,,Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól." (Péld. 22:6)


Old woman holding bible



2015. február 26.

Zsoltárrészletek - 118:6

,, Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem ember?"
(Zsolt. 118:6) 

Az előző bejegyzés igéjének folytatása ez a kis rejtvény. 
Az igét három részre osztottam és be is számoztam, 
hogy Samunak könnyebb legyen összerakni a szöveget. 
Ahogy hajtogatja, úgy áll végül össze az ige.


Ez egy helyes kis hatszögletű kártya, aminek a hajtogatását lentebb bemutatom.
Összesen 10 egyenlő oldalú háromszögből áll, és ha leszámítjuk a végén összeragasztott háromszögeket, a két oldal összesen 18 részt ad ki, ami ugye 3x6.
Megint egy kis matek, bár csak becsempészve, hiszen a fő cél az ige tanulása! :)

1. Velem/van/az Úr
2. Nem/félek
3. Mit árthat/nékem/ember?


A három teljes hatszög egy kis praktikával  előcsalogatható.
Az a kedves benne, hogy hajtogatás közben még az ábrák és a szöveg is elfordulhat, vagy helyére kerülhet.


Az elkészítését lefényképeztem. (Valahol videó is van erről a Youtube-on, 
amit sajnos nem találok újra. Én onnan tanultam.)
Egy hosszú csíkra 10 db egyenlő oldalú háromszöget rajzolhatunk, vagy csak egyet, ha így is megy a hajtogatás. Aztán harmonika hajtogatásban behajtogatjuk a háromszögeket egyenként.


Utána kettesével hajtva abba az irányba, amerre a már meglévő hajtás engedi, egymásra hajtjuk. Szinte adja magát. Majd az első és utolsó háromszöget, ami egymásra fekszik, összeragasztjuk.


Hamar elkészíthető, valójában igen egyszerű, és a végeredmény valóban nagy élmény!!
Jó mókát!



2015. február 24.

Zsoltárrészletek - 118:5

,,Szükségemben segítségül hívám az Urat, meghallgatott és tágas térre tett engem az Úr." 
(Zsolt. 118:5)

Voltak - és még bizonyára lesznek is - az életemben igazán nehéz helyzetek. Gyakran érem úgy, hogy nincs kiút. Aztán rájövök, Isten azért engedi meg az ilyen eseményeket, hogy rádöbbenjek saját tehetetlenségemre, és teljesen Őrá bízzam magam.
Szükségem van Istenre. Nem csak a szorongató helyzetekben, hanem mindig.
Amióta eszerint élek, valóban érzem a szabadságot, ami nekem azt jelenti, hogy nem kell folyton megoldásokat keresnem, vagy elkeserednem abban a tudatban, hogy nincs megoldás. Mert Istennek már kész terve van. Csak az én korlátaim nem engedik, hogy meglássam azt.


Tágas térre tesz engem. 
Örömteli felszabadulás, és békesség kíséri a tudatot, 
hogy a világmindenség Ura veszi kezébe minden ügyemet.

Ezt az igét egy hatszög segítségével jelenítettük meg, ami egy háromszögből hajtható ki.
Igaz, ez csupán hatszoros teret jelent, nem akkorát, amekkorát ez Úr adhat! :)


Az elkészítése igen egyszerű, de szemléletes, és élvezhető a végeredmény.
A hat egyenlő oldalú háromszögből álló hatszöget csak az egyik vonalnál kell a középpontig bevágni.


Utána harmonika-hajtogatással kis háromszöggé hajtható.


Erre került az ige első része, a többi pedig elosztva a háromszögekre, emlékeztető ábrákkal a kisebbek számára. (Ezek színezésre is alkalmasak.)

Jó tanulást!
Szeretettel:)






2015. február 22.

Zsoltárrészletek - 73:28

,,Isten közelsége oly igen jó nékem. Az Úr Istenben vetem reménységemet, hogy hirdessem minden te cselekedetedet." (Zsolt. 73:28) 

Isten közelsége nélkül nem vagyok képes szeretetteljes emberi kapcsolatokra. 
Isten közelsége nélkül csak küszködök, fájdalmat osztok, és a kapott sebeimet nyalogatom valódi gyógyulás nélkül.Távol vagyok Tőle és Tőled is.


,,Isten közelsége oly igen jó nekem."
Isten közelében értelmet kapok. Sérült érzelmeimet, gondolataimat alá tudom rendelni egy magasabb rendű értelemnek és szeretetnek. Isten közelében megtanulok igazán szeretni, megérteni azokat, akik mellettem, velem élnek, vagy akik a távolból is meghatározzák életem eseményeit.
Isten közelében nem számít a jelen gyötrelme, mert új reményt, új életet kapok.
Isten közelében lenni annyi, mint azon elmélkedni, arról beszélgetni Vele, mit tett értem, mennyi áldozatot hozott, mennyit tűrt, mennyi fájdalmat viselt értem, hogy végül boldog lehessek, élhessek és én is örömet szerezhessek.


Amikor közelebb húzódom Jézushoz, már sokat nyertem, de amikor Te is közelebb mégy hozzá, egymáshoz is közelebb lehetünk. Amikor összetalálkozunk, értjük, megértjük egymást akkor is, ha valójában más nyelvjárást beszélünk. De tudjuk, hogy testvérek vagyunk, mert Jézus meghalt értünk, hogy együtt örülhessünk az örök életben.


Az említett igéhez nem kell más csak egy karton háromszög két oldalán kis kivágással.
A nyílásba hátulról Milton-kapcsot tettem, elölről pedig ráerősítettem két kis kartont, amire az emberkéket ragasztottam.


Így az emberkék fel-le mozgathatók. Közben el lehet beszélgetni a gyerekekkel arról, mit jelent Istentől távol, illetve közelében lenni, és ha többen is ott vagyunk, mennyi örömünk van a közösségben, amit az Úr Lelke életre hív.


Örömteli közös tanulást!


2015. február 10.

Zsoltárrészletek - 119:11

,,Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened." (Zst. 119:11) 

Ehhez az igéhez Jézus megkísértésének történetét kapcsoltuk. Valójában ez a történet magától is megmagyarázza, mit jelent az ige. Sátán a Szentírásból idéz (jól ismeri), így Jézus mindhárom kísértésre a Biblia szavaival válaszol. Jézus kicsi kora óta szívébe rejtette Atyja beszédeit, ezáltal tanulta meg, hogyan mondjon nemet a legkisebb bűnre is.


Nagy tanulság, hogy sem felnőtt, sem gyermek nem mulaszthatja el a Biblia alapos megismeréséért tett erőfeszítéseket annak veszélye nélkül, hogy a kísértésekben nem tud kiállni a meggyőződése mellett, mert vagy nincs, vagy hamis az.

Kint az udvaron mélyítettük el az ismereteinket.
1. kísértés: Követ adtam a kezükbe egy kőkupacból, és felidéztük, ki mit mondott.
2. kísértés: Felmászhattak a kb. 1,5 méteres támfalra, és elmondhatták, miért nem ugornának onnan le. Aztán az én segítségemmel értek földet. Ismét felidéztük a Biblia szavait.
3. kísértés: Körbeszaladhatták párszor a házat, aztán megmutattam nekik a teraszról is a hegyeket, völgyeket, a Dunát, a szigetet (jó a kilátás), majd ismét felidéztük a pontos bibliaszöveget.

Utána bementünk a házba, hogy elkészítsük az ige hazavihető változatát.
Az igét egy ablakos szívbe írtuk úgy, hogy az első ablak kinyitásával olvasható az első része.


,,Szívembe rejtettem a te beszédedet,"


Belül egy másik ablak is kinyitható felfelé és lefelé.
Alatta az ige másik része olvasható az igehely megjelölésével.



,,hogy ne vétkezzem ellened." (Zst. 119:11) 

Az ige szó szerint énekelhető egy egyszerű dallammal, aminek sajnos nem találom az eredetijét.
Helyette viszont egy kedves kis ének:

Áldott bibliatanulmányozást! :)