Dániel könyve 8. - Az ítélet

,,Akkor előhozák az arany edényeket, a melyeket elvivének az Isten házának templomából, mely Jeruzsálemben vala, és ivának azokból a király és az ő főemberei, az ő feleségei és az ő ágyasai. 

 Bort ivának, és dicsérék az arany-, ezüst-, ércz-, vas-, fa- és kőisteneket. 

Abban az órában emberi kéznek ujjai tünének fel, és írának a gyertyatartóval szemben a király palotájának meszelt falán, és a király nézé azt a kézfejet, a mely ír vala. 

Ekkor a király ábrázatja megváltozék, és az ő gondolatai megháboríták őt, és derekának inai megoldódának és az ő térdei egymáshoz verődének."  (Dániel 5:3-5)

Belsacár éppen jól érezte magát. Nabukodonozor utódjaként, egy hatalmas birodalom fejeként azt gondolta, bármit megtehet. Önmagát felmagasztaló lelke súlyos bűnök elkövetésére hajtotta. 

Közben nem sejtette, hogy az Ítélethozó már úton van, az ítéletet pedig még azon az éjjelen végrehajtják rajta.

Nem az számít, hogy az emberek mit gondolnak rólunk, hogyan látnak minket. Nem az számít, milyen a pozíciónk, mennyi hatalmunk van, hányan rajonganak értünk, mit teszünk le az asztalra. Az Úr a szíveket vizsgálja, és az abból fakadó tetteket. Ő azt szeretné, ha az ajándékainkat jól használnánk fel. 

Belsacár feladata az lett volna, hogy alázattal fordulva Isten felé építsen egy olyan birodalmat, ahol az alattvalóknak nem kell félniük az igazságtalan, kegyetlen bánásmódtól, hanem biztonságban és szabadságban szolgálhatnak Istennek és egymásnak.

Nem ezt tette. Bukása elkerülhetetlenné vált.

Úgy gondolom, bármilyen hatalommal vissza lehet élni. Az egészen kicsivel is. Egyedül Jézus Krisztus formálhatja úgy a gondolataimat, hogy ez ne történhessen meg: sem szülőként, sem tanárként, sem  testvérként és sorolhatnám. Nagy felelősség számomra a  kiszolgáltatottakról szeretettel gondot viselni. Én minden nap azzal szembesülök, hogy saját erőmből képtelen vagyok erre. Sokkal egyszerűbbnek tűnik, ugyanakkor fájdalmasabb pl. verbális erőszakhoz folyamodni, mint imádkozni és Isten határozott, következetes, szeretetteljes módszereivel terelgetni. Hálás vagyok Istennek, hogy kudarcaim ellenére is naponta tanít, hogyan váljak gyengéd, határozott anyává, hogy fiaim megtanulják Istent és az embereket ugyanígy szolgálni. 

Belsacár ítéletét és bukását a lapbook közepén egy kis fülben dolgoztuk fel.

A felhajtható fül alatt található az ítélet szövege: mene, mene, tekel, ufarszin, és a falra író ujj.

A szavak alatt pedig a jelentés:

Áldott napot!

Dániel könyve 6. - Tűzpróba

,Ímé, a mi Istenünk, a kit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemenczéből, és a te kezedből is, oh király, kiszabadít minket. De ha nem tenné is, legyen tudtodra, oh király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany állóképet, a melyet felállíttatál, nem imádjuk." (Dániel 3:17-18)

,,Szóla Nabukodonozor, és monda: Áldott ezeknek Istene, a Sidrák, Misák és Abednégó Istene, a ki küldötte az ő angyalát és kiszabadította az ő szolgáit, a kik ő benne bíztak; és a király parancsolatát megszegték és veszedelemre adták az ő testöket és nem szolgáltak és nem imádtak más istent az ő Istenökön kivül." (28. v.)

,,...nincs más Isten, a ki így megszabadíthasson." (29. v.)

Hiszem, hogy ami velem történik, nem csak az én életemet, gondolkodásomat, érzelmeimet, személyiségemet formálja, hanem mindazokét is, akik kapcsolatban állnak velem.

Amikor megpróbáltatásokban van részem, akkor is a szerető, gondviselő Istenre bízhatom minden fájdalmamat, szenvedésemet, félelmemet, vágyamat. És Ő kész szabadulást adni. Gyakran egészen másképpen, mint ahogyan én elképzeltem, de a tudat, hogy minden javamra válik, békességet ad. 

Amikor Dániel könyve 3. fejezetét olvasom, csodálom a három ifjú hitét, hűségét. Azonban rá kellett jönnöm, hogy a Biblia csupán a ,,nagy eseményről" szól. Arról nem tudunk, hogy a bálványimádás rendeletének kiadásától a Nabukodonozor előtti hitvallásig eltelt időben milyen mély lelki küzdelmet folytathattak ezek az ifjak mind személyesen, mind pedig egymással közösségben, hogy mennyi ima szállt fel a mennybe. Mi csak az eredményt látjuk, a vívódásokat nem.

Az ifjak tudták, végül mit válasszanak. Jól döntöttek, mert hitték, hogy a mindenség Ura kiszabadíthatja őket, de ha nem tenné is, hűségük következményeként elnyerhetik az üdvösséget. 

Hihetetlen öröm lehetett számukra a Megváltójukkal együtt állni a tűz közepén, ahol még a füst szaga sem járta át őket. 

Hiszem, hogy az eredményes élet titka túllátni a földi valóságon, a próbák terhein, az emberi nyomorúságon. Bízni abban, aki egyes egyedül részesíthet a menny valóságában, és már itt a földön is megmenthet, és ezt a hitet kívánom átadni gyermekeimnek is. :)

A lapbook-ban így jelenik meg a történet:

a tűzben...

(Az ötlet nem az enyém. Az eredeti, letölthető változatát itt találhatjátok.)

...és azon kívül.

Sok örömet az elkészítéshez!