,,Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól." (Péld. 22:6)


Old woman holding bible



2015. július 30.

A lélek gyümölcse (ismétlés)

,,De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség." (Gal. 5:22)

Annyi mindent szeretnék megtanítani a gyerekeimnek! Szeretném, ha nagyszerű emberek lennének és boldogok, ha jellemükkel, emberszeretetükkel kitűnnének. Remek álmaim vannak velük kapcsolatban. Ismerős?

A valóság azonban gyakran rémisztő. Tele vannak önző, akaratos, esetenként erősen agresszív megnyilvánulásokkal. Mennek a saját fejük után, szófogadatlanok, csúnyákat mondanak egymásra és persze rám is.
Ismerős ez is?

Időnként pedig elém állnak, és közlik: ,,Anya, ezt tőled tanultam". 
Vagy nem közlik. Nincs rá szükség, mert segítség nélkül is magamra ismerek. Már nem vagyok mérges rájuk. Abbahagyom a szidásukat, és egészen belül valami ismerős fájdalmat érzek.
Kaptam egy igét a héten. Kétszer is. Egymástól függetlenül.
 Annakokáért a szabadságban, melyre minket Krisztus megszabadított, álljatok meg, és ne kötelezzétek meg ismét magatokat szolgaságnak igájával. (Gal.5:1)

Eszembe jutott az a sok szép tapasztalat, ami kétségbeesett imáimat követte. Felidéződtek a nagy szabadulások lelki kínjaimból, kényszereimből, és az azokat követő szárnyalások.
Ima, ima és ima...Nincs más eszközöm vagy fegyverem.
Az a szabadság, amit Jézustól kaptam tesz alkalmassá arra, hogy hiteles szülő legyek, hogy először bennem érlelődjön a Lélek gyümölcse. Azután terelgethetem fiaimat is azon az úton, amin Isten Lelke megérleli az ő gyümölcsüket.
 
Életemben először egy karácsonyi ajándékötlet keresgélése közben bukkantam a skandináv szív elkészítésének módjára. Elsőre beleszerettem, és azóta már többféle mintában kipróbáltam. A gyerektanításhoz azonban ez vált be leginkább. Viszonylag könnyen előkészíthető, a gyerekek is tudják vágni és igazán mutatós. Kiscsoportban is hamar elkészíthető. Bár annak, aki először csinálja, érdemes otthon gyakorolni a fonását.


A 3x3-as variációt eddig kétféle tanításhoz használtam:
1. A lélek gyümölcse, ami pont 9 tulajdonságot tartalmaz. (A 9 helyre tehát felírtuk, vagy lerajzoltuk a Lélek gyümölcsét.)
2. Amikor azt tanítottam, hogy sok-sok jó tulajdonságot, kiváló képességet kaptunk/kaphatunk Istentől, amit felfedezhetünk és használhatunk mások javára, ha a szívünk közepén Jézus van. (Ekkor 8 állatot rajzoltunk, amik 1-1 tulajdonságot jelképeztek - pl. bátorság, gyorsaság, erő, szorgalom - a 9-re Jézus nevét írtuk, és azt ragasztottuk középre.)

Ezen a képen látható a két fél szív. Egyszerű, sokféle méretben készíthető. A papírra rajzoltam egy négyzetet (9x9 cm, mert 3-mal osztható) A képen vízsztintes vonalra pedig körzővel félkörívet rajzoltam. Majd a félkörívig (+1mm) 3 centiméterenként bevágtam.


Az összefűzés okozhat némi fejtörést annak, aki nem szokott ilyet csinálni, ezért lefényképeztem a kezdést.


A fűzés után a felhatható széleket érdemes egy kis ragasztóval rögzíteni. 


Már csak tartalommal kell megtölteni. 
Jó szórakozást!


2015. július 28.

Bible fun - Mindenki örömére (ismétlés)

,,Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól." (Péld. 22:6)

Ez a kis videó nagyon megnyerte a tetszésemet.
 Tetszik az egyszerűsége és az apró kis ötletek.
Gondoltam másnak is szerzek vele egy kis örömet.




2015. július 26.

A belső szoba - ,,Miatyánk" (ismétlés)

,,Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván." 
(Máté 6:6)

Vannak helyzetek, amikor senki sem tudja, hogy mit csinálok, legalábbis az emberek közül. Titokban, emberek szeme elől elrejtőzve. Az Úr mégis jól tudja. Amit titokban teszek lehet jó és lehet rossz dolog. Egyik sincs rejtve Atyánk előtt.

A közös imáknál szükséges, hogy más is jól hallja a szavaimat, hogy áment mondhasson, de a legtöbb imát csak Isten hallja és ismeri. Amikor egyedül vagyok Vele, amikor kiöntöm szívem minden háláját vagy kétségbeesését és mikor meghallom az Ő hangját is.


Ez a bibliaszakasz nem csak a képmutatástól és a keresztény frázisok mantrázásától óv, hanem megtanít arra, hogy egyes dolgaink csak Istenre tartoznak. Gyakran könnyebb elmondanom egy embertársamnak, hogy ki mivel bántott meg, milyen érzésekkel küzdök, milyen vágyaim vannak, mint a belső szobám zárt ajtaja mögött kiönteni a szívemet. Pedig ezzel magamnak és másoknak is ártok.

Jézus tanítása azonban olyan tiszta és egyértelmű. Gondolatai, tanácsai mindig a szeret-törvényét követik. 
Menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva beszélgess Atyáddal!
Életed áldott lesz.

Ebbe az egyszerű, de zseniális könyvecskébe is azonnal beleszerettem. Kívülről olyan, mint egy középen nyitható képeslap, vagy egy egyszerű lapbook (nagyobb méretben az is lehet) középső része ketté van hajtva és két bevágással három egyenlő részre osztva.


A bevágásokba egy-egy fehér kartoncsíkot fűztünk ellentétes oldalon kezdve (bal: felül-alul-felül, jobb: alul-felül-alul.) 6 részre osztottam a fent említett igét, és ráírtam jól olvashatóan a lapra.


És itt jön a kis meglepetés a gyerekeknek. 
Ha harmonikába hajtjuk, középen kinyílik egy másik oldal.


Ide írtam a ,,Mi Atyánk" szövegét. (Máté 6:9-15) A Bibliában pont 6 vers. :)


Mellékelek egy videót, ha a leírás alapján nem sikerülne elkészíteni. :)


,,Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. 
 Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik." 
Ámen

Szeretettel :)

2015. július 23.

Évszakok lapbook - Az négy évszak mappája (ismétlés)

 ,Ennekutánna míg a föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nap és éjszaka meg nem szünnek." (I. Mózes 8:22)


Korábban már említettem, hogy a fiúk nem járnak óvodába. Mivel azonban készülünk az iskolás évekre, a napirendünkbe beiktattuk a ,,próbaiskolát". Ez több dolgot is magába foglal. Amikor döntök egy-egy ,,tárgy" felvételéről a ,,tanrendünkbe", több szempontot veszek figyelembe.

1. A gyerekek, de elsősorban a legidősebb fiúnk, Samu érdeklődési köre.
Pl. olvasási gyakorlatok, anyanyelvi csemegék, felvetődő kérdések a körülöttünk lévő világgal kapcsolatban. De ide sorolható az is, hogy nem németül tanulunk - ami az én erősségem - hanem angolul, mert Samu szilárdan ellenállt a javaslatomnak, és az angolra szavazott. És a nyelvtanulást is akkor kezdtük el, amikor közölte, hogy szeretne angolul beszélni. (Így legalább én is fejleszthetem az angol tudásomat. :))

2. A ma Magyarországon érvényben lévő óvodai neveléshez kapcsolható elvárások, és a NAT.
Pl. évszakok jellegzetességeinek, az ünnepeknek, a környezetünknek a megismerése. Ezzel alapvetően nincs sok dolgunk (még), mert a maga természetes útján Samu ezekkel tisztában van. Csak kiegészíteni kellett azokkal a témákkal, amikből ,,kimaradunk", és elmagyarázni, hogy bizonyos eseményekben mi miért nem veszünk részt, és a Biblia alapján hogyan értékelhetjük.

3. Adottságaink, lehetőségeink kihasználása.
Pl. egyszerű hangszerjáték - furulya, líra - zenei alapok, sok ének tanulása, logikai játékok, kézműves feladatok, rajzolás.

4. Erősségek fejlesztésének alternatívái, a gyerek által kevésbé preferált tárgyak közelebb hozása.
Samu egyik erőssége az anyanyelv. A közös olvasásokkal, beszélgetésekkel egy-egy témáról, versekkel, szójátékokkal folyamatosan és nagy ütemben fejlődik a szókincse. Ráadásul amin én is meglepődöm időnként, hogy idegen szavakat is korrekten használ. Viszont nehezebben ül le a matematikai feladatokhoz. Ebből sincs lemaradva, de látom, hogy nagyon eltolódhat az egyensúly. Ezért játékos feladatokkal ösztönzöm pl. összeadásra, kivonásra.

Ezek alapján született meg az évszakok lapbook, ami még ,,kisgyermek cipőben" jár. Elkészült ugyanis az alap, amiben minden évszak szerepel, de majd csak a jövő évszakonként bővül. Most fejezzük be az elsőt, az őszi részt.
Azonban úgy gondoltam, közreadom az alapot, és annak készítési módját.

1. 5 db A4-es kartonból egyszerű A5-ös méretű lapbookot hajtogattam. (Az itthon éppen fellelhető kartonokból készült. Ezért eltérő a színe. De legalább nem lett unalmas.:))


2. Egy lejárt helyi falinaptár szép képeit kivágtam. Évszakonként 2 darabot. (Minden szép naptárt, képet elteszek, hogy később legyen mit felhasználni.)


3. Innen már a fiúk is beszálltak a munkába. Belülre került évszakonként az egyik kép (a képen is látható, 3 részben, hogy könnyebben lehessen a lapbookot behajtani). Kívülre pedig a másik képből akkora rész, hogy a lapbook fülei szabadon maradjanak. Így a végeredmény csinosabb is lett. Arra kellett figyelni, a tél és a nyár alapja fél centivel kisebbre vágjuk az összehajthatóság miatt, valamint a külső képe fejjel lefelé legyen felragasztva, mert az összehajtás során így lettek fejjel felfelé. A 5. lapbook egység kép nélkül maradt, mert oda kerül majd a ,,hónapóra".

Íme a 4 darab belülről és kívülről:


4. Ezt követte az összeállítás. A középső három (balról jobbra: ősz, kép nélküli, tavasz) ugyanúgy lett összefűzve, mint a Dávidról szóló lapbook. A felső (tél) és alsó(nyár) pedig a közép részen ragasztószalaggal lett rögzítve a középső egységhez. 

Ilyen lett kihajtva a teljes lapbook belülről és kívülről:


Így az egész lapbook könnyedén A5-ös méretre hajtható, 
és bármelyik gyerekhátizsákba belefér.


Következő alkalommal a ,,hónapóráról" lesz szó, később pedig az őszi rész feldolgozásáról.

Nálunk ugyan már igazán szomorú ősz van,
de a szívünk legalább vidám.



Sok vidámságot mindenkinek!:)


2015. július 21.

Montessorisan újra! (meg újra:))

,,Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké." (Zsolt. 16:11) 

Jó arra gondolni, hogy ha Istenre bízom az utaimat, ő maga mutatja a helyes irányt. Bármilyen rögös, göröngyös is az út, Ő igazi örömöt ad nekem. Vele maradni, biztonságot, megelégedést jelent mindaddig, amíg el nem jön az ég felhőiben, hogy magával vigye az övéit. Akkor nem lesz több szomorúság, hanem teljes lesz az öröm és a gyönyörűség örökre.


Mi tagadás, ha már ezen a földön ,,tengetem" életemet, gyönyörűségemet lelem a matematikai és logikai játékokban is, hiszen segíti az önálló gondolkodást és az összefüggések meglátását akár a bibliatanulmányok során is.

 Ez az ,,agyszülemény" jött valamelyik nap, úgyhogy gyorsan meg is valósítottam. Ne kérdezzétek, honnan való! Kicsit montessoris, kicsit fogalmamsincsmilyen.:) (Egy korábbi bejegyzésben már említettem Montessorit.) Formák és számok játéka. Az alap óra jellegű kartonlap 12 részre osztva és 24-ig számozva. Középen egy Milton-kapoccsal, amire szabályos síkidomokat helyezve ismerkedhetünk az összeadás, kivonás, szorzás, osztás titkaival. A külső sávot 1-12-ig, a belső sávot 13-24-ig számoztam (mint egy óralapot. A középső körbe illeszthetők a formák.


A hatszöggel tanuljuk a kettes szorzótáblát, a páros, páratlan számokat, és a mindig kettővel növekvő számsorokat. 



A négyzettel a 3-as szorzótáblát (24-ig), és a hárommal növekvő számsorokat.


A háromszöggel a négyes szorzótáblát (24-ig) és a néggyel növekvő számsorokat.



Végül a kétirányú nyíl a 6-os titkaiba vezeti be a gyerekeket. 


Jó szórakozást a tanuláshoz! :)

2015. július 19.

Montessori után szabadon (ismétlés)

,,És elálmélkodának az ő tanításán; mert úgy tanítja vala őket, mint a kinek hatalma van, és nem úgy mint az írástudók." (Márk 1:22)

Úgy gondolom, egyetlen módszer sem helyettesítheti vagy pótolhatja az Úr iskoláját. Mi szülők is azért látogatjuk ezt az ,,iskolát", mert hatalom és élet van benne. Ezért gondolom, hogy az első a Biblia tanításainak átadása. Minden más csak ezután következik. A célunk az, hogy Isten országának hasznos tagjai lehessenek a gyerekeink, ami egyben azt jelenti, hogy a földi társadalomban is értékes munkát végeznek.
A Montessori-módszer már régen foglalkoztat. Amúgy az összes olyan lehetőséget megvizsgálom, (és veszek át belőlük) ami közel áll a gyerekek eleven, kíváncsi és kreatív természetéhez. (Például vonzó számomra a Waldorf-nevelés gyakorlata, de mivel a hátterében álló ,,Steiner-hitvilág" számomra semmilyen módon nem egyeztethető a Biblián alapuló neveléssel, nem adnám waldorfba a gyerekeimet.)

Maria Montessori tiszteletre méltó művet hagyott maga mögött. Elmélyednem nem sikerült ugyan benne, de az a kevés, amit tudok, gondolkodtat és színt visz saját gyerekeim tanításába.

Ennek a csipeszelős korongnak az alapötletét a Montessori-játéktárban találtam. Annyira megtetszett, hogy némi módosítással elkészítettem. 12 cikkre osztottam a kartonból készült korongot. A színeket és a számokat igyekeztem sorba rendezve használni. A korongot 12-ig számoztam: a 4 évesnek pontokkal (nagyobb számoknál már ,,zsinórra fűzve" a pontokat), a 6 évesnek pedig római számokkal. A feladat az, hogy az arab számokkal ellátott csipeszeket a megfelelő helyre csipeszeljék. Ezzel tanulják a számolást, a számok felismerését, a színeket, színárnyalatokat, az óra beosztását, és még a kezüket is használják a csipeszeléshez.
(Több légy egy csapásra! Mindezt vidáman.:))



Vidám tanulást Mindenkinek!


2015. július 16.

A teremtés és a hét napjai (ismétlés)

,,És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap. Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját, a melyet alkotott vala, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, a melyet alkotott vala.
És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten." (I. Móz. 1:31-2:3)

(Ez a bejegyzés már korábban megjelent, csak kicsit módosítottam.)

A fiaim rendkívül kedvelik a teremtés történetét. Sokféle ábrázolással találkoztunk már. Vannak igazán hitelesek, és vannak olyanok is, aminél megkérdőjelezhető, hogy az illusztráció készítője olvasta-e a teremtés történetét a Bibliában. A részletekbe nem mennék bele, és tudom, sok vita övezi a teremtés kérdését. Én csupán ragaszkodom a Biblia leírásához. (Nesze nektek természettudományos tanulmányok!:))

Egyik kedvenc könyvünk egy böngésző, de már a 4 éves fiam is tudja, hogy mit rajzoltak másképpen, mint ahogy a Bibliában áll. (Például vízi madarakat hallal a csőrükben, holott egyértelmű a leírás: minden teremtett lény növényevő volt. Még szerencse, hogy az oroszlánok nem majszolnak zebrát!)

Már korábban eszembe jutott, hogy az óra, és az időkörök mintájára elkészíthetnénk a teremtés történetét, amit egy gyermektanítói ,,beugrás" során meg is tettem. Rajzolni ugyan csak kisiskolás szinten tudok, de a gyerekeknek tetszett. Közben énekelgettük a ,,Ki teremtette ezt a világot" kezdetű éneket.


A továbbfejlesztett változat egy beállítható korong, ami egy kartonlapon forgatható. Így akár minden nap megnézhetjük, milyen nap van ma, mi volt tegnap, és mi lesz holnap. A nagy fiam így már jó ideje tudja a napok sorrendjét, és hogy mi van előtte, utána, holnaputánazután...stb.


Ez egy Milton-kapoccsal rögzített hét részre osztott korong. A fényképen nem látszik jól, de balra a tegnap, középen a ma, jobbra a tegnap szavak vannak a bordó kartonra írva. Így tanulgattuk a hét napjait, és az időt. Samunak most már szépen megy. És persze arra is alkalmas, hogy pontosan megjegyezzék a bibliai történetet.


Ráadásul egyszerű elkészíteni, ki lehet tenni valami forgalmas helyre,
ezzel megkönnyítve a tanulást.

Áldott napot!



2015. július 14.

Jézus csodái - ,,Kreatív Biblia"

Véget ért a Jézus csodái sorozat. Az alábbiakban megmutatom, hogyan lett belőle lapbook, vagy éppen kreatív Gyermekbiblia. (Ki, hogyan nevezi :))
Készítettünk egy méretre szabott mappát, majd beletettük az eddigi feldolgozásokat.


A bal oldali képen A kánai mennyegző és A terméketlen fügefa látható. A jobb képen A csodálatos halfogásA kenyérszaporítás (a piros tartóból kivehető) és Jézus a tengeren jár története.
A legtöbb részt celluxszal rögzítettük, hogy kihajtható legyen.
Így belefért az összes történet úgy, hogy ,,használható" is.


Egy-két lap kihajtásával jól látható
A tenger lecsendesítése és A templomadó (a borítékba rakott gombokkal).



Végül összeszedtem és kinyomtattam a teljes bibliaszövegeket, amiket - a méretre vágás és hajtás után - az adott történet szemléltetői mellé vagy mögé beragasztottunk. Jó lehetőség az olvasás gyakorlására, miközben a gyerekek alaposan, pontosan megismerik a történetet.
Íme az eredmény.


Rövid időre elbúcsúzom, mert
HURRÁ, NYARALUNK! :) Addig is jelentkezem pár ismétléssel.


További szép nyarat!




2015. július 12.

Jézus csodái 7. - A terméketlen fügefa

,,Jézus pedig felelvén, monda nékik: Bizony mondom néktek, ha van hitetek és nem kételkedtek, nemcsak azt cselekszitek, a mi e fügefán esett, hanem ha azt mondjátok e hegynek: Kelj fel és zuhanj a tengerbe, az is meglészen;És a mit könyörgéstekben kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek." 
(Máté 21:21-22) 

Sok külső körülmény van, amiért szoktam imádkozni: pl. a mindennapi kenyérért, veszélyhelyzetekben oltalomért, biztonságos utazásért, az emberi indulatok Isten általi tereléséért, családtagjaink, barátaink, testvéreink testi-lelki jólétéért. Ez mind fontos. Hiszem, hogy az Úr meghallja imáimat, és cselekszik.

Van azonban egy másik terület, ami küzdelmes, ami megpróbáló, ezek a jellemem fogyatékosságai. Szeretnék igazán jó gyümölcsöket termő fa lenni. Szeretnék nemes jellemvonásokat birtokolni. De arra vágyom, hogy a krisztusi vonások megjelenjenek gyermekeimben is. Tehát kéréseim jó része arra irányul, hogy Isten szabadítson meg jellemem gyengeségeitől, és adjon helyette örök életre szóló tulajdonságokat: a Lélek gyümölcsét. (Gal. 5:22 - Erről itt olvashatsz még.)


A történetben megjelenik az ítélet. Ha nincs jó gyümölcs, haszontalan az életem és egyben elveszítem a menny ajándékát. Jézus azt mondja, veszítsünk el inkább bármi mást, ami a földi léthez köt, de nyerjük el azt a jellemet, ami alkalmassá tesz minket az örök életre.

A gyerekeknek elkészített szemléltető (de könnyen el is készíthető velük) a következő.
Egy színes kartonra egy kopasz fát rajzoltam úgy, hogy a lombkorona magassága ugyanakkora legyen, mint alul a fűnek kihagyott rész. Így nyílik lehetőség a ,,fa kiszárítására". Aztán a karton két szélétől 1,5 cm-re hosszában vágtam rést a fa tetejétől a fű aljáig.


Egy irattartó fóliából levágtam egy lombmagasságú csíkot, aminek a két szélére kartondarabkákat rögzítettem, hogy stabilabb és könnyebben mozgatható legyen. Aztán leveleket tépkedtem zöld papírból és füvet készítettem egy zöld papírdarabból, aminek a felső szélét csak bevagdostam és kissé kifelé hajlítgattam.


Helyére tettem a fóliát (majd a fényképezés után eszembe jutott,hogy a fát ki kellene színezni, de az nem, hogy azt is lekapjam. :( ). A fóliára ráragasztgattam a leveleket, alulra pedig a füvet úgy, hogy csak a két szélén a réseken kívül rögzítettem.


A lényeg itt látható. Balra a dús lombú, de termés nélküli fa. Középen a lombhullás, ahogyan lehúzzuk a fóliát. Jobbra pedig az elszáradt fa.


Felülre ez az ige került:
 ,,minden jó fa jó gyümölcsöt terem" (Máté 7:17)
Alulra pedig a fenti idézet.

Végül a 7 említett csodáról készített anyagot beraktuk egy lapbookba, amihez mappát készítettünk, és csatoljuk majd az eredeti bibliaszakaszok is (Károli fordításban).


Legyen gyümölcsöző napotok! :)