őt, de nem közel. Csillag származik Jákóbból, és királyi pálcza támad Izráelből; (IV. Móz. 24:17)

Végül kicsit kidíszítettük az égboltot, és megrajzoltam nekik 3 juhot egy kartonra, amit az igés kis zsebbe rakhatnak, és a történet elmondásakor kihúzhatnak onnan. 


Természetesen még mindig nincs készen. Még idén, vagy jövőre szeretném kiegészíteni pár dologgal.
Addig is...

Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
Szeretettel :)


2015. június 9.

Sámuel gyermekkora lapbook 7. - ,,Szólj hozzám, mert hallja a te szolgád!"

,,Akkor eljövén az Úr, oda állott és szólítá, mint annak előtte: Sámuel, Sámuel! És monda Sámuel: Szólj, mert hallja a te szolgád! " (I. Sám. 3:10)

A Sámuelről szóló lapbook jobb fele arról a nevezetes éjszakáról szól, amikor Isten megszólította Sámuelt. Amikor elhívta és prófétává tette. Ugyanakkor súlyos üzenetet is bízott rá. 
Erről az igéről van egy szép ének is, amit tanulunk a fiúkkal. Ennek szövegét beragasztottuk fülnek, ami alatt a történet ,,képregényben látható.


A két rajz Sámuel elhívásáról szól.


A Református énekeskönyv 512. énekének szövege az alábbi.

 'Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!'
(Hannover, 1648)

1. 'Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!' Így mondom, mert magam rég annak érezem. Hadd járjak utadon, hadd várjam égi jódat Hű szívvel szüntelen, hű szívvel szüntelen.

2. Adj lelkedből erőt, hogy értsem és szeressem Elrendelt utamat s minden parancsodat. Egy vágyat hagyj nekem: hogy halljam és kövessem Szent igazságodat, szent igazságodat.

3. Nincs oly tudós sehol, ki megtanít utadra, A bölcs nem fejti meg törvényedet sosem; Te fejted meg nekünk, te, hű szíveknek Atyja, Kinek szavát lesem, kinek szavát lesem.

4. Te nagy csodáidról bár fennszóval beszélnek És fennen hirdetik felséges rendedet, Ha nem te szólsz, Uram, a szó fülig ha érhet, De szívig nem mehet, de szívig nem mehet.

5. Szólj, szólj, én Istenem! - szól hangodból a jóság, A lelkem megfeszül s a hallásban segít, És szódban meglelem az örökkévalóság Jó édességeit, jó édességeit.

6. Szólj és csitítsd a bút, mert bú és kín gyötörnek, Szólj, hogy legyen szavad ír s gyógyító erő; Szólj, dicsőséged úgy még szebben tündökölhet, És mindörökre nő, és mindörökre nő.

(Corneille Péter (1606-1648) az 1Sám 3,9 alapján
F.: Áprily Lajos)

Itt hallgathatjátok meg az ének első versszakát:


Áldott napot!

2015. június 7.

Sámuel gyermekkora lapbook 6. - Imák és ruhácskák

,,És fogadást tőn, mondván: Seregeknek Ura! ha megtekinted a te szolgáló leányodnak nyomorúságát, és megemlékezel rólam, és nem feledkezel el szolgáló leányodról, hanem fiúmagzatot adsz szolgáló leányodnak: én őt egész életére az Úrnak ajánlom, és borotva nem érinti az ő fejét soha!" 
(I. Sám. 1:11) 

Anna fogadalmat tett, majd pedig olyat, aminél minden anya érezheti, mekkora áldozatot jelenthetett. Teljesítette a fogadalmát. Gyakran elgondolkodom azon, hány dolgot fogadtam meg már életemben, és hányat tartottam meg. Hmmm...Csodálom ezt a mély hitet és Isten iránti bizalmat, hiszen nem tudhatta, hogy utána még öt gyermekkel ajándékozza meg az Úr.

A kihajtható ének, és a kiönthető szív alatt kapott helyet a ,,fogadalmi ima" szövege.



,,És imádkozék Anna, és monda: Örvendez az én szívem az Úrban, Felmagasztaltatott az én szarvam az Úrban. Az én szám felnyílt ellenségeim ellen, Mert szabadításodnak örvendezek én! " (I. Sám.2:1)

Anna amikor elválasztotta kisfiát, felvitte a templomba hálaáldozatával együtt. Visszaadta az Úrnak. De nem úgy, ahogyan kapta, aprócska újszülöttként, hanem olyan kisgyermekként, aki szüleitől megkapta az élet első leckéit: hűség, bizalom, önuralom, engedelmesség. Sámuel nem akármiért lett egy nép vezetője fél évszázadra!

A lapbook összefűzésénél egy írólap két felét ragasztottuk a fülekre úgy, hogy az egyik balra, a másik jobbra nyitható. Ez alá került Anna hálaimája, ami jó olvasási gyakorlat és beszélgetés téma is lehet a kisiskolásokkal.


Ilyen kinyitva:


,,Sámuel pedig szolgál vala az Úrnak, mint gyermek, gyolcs efóddal körül övezve.  És anyja kicsiny felső ruhát csinált vala néki, és felvivé néki esztendőnként, mikor férjével felment az esztendőnként való áldozat bemutatására." (2:18-19) 

A lapbookba készítettünk egy formakönyvecskét: ,,Sámuel új ruhácskáit", amiket édesanyja évről évre felvitt fiának a templomba. A ruhák szabadon színezhetők a gyerekek számára.
Itt látható az egyik oldala.



Sok örömöt az együtt tanuláshoz!

2015. június 2.

Sámuel gyermekkora lapbook 4. - Kiöntött szív

,,Anna pedig felele, és monda néki: Nem, Uram! bánatos lelkű asszony vagyok én; sem bort, sem részegítő italt nem ittam, csak szívemet öntöttem ki az Úr előtt." (I. Sámuel 1:15)

Ez a bejegyzés már korábban olvasható volt a ,,Variációk szívre" sorozatban, amit megtalálhattok a ,,szív" címke alatt.  

Nem volt remény. Nem volt tovább. Vége volt mindennek.
Nagyon szerettem volna, de egészen másképp történt.
Először fájt, aztán belenyugodtam, de a fájdalom...az mindig visszatért.
Megtanultam együtt élni a visszatérő fájdalommal.
Valahogy mégsem volt jó.

Egy hangot hallottam: ,,Öntsd ki szívedet az Úrnak!"
Kiöntöttem. Minden megváltozott. A veszteségek továbbra is veszteségek maradtak, de azt a furcsa fájdalmat nem érzem többé. Remény és békesség költözött a helyére.
Csak szívemet öntöttem ki az Úr előtt.

Ez a szív a Sámuelről készült lapbook része. Csak egy Milton-kapoccsal rögzítettük, hogy mozdítható legyen. 


Alatta kék színes papírból készített ,,kiömlő víz" (kifordítható).


Azalatt pedig az ige található leírva.


Külön papíron is elkészíthető, mappába fűzhető. Kiscsoportos gyermekórára is ajánlom. 
Szeretettel:)

2015. május 31.

Sámuel gyermekkora lapbook 3. - Anna a templomban

9. És felkele Anna, minekutána evének Silóban és minekutána ivának, (Éli pap pedig az Úrnak templomában az ajtófélnél ül vala székében), 
  10. És lelkében elkeseredve, könyörge az Úrnak, és igen sír vala. 
  11. És fogadást tőn, mondván: Seregeknek Ura! ha megtekinted a te szolgáló leányodnak nyomorúságát, és megemlékezel rólam, és nem feledkezel el szolgáló leányodról, hanem fiúmagzatot adsz szolgáló leányodnak: én őt egész életére az Úrnak ajánlom, és borotva nem érinti az ő fejét soha! 
  12. Mivelhogy pedig hosszasan imádkozék az Úr előtt: Éli figyel vala az ő szájára; 
  13. És mivel Anna szívében könyörge (csak ajka mozgott, szava pedig nem volt hallható): Éli gondolá, hogy részeg. 
  14. Monda azért néki Éli: Meddig leszel részeg? Távolítsd el mámorodat magadtól. 
  15. Anna pedig felele, és monda néki: Nem, Uram! bánatos lelkű asszony vagyok én; sem bort, sem részegítő italt nem ittam, csak szívemet öntöttem ki az Úr előtt. 
  16. Ne tartsd a te szolgáló leányodat rossz asszonynak, mert az én bánatomnak és szomorúságomnak teljességéből szólottam eddig. 
  17. És felele Éli, és monda: Eredj el békességgel, és Izráelnek Istene adja meg a te kérésedet, a melyet kértél tőle. 
  18. Ő pedig monda: Legyen kedves előtted a te szolgáló leányod! És elméne az asszony az ő útjára és evék, és arcza nem vala többé szomorú. 
(I Sámuel 1. fejezete)

Megrendítő számomra ez a történet, ugyanakkor átérzem Anna fájdalmát, és vigasztalódását. Hasonló helyzeteket éltem már át, ahogyan bizonyára Te is. A kétségbeesés, csalódottság, reménytelenség napjait, amikor azt gondoltam, nincs tovább.
Aztán odavittem az Úrnak lelkem minden keserűségét. Kiöntöttem, mint egy vödör vizet. Ő pedig megvigasztalt. Nem adott választ kérdéseimre, kéréseimre akkor ott, csak annyit mondott: ,,Ne sírj, majd én megoldom. Te csak bízz bennem. És így lett.

A gyerekeket is tanítjuk erre. Ha fájdalmuk, bánatuk van, bátran vigyék azt szerető Atyjuk elé. Bár én, mint anya sokat tehetek gyermekeim vigasztalásáért, nekem is vannak korlátaim. Jézusnak azonban nincsenek, csak végtelen hatalma és szeretete.

Az előző bejegyzésben volt szó a felhajtható fehér kartonról a lapbook közepén. 
(A fejecskékkel és a számolós borítékkal.)


Ha felhajtjuk ez az oldal fogad minket. Az áldást adó kéz, ,,Éli keze", az igével:
 ,,Eredj el békességgel, és Izráelnek Istene adja meg a te kérésedet, a melyet kértél tőle."


Alatta kinyitható fejecske, Anna szomorú arca, kinyitva pedig a derűs arca, miután megvigasztalta. Az igét a szomorú fejecske hátoldalára írtam: ,,És elméne az asszony az ő útjára és evék, és arcza nem vala többé szomorú."


Az Úr kegyelme és vigasztalása legyen Veletek mindenkor!
Folytatjuk.




2015. május 28.

Sámuel gyermekkora lapbook 2. - Anna és Elkána

,,És monda néki Elkána, az ő férje: Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Mi felett bánkódol szívedben? Avagy nem többet érek-é én néked tíz fiúnál?" (I. Sámuel 1:8) 

Aki régen követi a blogomat, már olvashatta ezt a bejegyzést, de már el is felejthette. :)
Tehát íme újra egy másik sorozatban.
(Az régebbi sorozat ,,Biblia és matek" címen található a matek címke alatt.)

Sámuel születésének története egészen megrendítő. Sok asszony ismeri azt a fájdalmat, és csalódottságot, amikor kiderül, hogy valami akadálya van vágyott gyermekei világra hozatalának. Sámuel idejében pedig egyenesen szégyen volt, és Isten rosszallásának tekintették, ha egy asszonynak nem voltak gyermekei. Nagy áldásnak tartották azonban, ha Isten gyermeket ajándékozott, akit szülei terelgethettek a menny felé vezető úton.
Sámuel édesapja, Elkána másként látta a helyzetet, mint Anna, hiszen neki egy másik asszonytól már voltak gyermekei. Szerette Annát, és vigasztalni akarta, de ő vigasztalhatatlan maradt. Nem hiszem, hogy egy férj összehasonlítható lenne egy vagy több gyermekkel. Mindkettő más szerepet tölt be egy asszony életében, és bármelyik is hiányzik, még egy igazán szerető családban is űr támad. Bizonyos értelemben többet ért Elkána Annának tíz fiúnál, mert mint férj senki sem pótolhatja őt az asszony életében, de bizonyára ő is érezte, hogy az összehasonlítás nem állja meg a helyét. 
Minden esetre a szeretetét fejezi ki, ahogyan meg akarta vigasztalni feleségét. Gyermekük születéséről viszont az Úr gondoskodott. Anna tényleg eltökélte, hogy leendő fiát az Úrnak neveli. Ma hűségét hirdetik minden keresztény közösségben, hiszen Istennel együttműködve ő alapozta meg Sámuel rendíthetetlen hitét, amivel prófétai szolgálatát végezhette egy fél évszázadig.

A Sámuelről szóló lapbook-ban dominó jellegű színes négyzeteket készítettem, ami egy kis borítékban tárolható.



A négyzetek alkalmasak összeadásra, kivonásra 10-es átlépéssel, a páros, páratlan számok tanítására, és kisebb sorozatok kirakására. 


Kellemes matekozást!:)

2015. május 26.

Sámuel gyermekkora lapbook 1.

,,És történt idő multával, hogy terhes lőn Anna, és szüle fiat és nevezé őt Sámuelnek, mert úgymond az Úrtól kértem őt." (I. Sám. 1:20) 

Három kisfiút kaptunk az Úrtól. A legidősebb gyerek egyik keresztneve lett Sámuel, aki már elmúlt 6 éves, de gyakran elgondolkodom még a nevén. Őszintén szólva a név hangzása nem igazán tetszett, de a jelentése annál inkább: ,,Isten meghallgatott". Fiatal lányként nagy családról álmodoztam, sok gyerekkel és tornácos muskátlis házzal. Na és persze főleg a Hercegről! :)
Amikor közeledve a 30-hoz telve csalódásokkal, kényszerlemondásokkal azt gondoltam, hogy álmaim elvesztek, és Isten már nem ad nekem társat, családot, teljesültek az álmok. Persze nem úgy, ahogyan én elképzeltem, hanem úgy, ahogyan a legjobb számomra a menny felé vezető úton.

A férjem nem herceg :) (úgyis nehezen viselném az udvari etikettet :)), hanem olyan társ, akin keresztül tanít, nevel az Úr a feltétel nélküli szeretetre, és akinek én is segítőtársa lehetek, hogy együtt állhassunk meg Isten ítélőszéke előtt. Hálás vagyok, hogy egymásra találtunk. A ház nem tornácos-muskátlis, de igazi otthon, ahol jó lenni, jó együtt lenni másokkal, és naponta hálát adni Isten szerető gondviseléséért. A gyerekek pedig nem csendes, szófogadó, szőke copfos kislányok, hanem eleven fiúk, akik előhozzák szívem minden jóságát és rosszaságát, akik megmutatják, mi igazán fontos, és mi az, ami fabatkát sem ér, és akik által új gyümölcsöket terem bennem az Úr. Nem győzöm megköszönni, hogy vannak.

Sámuel édesanyjának, Annának története közel áll hozzám. A fiúk is gyakran kérik Sámuel elhívásának történetét, sőt szívesen el is játsszák Már hónapokkal ezelőtt elkészítettük a Sámuel gyerekkoráról szóló lapbook nagy részét, de csak a héten sikerült befejezni. Így mától egy pár alkalommal erről lesz szó.

Az alapja egy nagy müzlis doboz két oldala, külön-külön egyszerű lapbookot hajtogattunk belőle, majd összefűztük. Így egy viszonylag kis méretű mappácska lett belőle. (Egy kicsit kisebb A5-nél.) Kívül egy nagy virágos naptár egyik lapjával borítottuk be, és ráírtam a címet: Sámuel gyermekkora.



Az első részt kinyitva bal oldalon található két kis kinyitható lapocska: 
a Sámuel név és a prófétai küldetés jelentésével. 


Középen egy felhajtható fehér kartonra kör alakú fejecskéket ragasztottunk. Elkána, Anna és Peninna ,,fejét", amin érzelmeket is igyekeztünk kifejezni. Elkána nyugodt, Anna nagyon szomorú, Peninna kárörvendő és féltékeny. Alul a kis narancssárga borítékban dominó jellegű számkártyák találhatók, amiről korábban már írtam (Biblia és matek 3. címmel).



Jobb oldalon pedig Sámuel ruhácskái, amiről később lesz szó.
Folytatjuk.

Jó tanulást! :)


2015. április 30.

Föld Napja lapbook 3. - Áldás és ígéret

,,Ha pedig szorgalmatosan hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, és megtartod és teljesíted minden ő parancsolatát, a melyeket én parancsolok ma néked: akkor e földnek minden népénél feljebbvalóvá tesz téged az Úr, a te Istened; És reád szállanak mind ez áldások, és megteljesednek rajtad, ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára." (V. Mózes 28:1-2)

A Biblia egyértelművé teszi, hogy a Föld jelenlegi állapota a törvények áthágásának köszönhető, de áldást ígér azoknak, akik törvényeit megtartják. Ezt az igét feltétlenül be akartam tenni a lapbookba, hiszen felhívja a figyelmet a felelősségre.

Van valami egészen megindító is benne. Az ígéret. Amikor látom a felhők mögött a napot. Amikor mérhetetlen fájdalmat érzek tehetetlenségem miatt, mert látom, hogy körülöttem az emberek, és gyakran én magam is ide tapadunk a földhöz, közbelép a kegyelem. Azt suttogja a fülembe, először pihentesd a lelked Jézusnál, Ő majd megmondja, mit tégy, vagy mit ne tégy.

Egy kis kör alakú, összecsukható könyvecskébe írtuk az igét. A Föld alakja miatt gondoltam, hogy így jelenítsük meg.


Íme a videó az elkészítéséről:


Ezután már csak a legnagyobb ígéret hiányzik. 
 ,,Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala;"
(Jelenések 21:1)

Ez két körből áll. Az alsó csak ketté van hajtva, a felsőt először négyfelé hajtottuk, majd függőlegesen ketté. Behajtva egy negyed kört ad ki, amit a nem írott részeknél összeragasztottunk az alsó körrel. Ettől lesz ilyen szépen kinyíló.



Samu le is rajzolta az igét. Bal oldalon a mi földi életünk ma: hogyan bántják egymást az emberek és állatok. Jobb oldalon pedig az új földön való élet: szeretet, öröm, adás, fényesség stb.
Rajzát ráragasztottuk a lapbook hátuljára.


Áldott napot! 

2015. április 28.

Föld Napja lapbook 2. -,,Gyászol a föld"

,,Gyászol és megromol a föld, elhervad és megromol a földnek kereksége, elhervadnak a föld népének nagyjai. A föld megfertőztetett lakosai alatt, mert áthágták a törvényeket, a rendelést megszegték, megtörték az örök szövetséget. Ezért átok emészti meg a földet, és lakolnak a rajta lakók;..."
(Ésaiás 24:4-6)

Ma reggel igazán derűsen ébredtem. Folyton énekeltem. Tele volt a szívem hálával a mennyei Atyánk iránt. Reggeli után kivittem egy kupac szemetet a kukába, és akkor megszólított a szomszéd néni. Vele beszélgetni mindig nagy kihívás. Nem egy búval bélelt asszony, de állandóan bosszankodik valamin, elsősorban az anyagi terheken, ami azért különös, mert jómódú fiának köszönhetően valójában nincsenek nehézségei.

Én legalábbis ezt látom. Ő viszont nem ezt látja, hanem sokkal inkább azt, hogy milyen gonoszak az emberek, már mindent elvennének tőlük, és különben is semmiben sem hisz már. Amikor mondtam neki, hogy én viszont hiszek valamiben, két mondatban kifejtette, hogy ha lenne Isten, nem lenne ennyi szemétség a földön, aztán elment vasalni a fia méregdrága ingeit.:(
Az én derűm nem szűnt meg, de nagyon megsajnáltam őt. Az egész életét kitölti, hogy rossz gondolatai körül forog, és elpazarolja az idejét. Ahelyett, hogy örülne mindannak amije van, bosszankodik azon, amit elvesztett vagy elveszíthet Aztán azon gondolkodtam, ha nem látunk túl ezen a földi valóságon, akkor tényleg van min szomorkodni. Gyászol és megromol a föld. Eláraszt minket a szemét és a szenny fizikai és lelki értelemben egyaránt. Mindezt azért, mert áthágtuk az Isten törvényeit. Isten áldást akar nekünk adni és nem átkot. De hogyan tehetné, amikor megszegjük a parancsait, és önző kényelmünk miatt feláldozzuk a teremtett kincseket, a valódi életet?

Ennek kapcsán beszélgettünk a gyerekekkel három dologról: a környezettudatos életről, a felelősségtudatról és az Isten törvényeinek megtartásából származó áldásokról. Az ige előtt ezt a három fogalmat írtam fel a fiúknak a föld alakú korongra, ami felhajtható.


Ha a korongot felhajtjuk, Samu rajzán megjelennek a környezetszennyező tényezők: szemét, vegyszerek, gyárak, amik szennyező anyagokat bocsátanak ki és járművek. Alatta a Gyereketető honlapról kapott anyag található: Kérdések, amiket fel kell tennünk vásárlás előtt (a képen középen), és szólások, mondások a földről (alul). Ez utóbbit nagyon élveztük. Össze kellet párosítani a külön cetlikre írt szólásokat a jelentésükkel. A játék végén egy kis borítékba eltehetők a lapbookba.


További jó tanulást és gyönyörű tavaszt! :)

2015. április 26.

Föld Napja lapbook 1. - ,,Ímé minden igen jó"

,,Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket.  És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. "
(I. Mózes 1:27-28)

,,És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó."
(I. Mózes 1:31)

,,És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt."
(I. Mózes 2:15) 


Egyéb teendőink miatt kicsit megkésve sikerült elkészítenünk a Föld Napja lapbookot. Viszont így teljes nyugalomban szánhattuk rá az időnket és energiánkat. Persze ezt is kicsit más szemmel tanultuk, mint az óvodában vagy iskolában, hiszen ,,minden tudásunk" alapjául most is a Biblia szolgált.

Tehát kezdtük az alfánál, azaz a teremtésnél, hogy Isten mindent jónak teremtett, és az emberre bízta a földet, hogy jó értelemben uralkodjon rajta. Az ember lakhelyéül kapta a földet, amit művelve és őrizve teljes édenné tehetett volna. A bűn azonban célját tévesztetté tette az emberiséget. 
Az uralkodás Isten szótárában nem kihasználást, tönkretevést, felelőtlen pazarlást jelent, hanem felelősségteljes figyelmet, együttélést a természettel és törvényei betartását.
Szeretettel és szeretetre lettünk teremtve.


Persze ami elromlott, megjavítani már nem tudjuk, de hagyhatjuk, hogy Isten neveljen minket az ő törvényei szerint, és a modern technika világában is kereshetjük az utakat, amik összhangba hozzák az életünket Isten törvényeivel. 

Mit jelent nekem és családomnak a Föld Napja?
Két dolgot tanulhatunk belőle mindenképp.

1. A Földet már semmilyen emberi erőfeszítés nem mentheti meg a teljes pusztulástól. Szerintem ezt mindenki tudja (akár bevallja, akár nem). Legfeljebb csak lassíthatjuk a romlás folyamatát feltéve, hogy az emberi önzés nem írja felül a megmentést szolgáló nemes törekvéseket.

2. Az Úr megígérte, hogy eljön és véget vet a bűntől megszaggatott emberi társadalomnak, majd új eget és új földet teremt, amit többé nem szennyezhet be a bűn gonoszsága. Megvalósulhat Isten eredeti terve, hogy nem ártanak és nem pusztítanak többé szentségének helyén, hanem az Úr ismerete tölti be az egész földet megteremve a szeretet gyümölcseit.

A lapbookot darabokban fogom bemutatni. Több része és többféle mondanivalója is lesz.
Pár képet és ötletet a Gyereketető honlapra feliratkozva kaptam.

A lapbbok három nagyobb egységből áll. A balról és jobbról behajtható kartonlap két szélét kerekre vágtuk (csak a szépség kedvéért :)). Előre került ez a színezhető lap a jelképes fával.


Az első kinyitás után bal oldalon található két kis kinyitható lap. A jobb oldali képet mi ,,átértelmeztük" A mi olvasatunkban a kezek nem az emberé, ahogyan a szív sem, hanem Istené, aki a Földet teremtette, és aki szívén viseli minden egyes teremtménye sorsát. Ide kerültek a fent említett igék.


Bal oldalra egy kis tudást töltöttünk: az említett Gyereketetőről származó ,,Föld Napja" történetet és a Föld és bolygótársai elhelyezését a naprendszerben. 


A feladat, hogy a bolygók neveit a megfelelő bolygórajzhoz társítsuk. A kis nevekkel ellátott kartonoknak pedig a behajtható lap hátuljára készítettünk tartót.


Ha megkésve is, remélem, hasznát veszitek ezeknek az apró ötleteknek.
Szeretettel :)



2015. március 10.

Évszakok lapbook 7. - Tavaszi magvetés

,,Te szabtad meg a földnek minden határát: a nyarat és a telet te formáltad." 
(Zsolt. 74: 17)

Hurrá tavasz van! Már nagyon vártam. Nagyjából október óta. :)
Legkedvesebb évszakom. Sok kellemes élmény fűződik hozzá. Ahogy megjelennek az első barkák, majd a hóvirágok után kidugják fejüket a krókuszok, a boglárkák, az apró nőszirmok. Bódító virágillat kezd terjengeni. És még sorolhatnám. Ilyenkor annyi hála van a szívemben. Pedig voltak nehéz könnyekkel teli tavaszok és tudom, most is sokan sírnak. Mégis mindig a reményt hozták magukkal: az újrakezdését, egy új élet kezdetét Isten oltalmában.


A tavasz azonban meghozta az új feladatokat is. Kis veteményeskertünket elkezdtük művelni. A fiúkat tanítottam, hogyan gereblyézzenek és vessék a magokat. Első körben a korán vethető magok kerültek a földbe. Aztán mivel mindenki bejelentette különleges igényét, hogy mit szeretne (kapor és petrezselyem), kaptak egy kis részt, amit teljesen egyedül művelhetnek. Kíváncsian várjuk az első eredményeket. :)

Az Évszakok lapbookba belekerült mindenből pár szem magocska, ami segíti a felismerést.
Egy játék lett, aminek a lényege a magok és zöldségek felismerése. A celluxszal rögzített magokat beszámoztam. A magok tasakjáról kivágott képeket kartonra ragasztottuk, és azokat is beszámoztam a hátulján. Már csak fel kell ismerni és összepárosítani. (A hátoldalon lévő számok csak végső esetben használandók!! :))


Végül a zöldségek képét számlás borítékból készült tasakba raktuk. A tavaszi lapbook egyik fülén kapott helyet csak felül rögzítve, hogy felhajtható legyen és így alá kerülhettek a felragasztott magok.


Napfényes, illatos tavaszt! 
Szeretettel :)



2015. január 29.

Évszakok lapbook 6. - Tél 2.

,,Te szabtad meg a földnek minden határát: a nyarat és a telet te formáltad." 
(Zsolt. 74: 17)

Itt látható a téli lapbook részleteiben. (Előzmények itt.) Bal oldalon a hóvirág fejlődése. és a 3 napos időjárás megfigyelés (napsütés, hőmérséklet, csapadék, szél szimbólumokkal) 3 kis harmonika könyvben, amik együtt hajthatók be. Középen a Mindent a hóról tanulós társasjáték. (A Gyereketető honlapnak köszönhető.)
A jobb fülön a három téli hónap napjai kitöltve ünnepekkel. Minden ünnep mellett jeleztük, hogy milyen jellegű ünnep (családi v. más). 


Középen két kis tartó van külön a kérdés és a felelet kártyáknak


Alá egy papírpántot ragasztottunk be játéktábla tartónak.Ha kivesszük a táblát, a kártyákat, és előveszünk egy dobókockát, máris minden fontosat megtudhatunk a hóról és társairól.


Bár már nagyon várom a tavaszt, még van pár hét a télből. Egy-egy ilyen lapbookkal jól ki lehet tölteni az időt az esős, nyirkos, hideg napokon.

Jó szórakozást!