,,Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól." (Péld. 22:6)


Old woman holding bible



2015. február 8.

Jakab levele 6. - A bíró az ajtó előtt áll

,,Ne sóhajtozzatok egymás ellen, atyámfiai, hogy el ne ítéltessetek: ímé a Bíró az ajtó előtt áll." 
(Jakab 5:9) 

Jakab levelének ezzel az utolsó részéhez értünk. Legalábbis egyenlőre. Ezt a levelet, ahogy a többit is elég nehéz lenne egyszerre teljességében átadni. Korábban tanítottam már felsősöknek is. Ott más módszerekkel minden igét végig vettünk. Most a 4-7 éveseknek máshogy közelítettem meg. Ahogy a felnőttek haladtak a versről-versre átvétellel, mi csak egy-egy igével foglalkoztunk, de a Biblia tanításaival összhangban. (Enélkül könnyű lenne akár egészen más ideológiát is beültetni a gyerekek fejébe.)
A korábbi feldolgozásokat megtaláljátok a ,,Jakab levele" címke alatt.

Amikor arról beszélgetek a gyerekekkel, hogy Jézus el fog jönni, sokféle kérdéssel, gondolattal, érzéssel találkozom. A kérdések többségére persze nem tudok válaszolni, hiszen a Biblia nem ad teljes körű leírást. Nem is ez a célja. Amit viszont tudok, arról beszélgetek velük, mert a Bíró az ajtó előtt áll. 


Akárhogy alakuljon is az életük, jó ha ennek tudatában élnek, és nem azért, hogy féljenek az ítélettől, hanem azért, hogy megismerjék a menny kínálta boldogságot, ami nem a sóhajtozás, hanem a hosszan tűrő szeretet, ami nem ítélkezés, hanem elfogadás anélkül, hogy Isten törvényeivel szembe mennének.

Ennek a gondolatnak mentén gondolkodtunk Krisztus eljöveteléről, amiről bővebben Máté 24-25. fejezetében  és a Jelenések könyvében lehet olvasni. Én ez utóbbit azért kapcsoltam az igéhez, mert alapos leírás van Jézus megjelenéséről, aki magán hordja az emberiségért tett szolgálatának jelképeit. (Aki mindent lát, mindenütt jelen van az Ő Lelke által, aki bűntelen maradt, aki szájával ítéli meg a népeket, aki vérét adta a benne hívőkért....)

Ez az egyszerű lap nem más, mint egy ajtó, ami kinyitva...


...a Jelenések könyve leírását követő rajzot tartalmazza. Én csak a fekete-fehér rajzot készítettem el, a színezés a gyerekek feladata volt a bibliai leírás alapján.


11. És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és a ki azon ül vala, hivatik vala Hívnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik. 
  12. És az ő szemei olyanok, mint a tűzláng; és az ő fején sok korona; az ő neve fel vala írva, a mit senki nem tud, csak ő maga. 
  13. És vérrel hintett ruhába vala öltöztetve és a neve Isten ígéjének neveztetik. 
  14. És mennyei seregek követik vala őt fehér lovakon, fehér és tiszta gyolcsba öltözve. 
  15. És az ő szájából éles kard jő vala ki, hogy azzal verje a pogányokat; és ő fogja azokat legeltetni vasvesszővel; és ő nyomja a mindenható Isten haragja hevének borsajtóját. 
  16. És az ő ruháján és tomporán oda vala írva az ő neve: királyoknak Királya, és uraknak Ura.
(Jelenések 19) 

Rajztudásom korlátozottsága miatt a mennyei sereg elmaradt, de a gyerekekkel megbeszéltük, így jobb híján elképzelték az angyalsereget. :)

Jó tanulást!
Szeretettel! :)


2015. február 5.

Zsoltárrészletek - 87:7

,,...minden forrásaim te benned vannak." (Zst. 87:7)

Néha felteszem a kérdést: vajon hol lennék Isten nélkül. Persze nem tudok rá válaszolni, de azt tudom, hogy megmentette az életemet. Olyan forrást nyitott számomra, amiből bármennyit merítek is, soha ki nem fogy. Amikor csüggedek, amikor kilátástalannak érzek egy-egy helyzetet, amikor veszteség ér, nem kell mást tennem, csak újra meríteni az élő vízből. Akkor tudom, miért érdemes élni, miért érdemes tovább küzdeni.
Legutóbb a Zsoltárok könyvét olvasgatva kaptam új erőt, és felismeréseket.
Az Úr pontosan tudja, mire van szükségem, és meg is adja, csak naponta vissza kell térnem a forráshoz.


Az ajándéknak szánt lapot egy melegedős szombatra találtam ki. A gyerekfoglalkozáson készítettünk minden hajléktalannak, aki részt vett az istentiszteleten, egyet-egyet.
Vittünk papír ajándéktasakokat, amikből ki lehetett vágni egy-egy szép részt.
Aztán itthon elkészítettünk egyet Apának is. A képeken ez látható (aminek egy virágos naptárlap az alapja).

Kellett hozzá egy kettéhajtott, vastagabb díszes lap és egy egyszínű kartoncsík.


A virágos lap bal felén felül bejelöltük az ablak helyét, ami akkora, mint a kartoncsíkon bejelölt két rész.
Egy kisebb igés naptárból kivágtuk az igét, egy szép zsoltárrészletet mindenkinek.
A jobb oldali képen már össze van ragasztva a jobb és bal széle a virágos lapnak.
Így a kartoncsík nem esik ki belőle, de fel-le mozgatható. 


A kartoncsík felső részébe egy gyerekrajz került (bibliai történet), 
a másikba pedig beragasztottuk az igét.


Így néz ki a lap becsukva :


Ha a kis ablakot kinyitjuk, a rajz látszódik, ha a piros szalagnál felhúzzuk, akkor az ige jelenik meg.


Az Apának készült példány meglepetése az, hogy elől Samu rajza látható, de ha felhúzva megfordítja, akkor Ferkóé. (A kicsi még nem reklamált, hogy mi lesz az övével. Ezt megúsztam. :))


Nagy sikere lett. De a legnagyobb dolog a meglepetés és a meghatódás volt, mert olyan emberek kapták, akiknek nincsenek rendezett emberi kapcsolataik, ezért kevés személyes kedvességben van részük.
Hálás vagyok Istennek, hogy a gyerekekkel együtt szolgálhattunk nekik.
És még Apának is örömöt szereztünk. :)

Kellemes időtöltést!



2015. február 3.

Kincsgyűjtés

,,Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is." (Máté 6:19-21)

Szeretem ezt az igét olvasgatni, és tanítani. Olyan világban élünk, ahol komoly kihívást jelent ennek az igének az elmélyítése. A gyűjtögető életmód hozzátartozik az ember lényéhez. Már egészen kicsi korban is megnyilvánul. Aztán ahogy növekszünk, egyre több és több ,,kincset" szerzünk. Én is sok dolgot gyűjtöttem, amik számomra komoly értéket képviseltek. Legnagyobb büszkeségem egy 400 darabból álló textil zsebkendőgyűjtemény volt. 
Ne kérdezzétek, mi lett vele! :)

Az egyik legfontosabb dolog, amit gyermekeknek át szeretnék adni, hogy a mennybe semmi mást nem vihetünk magunkkal, mint a tiszta, Krisztus képmására formálódott jellemünket.
Megrázó gondolat ez a nagy gyűjtögetés közepén. Van akinek füle van rá, és van aki elhessegeti a gondolatot, hogy tovább élhessen gyűjtögető szenvedélyének.


Persze nem csak számunkra értékes tárgyakat gyűjtögethetünk, hanem tudást is. Csak nem mindegy, hogy milyet! Lehet a fejemben egy 50 kötetes lexikon vagy egy sor magasztos elv, ha a jellemem nem változik, ha nem jelennek meg az érzéseimben, szavaimban, tetteimben Jézus Krisztus jellemvonásai, hiábavalóvá válik mindez.

A fiúkkal elkészítettük a mi kis kincsgyűjtőnket. Két gyufás skatulyát összeragasztottunk és díszbe csomagoltuk.


A felsőre azt írtam ,,MENNYEI", az alsóra ,,FÖLDI". (Színes pontokkal is jelöltem a kisebb, olvasni nem tudó gyerekeknek.)


A ,,mennyeibe" egy darab fehér szalag került a tiszta jellem jelképeként.


A ,,földibe" pedig pár ,,földi kincs" jelképe:
pénz, ásvány, textildarab, kerti föld (csomagolva) és száraz kenyérdarabka.


Találtam egy szép protestáns éneket is, aminek a dallamára az alábbi szöveget énekelhetjük.

1. Ne gyűjtsetek kincseket e földi életre,
hol rozsda, moly eszi meg, jut tolvaj kezébe.

2. Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennybe,
hol semmi sem emészti, jó Atyánk kezében.

3. Ahol van a kincsetek, ott van a szívetek, 
örök élet hajnalán Jézussal örvendtek.

A dallam megtalálható pl. a Református énekeskönyvben (213.) vagy az evangélikusban (405.)


További jó kincsgyűjtögetést! :)

2015. február 1.

Alkotás másképp 8. - Kísérlet cukorral

,,A ki elméjében bölcs, hívatik értelmesnek; a beszédnek pedig édessége neveli a tudományt." (Példabeszédek 16:21) 

Szeretem az édességeket, ahogyan a legtöbb ember. A legjobb dolgoknak mindig van egy kis édeskés íze. Már az anyatejnek is. Alapvetően így vagyunk felépítve, és a természet is ontja az édes ízű táplálékot. Bizonyára ez is ajándék, ahogyan ez a bibliai hasonlat is.
Ahogy az édes ízek hozzájárulnak a boldogságomhoz, a ,,beszédnek édessége" is ezt teszi. A Biblia szavai, bölcsessége, vigasztalása mind-mind növelik a tudást, erősítik az értelmet, lecsillapítják az rossz érzéseket, miközben olyan életszemléletet biztosítanak, aminek középpontjában a reménység áll. Közben pedig én magam is tanulom az Úrtól, hogyan legyen beszédem édesség.

A fiúk is szeretik az édességeket. igyekszem egészségesen táplálni a családot, de azért mindig van itthon egy kevés cukor, amit felhasználhatok, ha elfogy a méz (vagy ha valamibe nem jó). A Gyereketető honlapon olvastam nemrég egy türelemjátékos kísérletet, hogyan kristályosítsunk vissza cukrot túltelített oldatból. Annyira megtetszett, hogy nekiláttunk. Rendszeresen nézegettük, mi történik. Aztán pár hét múlva megszületett az eredmény! Ajándéknak is jó.


Mi kisebb adaggal dolgoztunk, kisebb üvegbe, és jobb híján egy régebben sk. horgolt csipkezsinórt akasztottunk egy ceruzára. A siker nem maradt el (bár nem lett olyan szép, mint Virágé a Gyereketetőn).


Ha még nem csináltatok ilyet, próbáljátok ki! Nagy élmény. A képen kevésbé látszik, de tényleg szép kristályok keletkeztek.


Édes napokat!
Szeretettel :)