,,Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól." (Péld. 22:6)


Old woman holding bible



2014. december 4.

Ajándékkészítés

,,A mit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták" (Máté 7:12)

Szeretek ajándékot kapni és adni is. Különösen értékes, ha saját készítésű, és hasznos is (használati tárgy, lelki táplálék, vagy egyszerűen ehető:)). Persze belátom, hogy ez nem mindig kivitelezhető, főleg, ha nem is ismerem igazán a másik embert. Ezért talán a legfontosabb, hogy szívből jöjjön (vagy menjen :)).

Az utóbbi hónapban sok esemény zajlott körülöttünk. Ennek eredményeként születtek az alábbi ajándékok.
,,Zsírkrétasüti" a fiúknak. 


Pár éve találkoztam először ezzel a gyors, hasznos, olcsó és kedves kis ajándékötlettel. A használat során apró darabokra töredezett színes zsírkrétát muffin formába öntöttem, aztán a kenyér sütés után elzárt, de forró sütőbe tettem pár percre. Amikor jól megpuhult kivettem és lehűtöttem. 


Másnap nagy sikere volt a jól megmarkolható, sokszínű zsírkrétának. A fiúk több papírt telerajzoltak vele. (Még a legkisebb is élvezte.)
 A másik ajándék egy nagynéninek készült. Itt is a zsírkréta az egyik főszereplő. 
A másik pedig az olló. Már gyerekkoromban is élveztem az ilyen ,,papírcsipke"-készítést. A két nagyobb fiú munkájának köszönhető a díszítés. 6x2 részre hajtottuk a papírt. Samu (6 éves) egyesével különböző színűre színezte a négyzeteket, Ferkó (3,5 éves) pedig sok-sok színt használva csíkokban színezett. Aztán összehajtva kivágtuk a mintát, a kész papírcsipkét körbe felragasztottuk a befőttes üvegekre, szalagot kötöttünk az üveg szájára és teamécsest raktunk bele.

Így néz ki fényben:


Így pedig sötétben, égő gyertyával.


Kellemes téli estéket, és vidám napokat kívánok!

Hamarosan Jézus születéstörténetének feldolgozásával jelentkezem.


2014. december 2.

Advent

,,És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig. A fügefáról vegyétek pedig a példát: mikor az ága már zsendül, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár: Azonképen ti is, mikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt. " (Máté 24:30-33)

Nem ünneplünk adventet. Az egész életünk az Úr Jézus eljövetelébe vetett hitről szól. 
Várjuk a Szabadítót. 


Nem úgy, mint két évezreddel ezelőtt várták a Földre, hanem úgy, ahogy Máté evangéliuma leírja: az ég felhőiben angyalsereggel, hatalommal és dicsőséggel, hogy egybegyűjtse azokat, akik Őt választják, és magával vigye őket a Mennybe.Hisszük, hogy az ajtó előtt áll. 


Ezt tanítom a gyerekeknek. Rendszeresen beszélgetünk erről, és a gyakorlati életünket is erre építjük. Nem gyűjtünk (legfeljebb mennyei kincseket:)), nem tervezünk több évre vagy évtizedekre. Bár Jézus megmondta, hogy a pontos idejét nem tudhatjuk az Ő eljövetelének, azért vannak előelei. Azonban, ha nem lennének jelek, akkor is járhatnánk úgy, mint a bolond gazdag, aki folyton többet akar, és tervezés közben nem is sejti, még aznap éjjel lejár az ideje. (Lukács 12:16-21)

Várjuk Jézust második eljövetelét. Talán élünk addig, talán nem. Minden esetre igyekszünk úgy élni, hogy ne kelljen megbánnunk, mire vesztegettük az időnket, a pénzünket, a tehetségünket stb.

Egy tolerancia táborban készítettük az alábbi mappalapot. Kicsit viseletes már, mert a kedvencek közé tartozik több, mint egy éve. Azért még mindig sok örömet jelent. :)
Az ige a következő: Apostolok cselekedetei 1:9-11

,,És mikor ezeket mondotta, az ő láttokra felemelteték," 

(Jézus rajza középen egy kartoncsíkkal felhúzható a felhőbe. A ragasztások mellett tűzőgéppel is dolgoztunk. Bár csökkent az esztétikai értéken, azonban könnyen használható, biztosan rögzít és a kölykök - számomra érthetetlen módon - élvezik a használatát. Ja, és nem kenik össze magukat ragasztóval.)


,,...és felhő fogá el őt szemeik elől." 

(Akkora helyet hagytunk csak középen, hogy beférjen a kis kép a felhő alakú karton alá, felül pedig ne lehessen kihúzni. A felhőre ráírtam az igét.)


,,És a mint szemeiket az égre függesztették, mikor ő elméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában," 

(Eddig két oldalra ki voltak hajtva az angyalok. A történet ezen részénél azonban behajtottuk.)


,,Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, a ki felviteték tőletek a mennybe, akképen jő el, a miképen láttátok őt felmenni a mennybe."

(Végül a Jézust ábrázoló kis képet a piros kartoncsíkkal visszatoltuk addig, hogy teljesen látható legyen, miközben az angyalok is a helyükön maradtak.)


Boldog advent-várást Mindenkinek!

2014. november 30.

Évszakok lapbook 3. - Ősz

,,Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok."
(I. Thessz. 5:18)

Egészen megszerettem az őszt. Valahogy sosem állt közel hozzám. Mindig magába rejtette az eső, a köd, a hideg szél lehetőségét, és persze az elalvó természet szomorkás hangulatát. Idén azonban egészen más érzéseim támadtak. Ahogy a fiaimmal sétáltunk gyönyörű színes falevelekre és érdekes termésekre vadászva, szép emlékek keltek életre bennem.Újra rácsodálkoztam a hulló levelek táncára, elvarázsolt a nedves avar illata, és egészen mély hálát éreztem teremtő Atyánk iránt.


A fiúkkal beszélgettem a nyugovóra térő növényekről, állatokról, együtt gyönyörködtünk egy-egy falevél színeiben, nagy izgalommal nézegettük a katicainváziót a fehér házfalon egy napsütéses délutánon. A melegebb napokon még kósza siklókkal és napozó gyíkok tömegével is találkoztunk, október végén még zümmögtek szúnyogok, legyek és újra ,,tapsoltunk" a molyoknak.


Közben búcsút vettünk, sírtunk és temettünk. De a veszteség fájdalmán átragyogott a reménység a viszontlátásra. Hálás vagyok az Úr Jézusnak, hogy megadta az örökkévaló új élet reményét, ahol nem lesz pusztulás, elmúlás és fájdalom, de még hideg és köd sem!:)
Hanem örök öröm.

Az évszakok lapbook őszi negyedébe egy harmonika-könyvbe beragasztottuk a közösen gyűjtött és préselt szépségeket, mint ,,az ősz színei".


Egy másik harmonika-könyv egy 3 napos időjárás-megfigyelésről szól: napsütés, hőmérséklet, csapadék és szél.


A legnagyobb sikere az ,,Állatok a házban és a ház körül" című harmonika-könyvnek lett (kicsit harmonikásak lettünk:)), amibe beragasztottuk a legtöbb ősszel látott, megfigyelt állat képét, csoportosítva, ami lehetőséget adott beszélgetni arról, hogy egy állat mitől emlős, hüllő, kétéltű, ízeltlábú, puhatestű, gyűrűsféreg stb. Mialatt egy-két állatnak utána néztem, még engem is értek meglepetések, és újra rácsodálkoztam az élővilág hihetetlen gazdagságára. Emellett észrevehettük, idővel hogyan tűnnek el ezek a kis állatkák a szemünk elől.


A lapbook egyik fülére pedig balra és jobbra is nyitható ünnepnaptárt ragasztottunk. Szintén házi készítésűt. Csak az őszi hónapok szerepelnek benne. Samu kis tortával és névvel jelölte a születésnapokat, virággal és szintén névvel a névnapokat, nemzeti zászlóval az országos ünnepeket, Bibliát rajzolt a Reformáció Emlékünnepéhez. A szombati nyugalomnapokat pedig én írtam be színes ceruzával.
Valahogy így:


Holnap már december. Gyorsan telik az idő. Bár az ősszel egészen közeli barátok lettünk, hűségesen várom legkedvesebb évszakomat, a tavaszt.

Boldog telet Mindenkinek!


2014. november 27.

Évszakok lapbook 2. - A ,,hónapóra"

,,Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk." (Zsoltárok 90:12)

Ez az ige már egészen fiatalon is megérintett. Mindig nagy vágyam volt, hogy értékes életet élhessek. Persze sokféleképpen képzeltem el ezt. Többször is álltam már tudományos karrier küszöbén, szerettem volna komoly lelki munkát végezni, gondolkodtam missziós lehetőségeken. Többször is meghallottam a hívást, de időnként mentem a saját fejem és szívem után.

Amikor elérkezett a 20 éves érettségi találkozóm, azzal szembesültem, hogy eltelt két évtized (legalább 80 évszak!!) a felnőttségemből és ez az idő foglalja magába egész hívő életemet is, ezért ideje számot vetni.


 Elsőre cudarul éreztem magam. Nem sikerült megváltanom a világot!!!
Aztán kezdtem józanodni, és belátni, hogy Isten kezében minden arannyá válhat. A hittapasztalatok, a kudarcok, a sikerek, az örömök és a veszteségek javamra váltak. Isten nem kérdezte meg még soha, hány embert térítettem meg. Azt viszont rendszeresen megkérdezi, akarsz-e meggyógyulni, akarsz-e velem vacsorázni, akarsz-e velem lenni végtelen szeretetben az örökkévalóságban?

Szóval az elmúlt idő felett kár keseregni. Bizonyára jobban ki lehetett volna használni, többet lehetett volna fejlődni. Én rengeteg holtidőt nem tudtam megspórolni, de olyan nyilvánvalóan látom Isten munkáját az életemben, hogy még az elfecsérelt lehetőségeim sem tűnnek haszontalannak. Hiszen az Isten szerinti életet most tanulom igazán, miután többször is átéltem az Úr szabadítását megkötözöttségeimből.


És még van velem bőven dolga!!! (Persze Ő biztos nem ,,dolognak" hívja, inkább a szeretet beteljesítésének.)

A gyerekeknek azt tanítom, hogy az idő nagy érték. Akkor válik igazán hasznossá, ha olyasmire használom, ami közelebb visz a mennyhez.

Az előző bejegyzésben írtam az évszakokról szóló összeszerkesztett lapbookról.
Amikor nyitva van a lapbook, így néz ki. 


Középen található a ,,hónapóra".
Rajzoltunk egy kört a méretnek megfelelően, majd abba egy kisebbet, végül egy még kisebbet. Majd 4 részre osztottuk. 

Minden negyed egy évszaknak felel meg, és arra áll, amerre az adott évszak lapbookja. 
A külső részre Samu írta az évszakokat, majd ki is színezte. Beljebb a hónapok neveit én írtam elsős írással, hogy ő is el tudja olvasni. Az alsó negyedbe (nyár) már úgy írtam, hogy ne legyen fejjel lefelé.
Minden évszaknak van egy képe díszítésképpen.


A kör közepére Milton-kapoccsal rögzítettünk egy forgatható mutatót, ami jelenleg a november hónapon áll.
Ennek ,,testvére" is elkészült. A gyerekszoba falát ékesíti, egyéb, az évszakokról készült díszítésekkel együtt.

Már majdnem teljesen kitöltöttük az őszi részt, amiről majd a továbbiakban lesz szó.
Hasznos időtöltést!

Szeretettel:)