,,Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól." (Péld. 22:6)


Old woman holding bible



A következő címkéjű bejegyzések mutatása: őstörténet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: őstörténet. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 9.

Őstörténet 4. - A szivárvány

,,És lészen, hogy mikor felhővel borítom be a földet, meglátszik az ív a felhőben. 
  És megemlékezem az én szövetségemről, mely van én közöttem és ti közöttetek, és minden testből való élő állat között; és nem lesz többé a víz özönné minden testnek elvesztésére."
(I. Mózes 9:14-15)

Mostanában gyakran látunk szivárványt. Egészen meglepő módon, még télen is. Minden egyes alkalommal megcsodáljuk. Valahogy nem lehet megunni. Igazán tartalommal azonban Isten ígérete tölti meg. És nem csak az az ígéret, hogy többé nem lesz özönvíz a Földön, hanem minden ígéret, ami Isten szájából származik.

Noah rainbow and raven Stock Photo

Persze vannak ígéretek, amik minden emberre vonatkozik, aki csak hisz, bízik az Úrban, de ahogyan én, bizonyára Ti is kaptatok személyes ígéreteket a Bibliából, amikor imádságaitokra válaszul egy-egy ige, vagy történet érkezett. 

A gyerekeinkkel együtt mi is örömmel nézegetjük a szivárványt, mert nem csak szépség és fizika számunkra, hanem minden benne ami egy emberi életet értelemmel és értékekkel tölt meg.

Papírszivárványt készíteni pedig igazán egyszerű. Mi az özönvíz történet végén egy 20 cm átmérőjű körből csináltunk.1 centiméterenként szűkítve a kört körzővel meghúztam a köríveket.
Aztán a gyerekek (koruknak megfelelően) kiszínezték.


Végül - aki szerette volna - felvágta színenként.
Vannak gyerekek, akik nagyon élvezik az ilyen összerakosgatást....



...Főleg, ha másképpen is lehet. :)


El szoktunk végezni egy egyszerű és népszerű kísérletet is, ha besüt a Nap az ablakon.
A napfénybe egy fehér papírra vízzel telt poharat vagy befőttesüveget teszünk, és figyeljük, ahogyan megjelennek a lapon a szivárvány színei. Ezt is nagyon szeretik a kölykök. Én is. :)
Ehhez sajnos nincs eszközöm, hogy lefényképezzem, de aki még nem tette, próbálja ki! Nagy öröm.

Áldott napot!


2016. március 7.

Őstörténet 3. - Bárkaépítők

,,És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz. Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az ő szívében. És monda az Úr: Eltörlöm az embert, a kit teremtettem, a földnek színéről; az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég madarait; mert bánom, hogy azokat teremtettem. De Noé kegyelmet talála az Úr előtt. Noénak pedig ez a története: Noé igaz, tökéletes férfiú vala a vele egykorúak között. Istennel jár vala Noé...
...És úgy cselekedék Noé; a mint parancsolta vala néki Isten, mindent akképen cselekedék."
(I. Mózes 6:5-9, 22)

Amikor ezt a történetet olvasom, csak az jár a fejemben, hogy nekünk is bárkaépítőknek kell lennünk. 
Hiszem, hogy az özönvíz nem mítosz, nem mese, hanem valóság. Maga Jézus Krisztus tényként kezelte. Ha elvetem az özönvíz valóságát, Jézus tudását és igazmondását is megkérdőjelezem. Ha Isten Fia volt, nem tévedhetett, amikor tanított.,,És miként a Noé napjaiban lett, úgy lesz az ember Fiának napjaiban is. 
  Ettek, ittak, házasodtak, férjhezmentek mindama napig, a melyen Noé a bárkába beméne, és eljöve az özönvíz, és mindeneket elveszte." (Lk. 17:26-27)

Noé korában sok tehetséges, tudós ember volt. Tudományuk és tehetségük azonban nem menthette meg őket a katasztrófától. Noét egyetlen dolog különböztette meg kortársaitól: Istennel járt. Sőt! A családját is az mentette meg, hogy életével olyan példát tudott nyújtani, amit fiai és még menyei is követni akartak. Lóttal szemben, ő hiteles volt, amikor Isten üzenetét közvetítette.

Noah's Ark Stock Image

Szóval bárkaépítőknek kell lennünk, ha meg akarunk menekülni a közelgő ítélettől, és együtt akarunk lenni a családunkkal, a barátainkkal és sok-sok mindenkivel az örök életben. Ahogy a bárka készült - meglehetősen hosszú ideig - minden fejszecsapás és kalapácsütés hirdette az özönvizet. Bárki megmenekülhetett volna, aki hisz Noénak, és beszáll a bárkába, de nyolc emberen kívül senki sem tette.

Jézus arra figyelmeztet, hogy az Ő eljövetele előtt özönvíz előtti állapotok lesznek. Mindenki éli az életét, a föld megtelik erőszakossággal, kizsákmányolással, fájdalommal és keserűséggel. De vajon a körülöttünk élők hallják-e a szorgalmas kalapácskopogást? Építjük a bárkát? Tele van a fejünk a földi dolgokkal: hogyan élhetnénk mi és gyermekeink minél biztonságosabb és kényelmesebb életet? Beolvadunk a társadalom elvárásaiba vagy tényleg kopognak a szerszámaink, hogy legalább a gyerekeink elhiggyék, Jézus eljövetele közel van?

Bárkát építeni viszont csak Isten tervrajza alapján lehet. A pontos leírást megtalálom
a Bibliámban, egyszerű útmutatásokat pedig akkor kapok, ha beszélgetek a bárka tervezőjével. 

A történet szemléltetéseként a mi bárkánk egy egyszerű kirakó, 
ami a Noéról szóló bibliai leírást tartalmazza.


A megrajzolt bárkát csíkokra vágtam, középen pedig a felétől kissé balra vágtam el, hogy ne legyenek egyformák a darabok. Így a kisebbek is ki tudták rakni.


Kitartó bárkaépítést! :)


2016. január 31.

Őstörténet 2. - Bűnbe esés

 ,,És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod." (I. Mózes 3:15)

,,Az Úr a megváltásról először abban az ítéletben adott hírt, amelyet a kertben mondott Sátán felett. Ezt mondta: "Ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod" (1Móz 3:15). Ez az ősszüleink hallatára elhangzott ítélet nekik ígéret volt. Míg ember és Sátán közötti harcot jövendölt, azt is kinyilatkoztatta, hogy a nagy ellenség hatalma végül megtörik. Ádám és Éva bűnözőként állt az igazságos bíró előtt, várva a törvényszegésük miatti ítéletre; azonban mielőtt a rájuk kirótt vesződséges, fájdalmas életről hallottak volna, illetve arról, hogy vissza kell térniük a porba, reményt kínáló szavak hangzottak el. Bár szenvedniük kell hatalmas ellenségüktől, de örömmel várhatják a végső győzelmet." (E. G. White)

Three crosses on a hill Stock Photography

A bűnbe esést legtöbbször úgy ábrázolják, hogy Éva nyújtja a tiltott fa gyümölcsét Ádámnak. A gyerekek is ezt szokták látni. Most viszont a történet folytatására tettük a hangsúlyt. Átok és ígéret egyaránt elhangzott az Úr szájából. Az átkot nap mint nap érezhetjük, tapasztalhatjuk, az ígéret azonban csak azok életébe épül be, akik hisznek benne.

A képeken egy egyszerű, alulról felhajtható lap látható.
Ezt előre elkészítettem, ahogyan a lábakat és egy nagy kört, amire spirált rajzoltam.
A hajtás, ragasztás, rajzolás és a spirál vágása a gyerekek feladata maradt.


A lábfejet nem ragasztottuk oda, így felhajtható.
A kígyó feje, amit a lap belsején középre beragasztottunk.
Egy kis bevágással kifordítható a ,,mardosáshoz":


Ha kihajtjuk a lapot, az egész kígyó megjelenik.
Ezt a gyerekek megint kedvük szerint színezhetik.


A kígyó elkészítéséhez mellékeltem egy kis videót.


Áldott napot!


2016. január 28.

Őstörténet 1. - Egylapos könyvecske a teremtésről

,,Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, a mi azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt."
(II. Móz. 20:11) 

Hiszem, hogy Isten teremtett mindent. Hiszem, hogy mindezt hat nap alatt tette teremtő szavával.
Hiszem, hogy az embernek ennek tudata méltóságot és felelősséget ad. 
Nekem is, gyermekeimnek is. Örülök, ha beszélgethetek velük a természet csodáiról, és az ő helyükről a világunkban. Jó ha megtanulják, hogy az ember uralkodása felelősséget jelent, nem hatalmaskodást és kizsákmányolást. És jó, ha tudatában vannak, hogy Isten számon kéri minden egyes emberen, miként élt Isten ajándékaival.

Happy baby girl on  meadow with yellow flowers  on the nature Stock Photo

De a legfőbb, hogy minden ember külön teremtmény. Egyszeri, megismételhetetlen, és értékes mert nem csak megteremtette az Úr, hanem a életét is adta érte. Nem azért szereti, mert jó, vagy jóra törekszik, hanem azért, mert van, mert Ő formálta és lehelte belé az élet leheletét. Nem kér mást cserébe, csak hitet, teljes bizalmat, ami megtermi a jellem és a cselekedetek jó gyümölcseit. 

Ebben a negyedévben a világ őstörténetével kezdtük a gyerekórákat.
Így készült el ez a kis egylapos könyv. Egyetlen A4-es lapból hajtogattuk és vágtuk.
Bal oldalon pedig celluxszal ragasztottuk, de mással is jól elkészíthető.
(A bejegyzés végén látható az elkészítése.)


Belül összesen 8 oldala van. Minden egyes oldalra 1-1 nap eseményei kerültek.
Színes papírból előre kivágott elemeket használtunk pl. a sötétség, világosság, felhő, víz, Nap, Hold, emberfejek beragasztásához. Összehajtogatott színes papírból egyszerre 6-10 egyforma darab is kivágható a gyerekek számától függően. Kerestem képeket és matricákat (a sparosból még mindig van!) a növények és állatok teremtéséhez. Voltak számmatricáim a napok jelöléséhez (de ez rá is írható). Így egészen jól elkészültek a könyvecskék. A kiegészítéseket a gyerekek rajzolták: pl. hullámok a vízen, csillagok az égen, virágok, Ádám és Éva arca stb. 
A 7. napot is rajzolhatták. (Samu pl. lerajzolta a gyülekezetet, ahová járunk.)



Itt látható az említett ,,könyvkészítés":



Az őstörténetről még jönnek bejegyzések.
Kellemes tanulást!