Pál apostol 4. - Sötétségből világosságra

,,Elméne azért Ananiás és beméne a házba, és kezeit reá vetvén, monda: Saul atyámfia, az Úr küldött engem, Jézus, a ki megjelent néked az úton, melyen jöttél, hogy szemeid megnyiljanak és beteljesedjél Szent Lélekkel." (Ap.csel. 9:17) 

Egészen csodálatos, ahogyan Istennek gondja van arra, nehogy véletlennek tekinthessünk egy-egy eseményt az életünkben. Éppen akkor történt...amikor kellett. Nem előbb vagy később, hanem pontosan akkor. Imádkoztam, és azonnal jött a válasz. Imádkoztam, de úgy tűnt, nem jön a válasz, aztán később rájöttem, hogy a válasz ugyan jött, csak mivel ellentétben állt az én elképzeléseimmel, észre sem vettem vagy másképpen értékeltem. Persze vannak megválaszolatlan imák is, de nem Istenen múlik, ha nincs válasz, hanem azon, ami bennem van, vagy éppen hiányzik belőlem.

Anániás és Saul nagy küzdelmet élt meg, mielőtt találkoztak volna. Saul mélységes bűnbánattal és gyásszal ment Isten elé, Anániás pedig alázatos, engedelmes és érett keresztényként. Így mielőtt még találkozhattak volna, az Úr összekapcsolta őket az iránta való bizalomban. Anániásnak le kellett küzdenie a keresztényüldöző Saultól való félelmét, Saulnak pedig teljes hitre kellett jutnia, hogy akár látni fog, akár nem, az Úr szereti őt és kegyelmez. Aztán Anániás elindult az Egyenes utcába, Saul pedig várta.

Az Úr mindkettőjüket arra tanította, hogy Nála semmi sem lehetetlen.

A Pál apostolról készült füzetünk következő része ez.

Beragasztottunk két kinyitható lapot. Az egyik Anániás háza, a másik Júdásé, ahol Pál megszállt.

Anániás mozgatható figurájának készítettünk helyet mindkét házban, Saulnak pedig csak Júdáséban.

A két házat egy kacskaringós út köti össze, de Samu alulra megrajzolta az Egyenes utcát is. Samu többféle burkolatot ,,rakott le" az útra. :) Sőt egy kis patak is folyik a két utca között.

Anániás előbb imádkozik. A látomását ,,fényesség" megrajzolásával ábrázoltuk.

Aztán Anániás elindul. A gyerekek végigvezethetik az úton Júdás házáig.

A házban zajló eseményekhez beragasztottunk egy kihajtható fekete lapot. Én arra gondoltam, hogy Sault rakjuk be, majd a gyógyulásnál kinyitjuk. Samu logikáját követve azonban fordítva csináltuk. Anániást raktuk sötétbe, amit ha kinyitunk, Saul megláthatja őt. A lényeg, hogy nem veszett el a lényeg! :)

Áldott napot!

Első gurigaalbumunk igéknek és énekeknek

,,Az Úr pedig monda nékem: Ne mondd ezt: Ifjú vagyok én; hanem menj mind azokhoz, a kikhez küldelek téged, és beszéld mindazt, a mit parancsolok néked." (Jeremiás 1:7) 

Régi tervem vált valóra, amikor elkészült az első kis gurigaalbumunk.

Nagyon helyes kis tárgy ajándéknak vagy csak otthonra, tárolni benne ezt-azt.

Pont akkora a mérete, hogy a kis méretű igés kártyáink, amiből folyton egyre több van, beleférnek.

De sok más dolog is pakolható bele. 

Az eredeti terv szerint igéket és énekeket gyűjtünk bele úti csomagnak.

 Meglehetősen hosszú az út tőlünk a gyülekezeteinkbe. Egy ideje bevezettem, hogy legalább egy fél órát énekeljünk az autóban (és ne az autótípusokat soroljuk, a kamionok teljesítményéről csevegjünk, vagy a rendszámokat tanuljuk :( ). 

Már sok éneket ismerünk, de van amit éppen tanulunk. Ezek szövege betehető egy erre rendszeresített tartóba. A gurigaalbum pont megfelel.

Íme a csapatmunka, amiben a legkisebb is lelkesen részt vett.

A lapított papírgurigák széleit mindkét oldalon megfestettük, 

a közepébe pedig mindenféle színes és mintás lapokat ragasztottunk.

Az album borítója müzlis dobozból kivágott darab krepp-papírral borítva.

(Ha hobbi ragasztólakkal átkenjük, még tartós is lesz.)

Az egyes gurigákat egy harmonikába hajtogatott papírcsíkkal ragasztottam össze.

Egyesével ragasztóztam és illesztettem a gurigák közepébe, így szép egyenletes lett. 

A harmonika két szélső végét a borítóhoz ragasztottam.

Így néz ki oldalról az elkészült album.

Végül az első oldalra beragasztottuk a fent idézett igét, és elkezdtük megtölteni.

Minden egyes gurigából kihúzható valami. Ha nagyon potyogna a nyitott végeken a töltelék, lehet ráhajtható fület készíteni, vagy egyszerűen színes gémkapoccsal lezárni. (Esetleg vannak saját ötleteitek?)

Jó szórakozást és értékes időtöltést!

Szeretettel :)

Zeneiskolai felvételi

Ez a személyes jellegű bejegyzés egy évvel ezelőtt készült. Sokat gondolkodtam azon, közzé tegyem-e itt. Aztán döntöttem. Íme az egy évvel ezelőtti élményünk. Idén már meg sem próbáltuk. Samu inkább sakkozni tanult egy kedves fiatalembernél teljesítménykényszer nélkül. Nagyon szerette. :)

Hétfőn felvételiztünk a hozzánk legközelebb lévő zeneiskolába. Különleges élmény volt. Nem mondanám, hogy jó vagy rossz, inkább csak gondolatébresztő.

Ebbe a zeneiskolába jártam én is 1-2 évig. Azért nem tudnám megmondani pontosan, mert akkoriban, amikor én tanultam fuvolázni, ott kapott új helyet a zeneiskola, ami azelőtt az általános iskolánkban adta a délutáni programot. Egy szép régi villa épülete, de én jobban szerettem a másikat, a kicsit, ami közelebb állt gyermeki lelkemhez. (Persze nem ezért hagytam abba a fuvolázást.:))

A zeneiskola az otthonoktatás segítője lehet, mert fontos külső kapcsolatok létesíthetők, és végre más ,,tanárt" és gyerekeket is lát a gyerek, ezért nekünk kiváltképp fontos lenne, hogy Samu járjon. Szóval már régen terveztük, hogy Samu zeneiskolába fog járni, és mivel tudom, mire képes, biztos voltam a dolgomban. Némileg sokkolt a sok változás. Már a felvételi előtt tudtam, hogy több száz kisgyerek jelentkezett 50 helyre, és bizony van verseny. Nem igazán értem persze, ,,Kodály országa" hogyan jutott idáig, hogy csupán a ,,kiválasztottak" járhatnak zeneiskolába. Aztán imádkoztam. Úgy gondolom, ha Samunak segítség lesz a zenetanulás, hogy közelebb kerüljön Istenhez, akkor bizonyára az Úr megadja számunkra a lehetőséget így vagy úgy.

Az élmény mégis kissé sokkolt. A felvételi délután volt. Samu minden reggel fél hatkor kel, ezért ez nem volt túl szerencsés. Már túl volt aznap egy halom ténykedésen, és még buszozni, meg gyalogolnia is kellett, hogy odaérjünk. 

Furulyára jelentkeztünk. Gondoltuk alapozásnak jó lesz (mi is így kezdtük), és ha megszereti folytathatja, vagy majd válthat. A fafúvós tanszakon kezdte a felvételit. Amikor beadtuk a lapunkat, már láttam, hogy három férfi és egy nő tanár már bent van ,,vizsgáztatni" (lehet, hogy többen is voltak), és tudtam, hogy szülő nélkül kell Samunak bemenni. Háááát! Ha én lettem volna Samu, biztos görcsbe rándul a gyomrom. Lehet, hogy ,,szakmailag" ez korrekt, de pedagógiai szempontból megkérdőjelezném. 

Imádkoztam, hogy az Úr adjon a kicsimnek bátorságot, és nem érdekelt, hogyan teljesít, csak az, hogy jó élmény maradjon benne. Mielőtt Samu bement azért megkérdezte: ,,Anya, ha elrontom, az nagy baj?" Összeszorult a szívem, és őszintén mondtam, hogy ,,dehogyis". Ezen igazán nem múlik semmi. Ő nem tudja, de én kint hallottam, hogy elrontotta mindhárom diktált ritmust, ami olyan hosszú volt, hogy még én is alig tudtam volna megjegyezni. Amikor megkérdeztem, hogy sikerült, csak annyit válaszolt: ,,Jól. Remélem tanulhatok majd furulyázni."

Kissé azért csalódott voltam. (Nem azért, mert nem fogják felvenni, hanem mert ez már nem ugyanaz, mint az én gyerekkoromban, amikor bementem Kati nénihez, a fuvola tanár nénihez meghallgatásra, aztán felvettek. Nem lett belőlem zenész, de olyan jó elővenni hangszereket és csak örülni, hogy Isten szép dalokkal és zeneművekkel ajándékozott meg minket.) De még hátra volt a szolfézs tanszék. Ott is kedves tanár nénik ültek bent és a gyerekek kis csoportokban mentek be. Abból már nem hallottam semmit a folyosói tumultus és zaj miatt, de gyanítom, hogy ez sem a ,,csillogásról" szólt. A végén ugyan behívták a szülőket, de semmi személyes nem volt benne (pl. miért fontos nekünk a zenetanulás, milyen ambícióink vannak stb.). Csak tájékoztattak az eredményhirdetés menetéről. Érthető. Ekkora tömeget nehéz is másképp kezelni. Most egy kicsit szomorú vagyok emiatt, de elfogadom, és hiszem, hogy minden a javunkra válik.

Egy kedves meglepetés azért ért a végén. Samu kapott egy gumicukorkát, de nem ette meg, hanem előtte megkérdezte tőlem, hogy szabad-e. A tanszak vezető tanár néni épp mellettünk állt, és megdicsérte, milyen rendes gyerek. Legalább mindketten édes szájízzel léptünk ki az épületből. :)

Kiléptünk, és elgondolkodtam. Talán nem is akarom annyira, hogy ide járjon a gyermekünk. Inkább azt szeretném, ha szeretne továbbra is énekelni, pengetni a líráját, és fújni a zsipp-zsuppot a furulyáján, ha örömöt lelne Isten dicsőítésében versengés nélkül.

Évzáró

Mindenki boldog és elégedett.

Hurrá! Vakáció!

Még  otthontanulósként is nagy öröm.

Nincs több tanulás. (Legalábbis ő azt hiszi! :-D)  

Még nem tudja, milyen sokat fog tanulni a nyáron.

Csak éppen nem az asztalnál! :)