,,Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól." (Péld. 22:6)


Old woman holding bible



2014. november 30.

Évszakok lapbook 3. - Ősz

,,Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok."
(I. Thessz. 5:18)

Egészen megszerettem az őszt. Valahogy sosem állt közel hozzám. Mindig magába rejtette az eső, a köd, a hideg szél lehetőségét, és persze az elalvó természet szomorkás hangulatát. Idén azonban egészen más érzéseim támadtak. Ahogy a fiaimmal sétáltunk gyönyörű színes falevelekre és érdekes termésekre vadászva, szép emlékek keltek életre bennem.Újra rácsodálkoztam a hulló levelek táncára, elvarázsolt a nedves avar illata, és egészen mély hálát éreztem teremtő Atyánk iránt.


A fiúkkal beszélgettem a nyugovóra térő növényekről, állatokról, együtt gyönyörködtünk egy-egy falevél színeiben, nagy izgalommal nézegettük a katicainváziót a fehér házfalon egy napsütéses délutánon. A melegebb napokon még kósza siklókkal és napozó gyíkok tömegével is találkoztunk, október végén még zümmögtek szúnyogok, legyek és újra ,,tapsoltunk" a molyoknak.


Közben búcsút vettünk, sírtunk és temettünk. De a veszteség fájdalmán átragyogott a reménység a viszontlátásra. Hálás vagyok az Úr Jézusnak, hogy megadta az örökkévaló új élet reményét, ahol nem lesz pusztulás, elmúlás és fájdalom, de még hideg és köd sem!:)
Hanem örök öröm.

Az évszakok lapbook őszi negyedébe egy harmonika-könyvbe beragasztottuk a közösen gyűjtött és préselt szépségeket, mint ,,az ősz színei".


Egy másik harmonika-könyv egy 3 napos időjárás-megfigyelésről szól: napsütés, hőmérséklet, csapadék és szél.


A legnagyobb sikere az ,,Állatok a házban és a ház körül" című harmonika-könyvnek lett (kicsit harmonikásak lettünk:)), amibe beragasztottuk a legtöbb ősszel látott, megfigyelt állat képét, csoportosítva, ami lehetőséget adott beszélgetni arról, hogy egy állat mitől emlős, hüllő, kétéltű, ízeltlábú, puhatestű, gyűrűsféreg stb. Mialatt egy-két állatnak utána néztem, még engem is értek meglepetések, és újra rácsodálkoztam az élővilág hihetetlen gazdagságára. Emellett észrevehettük, idővel hogyan tűnnek el ezek a kis állatkák a szemünk elől.


A lapbook egyik fülére pedig balra és jobbra is nyitható ünnepnaptárt ragasztottunk. Szintén házi készítésűt. Csak az őszi hónapok szerepelnek benne. Samu kis tortával és névvel jelölte a születésnapokat, virággal és szintén névvel a névnapokat, nemzeti zászlóval az országos ünnepeket, Bibliát rajzolt a Reformáció Emlékünnepéhez. A szombati nyugalomnapokat pedig én írtam be színes ceruzával.
Valahogy így:


Holnap már december. Gyorsan telik az idő. Bár az ősszel egészen közeli barátok lettünk, hűségesen várom legkedvesebb évszakomat, a tavaszt.

Boldog telet Mindenkinek!


2014. november 27.

Évszakok lapbook 2. - A ,,hónapóra"

,,Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk." (Zsoltárok 90:12)

Ez az ige már egészen fiatalon is megérintett. Mindig nagy vágyam volt, hogy értékes életet élhessek. Persze sokféleképpen képzeltem el ezt. Többször is álltam már tudományos karrier küszöbén, szerettem volna komoly lelki munkát végezni, gondolkodtam missziós lehetőségeken. Többször is meghallottam a hívást, de időnként mentem a saját fejem és szívem után.

Amikor elérkezett a 20 éves érettségi találkozóm, azzal szembesültem, hogy eltelt két évtized (legalább 80 évszak!!) a felnőttségemből és ez az idő foglalja magába egész hívő életemet is, ezért ideje számot vetni.


 Elsőre cudarul éreztem magam. Nem sikerült megváltanom a világot!!!
Aztán kezdtem józanodni, és belátni, hogy Isten kezében minden arannyá válhat. A hittapasztalatok, a kudarcok, a sikerek, az örömök és a veszteségek javamra váltak. Isten nem kérdezte meg még soha, hány embert térítettem meg. Azt viszont rendszeresen megkérdezi, akarsz-e meggyógyulni, akarsz-e velem vacsorázni, akarsz-e velem lenni végtelen szeretetben az örökkévalóságban?

Szóval az elmúlt idő felett kár keseregni. Bizonyára jobban ki lehetett volna használni, többet lehetett volna fejlődni. Én rengeteg holtidőt nem tudtam megspórolni, de olyan nyilvánvalóan látom Isten munkáját az életemben, hogy még az elfecsérelt lehetőségeim sem tűnnek haszontalannak. Hiszen az Isten szerinti életet most tanulom igazán, miután többször is átéltem az Úr szabadítását megkötözöttségeimből.


És még van velem bőven dolga!!! (Persze Ő biztos nem ,,dolognak" hívja, inkább a szeretet beteljesítésének.)

A gyerekeknek azt tanítom, hogy az idő nagy érték. Akkor válik igazán hasznossá, ha olyasmire használom, ami közelebb visz a mennyhez.

Az előző bejegyzésben írtam az évszakokról szóló összeszerkesztett lapbookról.
Amikor nyitva van a lapbook, így néz ki. 


Középen található a ,,hónapóra".
Rajzoltunk egy kört a méretnek megfelelően, majd abba egy kisebbet, végül egy még kisebbet. Majd 4 részre osztottuk. 

Minden negyed egy évszaknak felel meg, és arra áll, amerre az adott évszak lapbookja. 
A külső részre Samu írta az évszakokat, majd ki is színezte. Beljebb a hónapok neveit én írtam elsős írással, hogy ő is el tudja olvasni. Az alsó negyedbe (nyár) már úgy írtam, hogy ne legyen fejjel lefelé.
Minden évszaknak van egy képe díszítésképpen.


A kör közepére Milton-kapoccsal rögzítettünk egy forgatható mutatót, ami jelenleg a november hónapon áll.
Ennek ,,testvére" is elkészült. A gyerekszoba falát ékesíti, egyéb, az évszakokról készült díszítésekkel együtt.

Már majdnem teljesen kitöltöttük az őszi részt, amiről majd a továbbiakban lesz szó.
Hasznos időtöltést!

Szeretettel:)


2014. november 25.

Évszakok lapbook 1.

 ,Ennekutánna míg a föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nap és éjszaka meg nem szünnek." (I. Mózes 8:22)


Korábban már említettem, hogy a fiúk nem járnak óvodába. Mivel azonban készülünk az iskolás évekre, a napirendünkbe beiktattuk a ,,próbaiskolát". Ez több dolgot is magába foglal. Amikor döntök egy-egy ,,tárgy" felvételéről a ,,tanrendünkbe", több szempontot veszek figyelembe.

1. A gyerekek, de elsősorban a legidősebb fiúnk, Samu érdeklődési köre.
Pl. olvasási gyakorlatok, anyanyelvi csemegék, felvetődő kérdések a körülöttünk lévő világgal kapcsolatban. De ide sorolható az is, hogy nem németül tanulunk - ami az én erősségem - hanem angolul, mert Samu szilárdan ellenállt a javaslatomnak, és az angolra szavazott. És a nyelvtanulást is akkor kezdtük el, amikor közölte, hogy szeretne angolul beszélni. (Így legalább én is fejleszthetem az angol tudásomat. :))

2. A ma Magyarországon érvényben lévő óvodai neveléshez kapcsolható elvárások, és a NAT.
Pl. évszakok jellegzetességeinek, az ünnepeknek, a környezetünknek a megismerése. Ezzel alapvetően nincs sok dolgunk (még), mert a maga természetes útján Samu ezekkel tisztában van. Csak kiegészíteni kellett azokkal a témákkal, amikből ,,kimaradunk", és elmagyarázni, hogy bizonyos eseményekben mi miért nem veszünk részt, és a Biblia alapján hogyan értékelhetjük.

3. Adottságaink, lehetőségeink kihasználása.
Pl. egyszerű hangszerjáték - furulya, líra - zenei alapok, sok ének tanulása, logikai játékok, kézműves feladatok, rajzolás.

4. Erősségek fejlesztésének alternatívái, a gyerek által kevésbé preferált tárgyak közelebb hozása.
Samu egyik erőssége az anyanyelv. A közös olvasásokkal, beszélgetésekkel egy-egy témáról, versekkel, szójátékokkal folyamatosan és nagy ütemben fejlődik a szókincse. Ráadásul amin én is meglepődöm időnként, hogy idegen szavakat is korrekten használ. Viszont nehezebben ül le a matematikai feladatokhoz. Ebből sincs lemaradva, de látom, hogy nagyon eltolódhat az egyensúly. Ezért játékos feladatokkal ösztönzöm pl. összeadásra, kivonásra.

Ezek alapján született meg az évszakok lapbook, ami még ,,kisgyermek cipőben" jár. Elkészült ugyanis az alap, amiben minden évszak szerepel, de majd csak a jövő évszakonként bővül. Most fejezzük be az elsőt, az őszi részt.
Azonban úgy gondoltam, közreadom az alapot, és annak készítési módját.

1. 5 db A4-es kartonból egyszerű A5-ös méretű lapbookot hajtogattam. (Az itthon éppen fellelhető kartonokból készült. Ezért eltérő a színe. De legalább nem lett unalmas.:))


2. Egy lejárt helyi falinaptár szép képeit kivágtam. Évszakonként 2 darabot. (Minden szép naptárt, képet elteszek, hogy később legyen mit felhasználni.)


3. Innen már a fiúk is beszálltak a munkába. Belülre került évszakonként az egyik kép (a képen is látható, 3 részben, hogy könnyebben lehessen a lapbookot behajtani). Kívülre pedig a másik képből akkora rész, hogy a lapbook fülei szabadon maradjanak. Így a végeredmény csinosabb is lett. Arra kellett figyelni, a tél és a nyár alapja fél centivel kisebbre vágjuk az összehajthatóság miatt, valamint a külső képe fejjel lefelé legyen felragasztva, mert az összehajtás során így lettek fejjel felfelé. A 5. lapbook egység kép nélkül maradt, mert oda kerül majd a ,,hónapóra".

Íme a 4 darab belülről és kívülről:


4. Ezt követte az összeállítás. A középső három (balról jobbra: ősz, kép nélküli, tavasz) ugyanúgy lett összefűzve, mint a Dávidról szóló lapbook. A felső (tél) és alsó(nyár) pedig a közép részen ragasztószalaggal lett rögzítve a középső egységhez. 

Ilyen lett kihajtva a teljes lapbook belülről és kívülről:


Így az egész lapbook könnyedén A5-ös méretre hajtható, 
és bármelyik gyerekhátizsákba belefér.


Következő alkalommal a ,,hónapóráról" lesz szó, később pedig az őszi rész feldolgozásáról.

Nálunk ugyan már igazán szomorú ősz van,
de a szívünk legalább vidám.



Sok vidámságot mindenkinek!:)



2014. november 23.

Alkotás másépp 6. - A munka öröme

,,...méltó a munkás az ő jutalmára." (Lukács 10:7)

Kisfiaim esetében a legnagyobb jutalom az öröm és a megelégedettség.

Bográcssúrolás vállalkozó szelleműeknek.


Kenyérdagasztás sok vidámsággal.


Kíméletlen tésztanyújtás.


Méretes lécek gyalulása géppel.


Ígéretes magvetés a konyhaasztalnál.


Fáramászós metszés. 


És még sok-sok emlékeimben megörökített értékes pillanat.

Szeretettel:)


2014. november 21.

Jakab levele 4. - Közeledjetek az Istenhez!

,,...nem tudjátok-é, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? A ki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz." (Jakab 4:4)

,,Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg kezeiteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg szíveiteket ti kétszívűek." (Jakab 4:8)

Sokat gondolkodom ezeken az igéken, mit is jelent a ,,világ barátsága". Hogyan nyilvánulhat ez meg a saját életemben? (A kétszívűség és állhatatosság szemléltető anyaga itt található.) 
Aztán mindig oda lyukadok ki, hogy nem másról van szó, mint a ragaszkodásról olyan szokásokhoz, tárgyakhoz, eszmékhez, elvekhez, ambíciókhoz, amik eltávolítanak Istentől, vagy távol tartanak Tőle és attól az úttól, amit Ő maga jelöl ki számomra, és ahol szorosan haladhatnék Jézus lábnyomán. 



A ,,távol tartók" nem csak alapvetően rossz dolgok lehetnek, hanem igazán jók is, mint a családom ellátása, a segítségnyújtás másoknak vagy a gyülekezeti szolgálatok (pl. a gyerektanítás), ha nem Jézus van a középpontban, hanem az én teljesítményem, eredményeim, megfelelési vágyam.

Nehéz a ,,távol tartóktól" elszakadni egy olyan világban, ami valóban a teljesítményekre, a felmutatható eredményekre és az egymástól nyert dicséretekre épül. 



Tudom hány édesanya küzd azzal az érzéssel, hogy nem becsülik meg a családjáért, otthonáért hozott fáradozását. Egy azonban biztos, (és hálás vagyok Istennek, hogy ezt jó korán tudomásomra hozta) Isten szemében jó sáfárként gyermekeket nevelni és tanítani a legértékesebb szolgálatok közé soroltatik (beleértve a pelenkacserét, a folttisztítást, a krumplipucolást, a csapsúrolást vagy a pálcikaember rajzolást).

Amikor megkísért a gondolat, hogy többet szeretnék, egyedül Isten tehet rendet a gondolataimban és érzéseimben, hogy az értékrendem is helyén legyen. A fő cél az örök élet, nem a földi életben való érvényesülés. Bár ez utóbbit sem zárja ki az Isten közelében élés, de nem is ad garanciát a megbecsültségre. Ezért fontos emlékeznem arra, hogy Isten az, aki igazán megbecsül engem, és minden igyekezetet, amit Érte teszek. Az igyekezet pedig nem más, mint a juhok és kecskék példázatában juhnak lenni.

És megbecsül Téged is! Csak a vágy kell, hogy közeledhessünk Hozzá!


Az igét a következőképpen dolgoztam fel. Egy A5-ös színes karton közepvonalán két egyforma nyílást készítettem.
Bal oldalra a Földről egy űrből készült kép kerül majd, jobb oldalra az Istent jelképező fényesség, középre pedig egy kisfiú (vagy kislány) rajza. 
A másik  képen két Milton-kapocs és két kb. 2x1,5 cm-es kartondarabka látható.


A nyílásokba hátulról behelyeztem a kapcsokat, majd elölről ráfűztem a kartondarabkákat, és nem túl szorosan rögzítettem a kapocs szétnyitásával. Utána a kapcsok alatt átfűztem és megkötöttem a fonalakat kapcsonként jobbra és balra is egyet-egyet, amivel majd a nyílás mentén jobbra, balra lehet húzni.


Innen már egyszerű, mert csak a képeket kellett felragasztani. A Földet bal oldalon a piros kartonra, a kisfiút és a ,,fényességet" pedig a kis fehér Milton-kapoccsal rögzített kartondarabkára. Majd mind a 4 fonalat befűztem 1-1 kicsi lyukba: a bal oldalit a nyílástól balra kb. 1 cm-re, a középsőket a két nyílás közötti részen 1-1 külön lyukba (hogy ne akadályozzák egymást. A jobb oldalit pedig a jobb nyílástól jobbra kb. 1 cm-re.

Ez tehát a kész kép, amin a kisfiú és a fény is mozgatható jobbra-balra a fonalak segítségével.


Az ige pedig így hangzik: ,,Közeledjetek az Istenhez..." (Amikor a fiúcskát húzzuk jobbra.)


,,... és közeledni fog hozzátok." (Amikor a fényt húzzuk balra.)


,,Aki azért e világ barátja akar lenni, Isten ellenségévé lesz." (Az ellenkező oldalon lévő fonalakat húzva jelképezhetjük az ember eltávolodását Istentől.)


A végén ez a lap is mappába fűzhető.
Ezzel a résszel a Jakab levele sorozat egyenlőre véget ért, de folyamatban van a többi rész feldolgozása. Amint készen lesznek, folytatjuk.

Áldott közeledést az Úrhoz!


2014. november 18.

Jakab levele 3. - Hit és cselekedetek

,,Mert a miképen holt a test lélek nélkül, akképen holt a hit is cselekedetek nélkül." (Jakab 2:26)


Idézet Máté evangéliumának 25. fejezetéből:

,,Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és ő vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyiszékébe. És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja. Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta. Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna? És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna? Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna? És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg." (31-40 v.)

No comment.



Ez az igeszakasz annyira magáért beszél, hogy még a gyerekek is megértik magyarázat nélkül. Nem is sokat magyaráztam, inkább feladatokat adtam nekik. Még magam is meglepődtem, mennyire élvezték.

1. Mielőtt az igével foglalkoznánk, mindig 
- éneklünk,
- imádkozunk, 
- Sün Benő (kedves bábunk) segítségével mesélünk a legutóbbi élményeinkről, 
- és felidézzük az előző alkalommal tanultakat.

2. Ez alkalommal szintén a bibliai memóriakártyákból válogatva állatfigurákat húzattam, de nem mondhatták meg, mi az, hanem a hangját kellett utánozni. (Ez a legkisebbeknek is nagy élmény.)

3. Aztán elmondtam nekik, mi lesz a napi igénk Jakab leveléből (amit magában nem igen érthettek meg), majd mindenki papírt és színes ceruzát kapott. Azt kértem, hogy segítsenek nekem. Úgy rajzoltattam le a legelőt a pásztorral, juhokkal, kecskékkel, hogy tettünk rá mindent, amit ők javasoltak (pl. patakot, tavat, kutat, virágot, bokrot, 1-1 fát). Így mindenkinek szép kis legelője lett, de eltért a többiekétől.


4. Aztán kineveztünk juhokat és kecskéket. Én lettem a pásztor, akinek a jobb kezéhez állhattak a juhok, a balhoz pedig a kecskék. Még bégettek és mekegtek is hozzá. :)

5. Végül jöhetett egy kis kézügyességi feladat, ami ez alkalommal egy 4 oldalból álló végtelenített kártya volt.
Legalább annyira szerették, mint az előző 3 oldalasat. A kártya 4 db 5x10 cm-es kartonból készült. A szöveget pedig 4 db 5x5-ös színes papírra írtam, amit ők vághattak ketté a megfelelő irányba és ragaszthattak fel, majd díszíthették kedvükre. Íme az eredmény (Samué).




Az elkészítéséhez és használatához a videót itt találhatjátok.


A legnagyobb élményem az volt, hogy este a vacsoránál Samu és Ferkó is pontosan tudta idézni mindkét igét. Apának is örömöt szerezve ezzel. :)
Kívánok mindenkinek hasonló élményeket!

2014. november 16.

Alkotás másképp 5. - Amikor a tárgyak a főszereplők

,,A vidám elme jó orvosságul szolgál; a szomorú lélek pedig megszáraztja a csontokat." (Példabeszédek 17:22)

,,Retekorrú Hóbácsi" cserépkalapban.


Micimackó és Nyuszi mézre vágyott.


Amikor a színek adják a rendszert.


A ,,plüssgyülekezet" és barátai. (Ők biztosan nem beszélnek mellé, félre, rá, ki stb.:))


Szíves derülést mindenkinek!


A következő bejegyzésben folytatom Jakab levelének feldolgozását.