,,Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól." (Péld. 22:6)


Old woman holding bible



A következő címkéjű bejegyzések mutatása: feltámadás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: feltámadás. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. március 7.

Lázár feltámasztása

 ,,Monda néki Jézus: Feltámad a te testvéred. 
  Monda néki Mártha: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor az utolsó napon. 
  Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él; 
  És a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt? "
(Jn.11:23-26)

Az elmúlt hónapokban több szeretett személyt is elvesztettünk. 
Barátot, rokont, testvért, ismerőst.
Voltak nagyon nehéz percek.
Volt hogy erősen hittem, az Úr feltámasztja még a temetése előtt az elhunytat.
Ő megteheti. Meg is tehette volna, ha ez lett volna az akarata.De nem tette.
A legnehezebb azt kimondani: ,,Legyen meg a Te akaratod."

Nem vádoltam Istent, amiért nem azt teszi, amit én szeretnék, de nehéz volt elengedni.
Azt hiszem a legfőbb dolog, amit vár, hogy egyszerűen csak bízzunk benne,
akármi történjék. És a hívő élet legnagyobb kihívása, hogy ezt tegyük.

Rainbow Stock Images

Lázár feltámasztása különleges történet. Szokatlanul nagy részletességgel írták.
Bizonyára az olvasó miatt, hogy megértse, és nehogy félreértse, 
vagy hamis tanításokat gyártson belőle.
Van feltámadás, van utolsó nap és van örök élet.
De a feltámadás és az élet maga Krisztus. Lehet ezt a kijelentést spiritualizálni,
lehet szimbólumokban gondolkodni róla, lehet lecsupaszítani, vagy díszbe öltöztetni.
Jézus kijelentése azonban annyira egyszerű:
,,...a ki hisz én bennem, ha meghal is, él; 
  És a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. 
Hiszed-é ezt?"

A gyerekeknek ez még olyan könnyű! És aki hiszi, annak könnyebb a búcsúzás is.
Jézus Krisztus eljövetele pedig annyira közel van! Amikor pedig eljön:
,,eltöröl az ő szemeikről minden könnyet." (Jel. 7:17)

Ismét előre kivágott elemekkel dolgoztunk. Sima színes papírt használtam, így összefogva egyszerre többet is ki tudtam vágni. A4-es lapokat félbehajtottam, ebből készült a könnycsepp, amibe belekerült Lázár feltámasztásának a története (röviden). Készült egy kör alakú ,,kő" ,,Jézus szeret téged!" felirattal.


Ez a kő elmozdítható, mert a ,,sziklasír" alján egy vékony zsebet ragasztottunk neki.
A legegyszerűbb - hogy zárt is legyen - ha alul a sírt jelképező színes papír fel van hajtva.
Így csak két oldalon kell egy-egy pontot leragasztani. A többi a síron csak színes ceruzás rajz.


Lázár figurája egy pólyás babához hasonló kartonemberke, amit könnyű körbetekerni.
Mi gézt használtunk, de ez bármilyen más fehér anyag lehet (pl. vastag fonál, vékony kreppcsíkok, elhasznált fehér pólóból vágott csíkok stb.) 
Az alábbi képen jól látszanak az alkatrészek külön-külön.


Jó tanulást és játékot!


2015. december 27.

Elizeus 28. - ,,Feltámadás és az élet"

 ,,Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él; 
  És a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt? (Jn. 11:25-26) 

Ez a történet Elizeusról  egészen különleges, egyedi a Bibliában. Valójában egyetlen igevers, mégis jelentőségteljes. Eltekintve attól, hogy sok legendának adott alapot, mi tanultuk. Azzal hoztuk összefüggésbe, hogy itt is az Úr cselekedett, ahogyan Elizeus minden csodájában. Egyedül Isten képes feltámasztani a halottakat, és meg is teszi ama napon. A mi részünk a rendíthetetlen hit és az ebből fakadó cselekedeteink.

Íme az ige:
,,És történt, hogy egy embert temettek, és mikor meglátták a csapatokat, gyorsan odatették azt az embert az Elizeus sírjába; de a mint odajutott és hozzáért az Elizeus tetemeihez, megelevenedett és lábaira állott." (ii. Kir. 13:21) 

Ez egy színespapírból kivágott egyszerű barlangsír ábrázolás.


Bal oldalon rögzítettük, hogy kinyitható legyen.
Alá ugyanabból a papírból  kivágtunk egy téglalapot, amit előbb két vonalon bevágtunk, hogy Elizeus és a másik férfi is befektethető legyen. Aztán csak a szélein beragasztottuk. Itt befektettük Elizeust a sírba, majd  melléfektettük a katonát.


Végül pedig felálítottuk, jelezve, hogy feltámadt.


Kedves kitartó Olvasóim!
Ezzel véget ért eddigi leghosszabb sorozatunk.
Amikor elkezdtük (a nyáron) még én sem gondoltam, hogy fél évig elnyúlik.
Remélem, tudtatok belőle meríteni ötleteket, gondolatokat.
Mi a fiúkkal nagyon élveztük az elkészítését, arról nem is beszélve, mennyit tanultunk az Úr szeretetéről, gondviseléséről. Minden egyes rész lelki élményeket ajándékozott. 
Ha valaki vállalkozott az elkészítésére, vagy csak egyes részek felhasználására, akkor kérlek, írjatok a tapasztalataitokról, vagy a változtatásaitokról! Bőven lehetne fejlődni és fejleszteni.
Köszönöm.


Szeretettel:
Szabina és a Fiúk

2015. október 4.

Elizeus 13. - Barátság

,,Minden időben szeret, a ki igaz barát, és testvérül születik a nyomorúság idejére."
(Példabeszédek 17:17) 

Nagyon szép ez az ige, és igazán bölcs is. Aki igazán szeret, nem hagy magamra a bajban, de az én szeretetem mércéje is, hogyan viszonyulok barátaim, testvéreim nyomorúságához. Persze ez a történet is sok egyéb tanulsággal jár, és nem a barátság a fő témája, hiszen Elizeust Isten embereként tisztelték. Mi most csak ezt emeltük ki. Lehet beszélgetni még pl. az egymás iránti tiszteletről, a bizalomról, a segítségkérésről, a krízishelyzetek feldolgozásáról, a tapintatról, a vigasztalásról, és ezek szerepéről egy baráti viszonyban.
A történetet így követi a feldolgozásunk:
18. De mikor megnőtt a gyermek, történt, hogy egy napon kiment az ő atyjához, az aratókhoz, 
  19. És monda az ő atyjának: Jaj fejem, jaj fejem! És monda az ő atyja a szolgának: Vidd el őt az anyjához. 
  20. Ki mikor felvette őt, vivé az ő anyjához, és az az ölében tartá délig, és akkor meghalt. 
  21. És felméne az asszony, és az Isten emberének ágyára tevé őt, és az ajtót bezárván kijöve onnét. 
  22. És előhívatá az ő férjét és monda: Kérlek, küldj ide nékem egyet a szolgák közül és egy szamarat, hadd menjek el hamar az Isten emberéhez, és mindjárt megjövök. 
  23. És az monda: Miért mégy ő hozzá, ma nincs sem újhold, sem szombat? Felele az: Csak hagyd rám! 
  24. És megnyergelé a szamarat, és monda a szolgának: Hajtsd és siess, ne késlelj engem a menésben, hanem ha mondándom néked. 
(II. KIr. 4)

A történethez nem kellett más, mint egy téglalap barna papírból az ágyhoz, két ovális forma és négy csík szürkéből, valamint a szereplők az alábbi képen. (A babára már nincs szükség.)


A füzetbe a két végén és az alján egy-egy csíkban ragasztottuk be az ágyat, hogy a ,,halott fiú" belefektethető legyen (háttal). A szamarat pedig 6 db egyszerű formából ragasztva készíthették el a gyerekek. A fülét, farkát, sörényét rárajzolták. Már csak két nyílást kellett vágni a szereplőknek.


32. És bement Elizeus a házba, és ímé a gyermek ott feküdt halva az ő ágyán. 
  33. És bement, és bezárta az ajtót magára és a gyermekre, és könyörgött az Úrnak. 
  34. És az ágyra felhágván, a gyermekre feküdt, és az ő száját a gyermek szájára tevé, szemeit szemeire, kezeit kezeire, és ráborult, és megmelegedék a gyermek teste. 
  35. Azután felállott, és egyszer alá és fel járt a házban, majd újra felment és reáborult. Akkor a gyermek prüsszente vagy hétszer, és felnyitá szemeit a gyermek. 
  36. Ő pedig szólítá Géházit, és monda: Hívd ide a Súnemitát. És oda hívá azt. És mikor oda ment, monda: Vedd a te fiadat. 
  37. Ki mikor bement, lábához esék, és leborula a földre, és az ő fiát fogván, kiméne.
(II. KIr. 4) 

A többi már csak a szereplők cserélgetése. (A Géháziról szóló részt is el szoktam mesélni, de azt nem készítettük el külön..)


Kellemes és hasznos időtöltést!



2015. április 5.

,,Feltámadott az Úr!" - Krisztus temetése és feltámadása

,,És magához vévén József a testet, begöngyölé azt tiszta gyolcsba, És elhelyezé azt a maga új sírjába, a melyet a sziklába vágatott: és a sír szájára egy nagy követ hengerítvén, elméne. Ott vala pedig Mária Magdaléna és a másik Mária, a kik a sír átellenében ülnek vala."  (Máté 27:59-61) 

Ezzel a kis szemléltetővel zárjuk Jézus utolsó napjainak feldolgozását. A képen már látható, hogy minden egyes darab bekerült egy egyszerű lapbookba, amit a következő alkalommal bemutatok. Most csak annyit, hogy a feltámadás története a lapbook jobb oldali fülére került, mintegy utolsó történetnek.
Középen egy kartonból készült szikla látható, amit csak egy Milton-kapoccsal rögzítettünk, így ,,elgördíthető". Erre írtam rá a fenti igét.


,,A szombat végén pedig, a hét első napjára virradólag, kiméne Mária Magdaléna és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt.  És ímé nagy földindulás lőn; mert az Úrnak angyala leszállván a mennyből, és oda menvén, elhengeríté a követ a sír szájáról, és reá üle arra. A tekintete pedig olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája fehér, mint a hó."  (Máté 28:1-3)

A lapbookon van egy alsó kis zseb, ami Júdás 30 ezüstpénzét tartja. Erre ragasztottuk rá az angyalt. Pontosabban csak a felső részét, mert amikor a sziklát elgördítjük, az angyal ,,ráül" arra.
Az elgördített sziklához igazítva rajzoltam meg az angyal alatti sziklát.


,,Az angyal pedig megszólalván, monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadott, a mint megmondotta volt. Jertek, lássátok a helyet, a hol feküdt vala az Úr."  (Máté 28:5-6)

Jobb oldalra egy kis felhajtható fül alá Samu rajza került, ahogy jön a két Mária a balzsamozáshoz szükséges eszközökkel, és beszélnek az angyallal.


Feltámadás.
Reménység arra, hogy akiket elvesztettünk, visszakapjuk az örök életben, és reménység, hogy hideg, halott szívünket az Úr életre keltheti, így mi is ott lehetünk velük.

Áldott napot!